„Egy otthonát elvesztett magyar család” (144.) története von furcsa párhuzamot napjaink háborús eseményei, illetve az első és második világháború családok életére gyakorolt következményei között. Besenyi Károly Áron idén megjelent Pannóniától Patagóniáig. Argentínába sodródott magyar család Odüsszeiája című műve olyan élettapasztalatokat tesz közzé leginkább a saját visszaemlékezései alapján, amelyek egy ilyen kivételes családtörténetéből állnak össze, ugyanakkor több szempontból sokunkra érvényes próbatélként is olvashatók. A mű alapján részletes betekintést nyerhetünk a diaszpórában élő magyarok mindennapjairól, illetve azokról az okokról, amelyek magyarázhatják azt, hogy „Miért volt annyi magyar, aki a hazáját otthagyta, s magától vállalt száműzetésben él?”
Ez az idézet a mű központi kérdése. A kívülállók számára sokszor érthetetlen emigráns sors mélyrétegeit megismerve egyre közelebb kerülünk a válaszhoz, amit a könyv végén látható fotók tesznek érvényessé és hitelessé: azt bizonyítják, hogy a háborús állapotok okán kényszerű száműzetésbe került család megtalálta a helyét Patagóniában. Ennek külső körülményeivel, nehézségeivel közelebbről megismerkedhet az olvasó, annál is inkább, mivel a felelevenített történetek a valóság hű reprezentációi, a leírt események tények, az itt olvasható történet egy valós családtörténet. Mindez a szöveg formavilágára is kihat, a bemutatás szigorú kronologikus rendben a történésekre összpontosít, olyan korrajz, amelyből a jó értelemben hiányzik az ítélkezés, társadalomkritika.
Besenyi Károly Áron könyve az emigráns irodalom alapkönyve is lehetne, mivel megszólít mindenkit, „akinek vándorbotot kellett a kezébe vennie, hogy értékeinket megőrizze”. Odüsszeuszt is a választás felelőssége sújtotta, „a küzdelmektől nem menekült meg.” Ez adja a közös sors legelemibb tapasztalatát. A lépésről lépésre történő szó szerinti építkezés, a munkahelyeken való helytállás nehézségeit valószínűleg a legtöbb külföldre emigrált magyar honfitársunk megtapasztalta, de nem tudjuk pontosan, hányan fektetnek közülük komoly energiát abba, hogy az új helyen a magyarság értékeire, illetve ezek továbbvitelére összpontosítsanak. Volt-e, van-e bennük effajta elköteleződés? Besenyi Károly Áron mondhatni életfeladatának tartja mindezt, és már azzal megteszi a tiszteletadás fő gesztusát, hogy a művet szüleinek, feleségének, gyermekeinek és unokáinak ajánlja, minthogy ezt a generációs vonalat követi végig a könyvében is 1907. február 21-től, Kibédi Varga Katalin születésétől egészen napjainkig, Kolozsvártól Argentínáig – követve a Garabosi család történetét. A család ugyan a trianoni döntés következményei hatására már ebben az időszakban elveszíti egykori polgári életét, a második világháború időszakában, a front közeledésével pedig menekült státusra tesznek szert. Útjukat légiriadók, katonai teherautók, háborús állapotok kísérik, menekülttáborokba kerülnek először Ausztriában, Németországban, majd hajóval jutnak el Argentínáig.
A mű olvasása révén megismerkedhetünk a tudományos közeggel is. Károlyt, a mű egyik főszereplőjét a nyelvismeret és a tudományok tisztelete vezeti el odáig, hogy az argentin társadalom megbecsült tagja legyen. Az idő múlásával keresett tanár lesz (matematikát és fizikát tanít gimnáziumban és elemi iskolában), később Londonba jár továbbképzésekre. Két támasza van az úton: az egyik Isten, a hit, a másik pedig a tudás, valamint a tudományok iránti elköteleződés és a tanári pálya vonzalma, amelyet a tudományos életben, oktatásfejlesztésben való közreműködése is megerősít. Megismerkedünk ezek kapcsán a Garabosi által elnevezett Szent István Kollégium alapításának és fejlesztésének a történetével, a Bariloche-i Magyar Egyesület működésével, amely hozzájárult a magyarságismeret bővítéséhez, a hazaszeretet elmélyítéséhez és az óhaza iránti hűség erősítéséhez. Besenyi Károly Áron mindezek bemutatásával egyfajta magatartásideált közvetít az olvasónak, melyhez közvetlenül kapcsolódik a Tanka László által létrehozott misszió, aki a Panoráma Világklub alapító elnökeként, a magyar világtalálkozó létrehozójaként szintén az odüsszeuszi sorsok enyhítését célozza azáltal, hogy megszervezi ezeket a világ sok pontját összekapcsoló találkozókat (közreműködésével létrehozták a Panoráma Világklub-lánc egyikét, a Patagóniai Világklubot) és következetesen képviseli a magyarság összefogására irányuló alapkoncepciót.
Felelős kiadóként nagyban hozzájárult ahhoz, hogy történelmi, kulturális és családi szempontok alapján tudjuk mérlegelni, mi fontos az életben, illetve milyen többletet ad számunkra a világban saját identitásunk.
A könyv a Panoráma Világklub kiadásában jelent meg Budapesten, 2022-ben.
Besenyi Károly Áron: Pannóniától Patagóniáig. Argentínába sodródott magyar család Odüsszeiája
Hat napon át ismét a spanyol filmeké lesz a főszerep az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A nagy hagyományú spanyol filmhéten, november 21. és 26. között tíz alkotást mutatnak be, amelyet a mozi idén is a spanyol nagykövetséggel és a Cervantes Intézettel együttműködésben valósít meg.
Az irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 22. évfolyamának 11. havi száma – akárcsak az előző, az októberi – megidézi az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot, amelynek elfojtása a szovjet csapatok novemberi eleji bevonulásával vette kezdetét, majd az azt követő megtorlásokba torkollott: részletek olvashatók a lapban Kopácsi Sándornak, Budapest egykori rendőrfőkapitányának visszaemlékezéseiből.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Új tagok felvételéről döntött a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által működtetett Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) kedden Budapesten. A múzeumban tartott szavazással Garaczi László író és Kornis Mihály író, drámaíró is a testület tagjává vált.
November 13-án a magyar nyelv napját ünnepelték a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol a hagyományokhoz hűen átadták a Lőrincze Lajos-díjat, a Deme László-díjat, a Maróti István-emlékérmet, illetve az Anyanyelvápolók Szövetsége 2023. évi országos pályázatának és A Magyar Nyelv Múzeuma Írj levelet Kazinczy Ferencnek! című pályázatának elismeréseit. Az ünnepi eseményen mutatták be Az én Petőfim című pályázat anyagából összeállított kötetet is.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Demeter Szilárd legújabb, A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című könyve többek között a magyar szabadság, a szülőföld, a haza, a hazatérés, valamint az indiánlét különféle motívumait járja körül.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.