Kozma Attila

Kijárat

Puha volt a hótakaró, akár a kalács. Rohantam utána, amikor mellé értem, kihasználva a lendületet, amit testem tehetetlensége adott, isinkáztam egyet. Hógolyóztunk, kiakasztattuk egymást, hemperegtünk a friss hóban. Bámultam a szemeit és azt a rafinált kontúrt, amit aranyceruzával rajzolt köré.

György Attila

Timur kapitány levelei Tekirdağból, nevezett Rodostóból (II.)

Köszöntelek, és csak testvéries morogással mondom, fejezd be ezt a száműzetéses hülyeséget, s gyere haza Rodostóból, ne mind piszkáld ide a leveleidet.

Értem én, hogy elveszítettél valami hülye választást, szégyenedben el kellett bujdosnod, na, de nem lett volna elég például Bükklokára menni, nem, te egyenesen Rodostóig mentél, Törökföldre, mert világéletedben szeretted a tonhalat, meg a baklavát.

Én itthon alig várom, megcsapkodhassam a fejedet, addig még kicsit pihenek itt a szolgánkon, izé, na, gazdánkon, és megeszem az emlékedre még egy tasak pulykát.

György Attila

Timur kapitány levelei Tekirdağból, nevezett Rodostóból (III.)

Az van, hogy a miaúnap a szultántól levelet kaptam, s amennyire a cirkálmányból kiderült, azt hiszem, nekem itt kifelé áll a szekerem rúdja, vagy a farkam iránya, vagy akármi.

Törökül ugyan továbbra sem tudok, de Hádzsi macskával és Szula effendivel megpróbáltuk megfejteni, meglehetősen udvarias levélnek tűnik, csupán kétszer szerepel benne a „rühös”, meg „girhes”, meg „kóbor” szó, és csupán egyetlenegyszer a „qrva”, itt nem tudom, mire gondolhatott, de macskaösztöneim azt sugallják, ez nem egy dicséretes név.

Franz Hodjak

Homokkal teli bőrönd* (részlet)

Bernd Burger lefeküdt, és nagyon rövid, de annál mélyebb álma volt. Reggeltájt azt álmodta, hogy miután meghozta a kivándorlására vonatkozó végleges döntését, kiment a temetőbe, hogy elbúcsúzzon Seppl nevű testvérétől, és ekkor Bernd Burgerre fuldoklási roham tört rá, és azonnal felébredt. Végül is boldog volt, hogy időben felébredt az álomból, még mielőtt belefulladt volna.

Böszörményi Zoltán

Darabokra tépve (részlet)

Thomas soha nem beszél az elmúlásról, mintha az nem is lenne része az életének. Valahányszor szóba hozzák a témát, úgy tesz, mint aki nem is hallja, miről folyik a beszélgetés. Vallja, hogy a hatvanhoz közeli férfiak megemberesednek, nem kergetnek illúziókat. Nem ragadja őket magával semmilyen hév, kábulat, delírium, nem akarnak odüsszeai világokat meghódítani.

Szilágyi Zsófia Emma

Étellebuj

Egy fiatal lány a lehető legkevésbé szeretné elképzelni, hogy az esetleges elhízás miatt egyedül haljon meg, kövér testét pedig a napokig éhező macskái zabálják fel. Anyám módszereinek több emésztési zavart, bulémiás és anorexiás időszakot köszönhettem.

György Attila

Timur kapitány levelei Tekirdağból, nevezett Rodostóból

Kedves Rózsi néném!

Igaz ugyan, hogy elárultál, de hát én akkor is úgy szeretlek Téged, hogy sosem felejthetem a Haladás-uccát, és hát, na, Csíxereda is hiányzik meg a drága Szeklerisztán s azok a mezei pockok…

Florin Irimia

A rémálom (Coșmarul)

Soha nem felejtem el azt az éjszakát, amikor először volt rémálmom. A tengerparton voltam a szüleimmel, ugyanabban a szállodában, ahol majdnem mindegyik nyaralásunk alatt laktunk, és mint általában, a tengeri levegő vagy talán a hőség miatt, idegesség fogott el, felriasztva bennem az elégedetlenkedés antagonisztikus bestiáját, akinek semmi sem tetszik, leszámítva a néhány kiruccanást a nudisták partrészére, ahol, a meztelen testek védelmében, a lengyelek kipakolták a mindnyájunk, sok elnyomott számára vonzó áruikat.

Gerencsér Anna

Az angyalcsinálók

Mártonné – a doktorné, ahogy nevezik – a földszinten, az utcára néző lakásban lakik, ahol narancssárga függöny zárja ki a lakásból a körút felvillanó képeit. Néha lányok kopognak be hozzá, s ilyenkor Mártonné rendezett, tiszta kis előszobán át kalauzolja be őket a nappaliba, virágos huzatú fotelba ülteti őket, és egy csésze forró gyümölcsteát ad a kezükbe. Mondd el, bogaram, hogy esett. És elcsipogják félénk madárhangjukon: én így, és ő úgy, és ez a vége. Mi lesz otthon? Mártonné pedig megveregeti a vállukat, megsimogatja fényes hajukat, és csupán a dátumot kérdezi: – Mikor?

Lokodi Imre

Ölelni galagonyát

Azt mondják, a hajdani barozdák az óriások lépcsői, felvezetnek valameddig. Hogy óriások járnak le s fel a barozdákon, szinte bizonyosság, hanem a nép odahisz egy kicsit lágy, mulya, egy kicsit meghunyászkodó magyar istent, mert milyent, ha nem. Ágon szalonnától zsíros újságpapír leng, lehet, a szél tűzi fel a galagonya tüskéire. Juhok csipkebogyótól megtépett gyapja bűznek.

Balázs K. Attila

Homokóriás (részlet)

Rohanunk a végtelennek tűnő aszfaltjárdán a késő délután egyenletes, tompa szürkületében, és nem találjuk. A szembejövők arcába nézünk, tekintetünk a távolabb sétálókat is végigpásztázza, de nem ismerős egyik alak sem, idegenek a mozdulatok, a ruházat. Odébb épületek. Tovább, tovább az épületek irányába, fel az üres emeletekre a megmagyarázhatatlan eróziótól rogyadozó lépcsőkön. Senki. Irány a padlás portól és pókhálóktól maszatos, törött gerendáktól szabdalt terei. Nem találjuk itt sem. Ki az épületből gyorsan, mert sejtjük, hogy egyre fogy az időnk. Mindjárt rajtunk a sötét.

Vöröskéry Dóra

A cirkuszfesztivál

– Cilkusz, cilkusz, cilkusz – énekelte Jánoska János nyakában miközben édesapja őszülő fején verte az ütemet. A farsangi időszak volt János rémálma. Nem elég, hogy az általános iskolák ablakait bohócokkal díszítették, hogy Jánoska a jelmezversenyen minden évben bohócnak akart öltözni, és hogy felesége egy bohócfejet választott a kislányuk óvodai jelének, az idén még cirkuszfesztivált is tartottak a városban. Jánost kirázta a hideg. Mindig is félt ezektől a vörös orrú, harsány emberektől, akik direkt tették magukat nevetségessé.

Abafáy-Deák Csillag

Futóbogáncs

Szüleit balesetben vesztette el. A körülményekről nem sokat beszéltek a családban, hiába kérdezősködött. Mikor nagyanyjával a családi albumot forgatták, csak fiatal- és gyerekkori képeket látott az édesanyjáról, és ahogy lapozták az albumot, egyszer csak üres lapok következtek, ahol a valamikori fényképeknek csak a helye látszott.

Bereményi Géza

Magyar Copperfield (részlet)

A kezdet kezdetén fölém három felnőtt magasodott. Első hat évemben úgy jelentek meg és osztották fel egymás között az egész világot, hogy egészen másnak láttam őket, mint a többieket. A többiek valakik voltak, látogatók, szomszédok, átmeneti járókelők nálam, de ők, a Hármak énbelém bújtak, és máig kísértenek. Szellemek lettek, vagy inkább lények. Három, egymástól teljesen különböző, egymást cáfoló lény mutatta fel magát kisgyerekkoromban, mint három magyarázata a világmindenségnek, amiben nekem kellett figyelnem rájuk. És vitatkoznak azóta is, de csak egymással, nem velem, mert én vagyok az egyetlen, aki tudja, hogy ők

Szilágyi-Nagy Ildikó

Kamra

– Jó napot kívánok, kicsi babám! Pár perc, és ott vagyok magánál a polcokkal.

– Milyen polcokkal?

– Otthon van? – kérdezte Béla.

– Maga hol van most? – kérdezett vissza Ani, de már hallotta is az utánfutó jellegzetes zörgését, ahogy az úttal itt-ott tarkított kátyúkon haladt az utca végén.

Böszörményi Zoltán

Regál

Úgy teszek, mintha észre sem venném a két előre álló szuvas fogát.

Arcomhoz hajol. Érzem áporodott, fokhagymaszagú leheletét.

Szúrós tekintetét a szemembe fúrja, mint aki ki akarja égetni világát.

Nem mozdulok. Tűröm, hogy szavaival korbácsoljon, a szívembe röpítse gyűlöletének nyilait.

Szilágyi Zsófia Emma

Egy szóviccgyűlölő vallomásai

A kedvenc éttermünkben ültünk a legjobb barátnőmmel, és arról beszélgettünk, hogy melyikünk gyűlöli jobban a szóviccelőket. Be kell vallanom, ő nyert.

– Az a legnagyobb baj, hogy minden szóviccnél sorra halnak el az agysejteim, így egészségügyi okok miatt kerülnöm kell az ilyen emberek társaságát – kezdte a mondandóját.

Miklóssi Szabó István

Szín Maríná sebei

Estére hozták a hírt, hogy a fia kiszenvedett.

„Korbáccsal verték a vár udvarán, hátáról, combjáról darabokban szakadt le a bőr” – mondta az első hírhozó Szín Maríná arcát kémlelve, de az rezzenéstelen maradt.

„Többször is összeroskadt a keresztfa súlya alatt, ereje annyira elhagyta, hogy végül egy idegen vitte föl a hegyre” – mondta a második hírhozó, de Szín Maríná arcának izma sem rándult.

Borcsa Imola

Hőlégballont mindenkinek!

Pont akkoriban kellett vigye a nagyapját Magyarba a reumáját kezeltetni, (…) nem is tudom pontosan, melyik városba, lényeg, hogy volt akkor ottan valami hőlégballon-fesztivál. Miklecznek úgy megtetszett, hogy kitalálta, ha már üres a földje, szervez oda ő is egyet. Május elejére, pont a választások előttre.

Izer Janka

A kén szaga

Már lenyugodott a nap, mire hazaértem. Még világos volt, a mezők fölött vékony, fehér pára ült. A kőrisbogarak egyre bágyadtabban zajongtak a zsákomban, holnap már porrá őrölhetem őket. Szegények, bocsássatok meg nekem.

Holnapután pünkösd, a mulatságokra szükség lesz porokra és szerekre, sok a házasulandó legény és leány a faluban. Lesz munkám elég.

Florin Irimia

A repülő medve története (Povestea ursului zburător)

Volt egyszer, hol nem volt egy medvebocs, aki repülni szeretett volna. Nézegette, hogyan köröznek a madarak az égbolt magasában, látta, hogyan rugaszkodnak el a fákról, és minden vágya az volt, hogy ő is ezt tehesse. „A medvék nem tudnak repülni”, ismételgette neki az apukája, előbb derülve, szelíd szóval, aztán egyre ingerültebben fia kívánsága hallatán.

Shrek Tímea

A kalap

Az öreg Vályogos mindig kalapban járt. Sűrű bajuszát pödörgette, amikor végigment a falu utcáján. Két különböző fejfedője volt: egy az ünnepnapokra, egy másik pedig a mindennapi viselős. Felesége gyakran morgott, hogy dobja már ki azt az ütött-kopott ócskaságot, de az öreg nem tágított. Engem ebben temessetek el – hangoztatta.

Kudelász Nóbel

Deklasszárium

Lakója másfajta szegény volt, mint amilyeneket eddig a gróf uradalmán láthattunk. Taknyády Antal gróf hatalmas birtokán sajátos szegény-gyűjteményt, egyfajta skanzent működtetett, ahol különféle nincsteleneket állított ki természetes környezetükben, osztályozva.

Murányi Sándor Olivér

András

– Medvepásztor megy már fel a helyszínre pár emberrel, mindjárt visszajön értetek – figyelmeztet András, a sepsibükszádi vadőr engem és a mellettem álló angol úriembert, aki egy gyönyörűszép román lánnyal és egy csontos arcú román fiúval érkezik. Állunk és várunk autóinknál. Mivel András nem tud sem angolul, sem románul, kéri, hogy tolmácsoljak. – Medve annyi van itt, mint a rosseb, lőni kéne kifelé az egészet.

György Attila

II. Thánia

Teljesen bolond volt, a legőrültebb férfi, akit valaha láttam. Egy tyúk nyakát nem tudta elvágni, de harcosnak hitte magát, és így is viselkedett, hogy mindenki megbotránkozott a császári udvarban, amikor a messzi Parthiából követségbe jött. Göndör haja volt, kibodorított szakálla, s valami édeskés illatt lengte körül, fűszeresen, túl fűszeresen.

Hosszú, egyenes orrú ember, ami római származásra utalt, noha benne semmi nem volt a római nemességből. Büszke volt, túl büszke, dicsekedett női hódításaival. Minden túlzás volt nála. Túlzás volt, ahogyan bejött nagybátyám templomába, ahogyan hivalkodóan beverte az utolsó szöget az oszlopba, és

Pataki Tamás

Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt (részlet)

Hát, remélem, nem felejtettétek el kacsalábon forgó történeteimet, de megsúgom, hiába gyűltetek ilyen sokan körém, nem lesz időm mindegyikről szót ejteni – ha a feledés az úr, hajtson csak rabigába titeket. Az újaknak pedig ajánlom magam! Murokffy vagyok, Murokffy Tódor Ede, egyik énem jobbik vagy rosszabbik fele, bár azt sohasem tudom eldönteni, hogy melyiké. Az erdőn túlról származom, egy álmos-ólmos kisvárosból, mely közel esik családi birtokunkhoz, Murokországhoz.

Murányi Sándor Olivér

Vizes vágta

Ábel író akar lenni. A debreceni filozófia tanszéken tanított óraadó tanárként. Állítólag már ott vadászott minden egyetemista lányra, később be kellett érnie a férjes asszonyokkal. Örök kalandor, amolyan vérbeli ragadozó, aki nem élhet feszkó nélkül – akkor sem, ha néha elpanaszolja nekem, hogy a tizenegy képben levő foglalt harmincas nő közül mindennap más tetszik neki, de a ma legjobban tetsző kifejtette neki, hogy lehetetlen vele normális életet élni. – Miért várják el valakitől, hogy egyszerre legyen normális és zseniális? – próbálom kérdéssel vigasztalni.

Szakács István Péter

A ketrec

– Biztos, hogy jó helyre hozzuk? – fordult tétován a vezető felé.

– Hát persze, te okostóni! – reccsent bosszúsan a sofőr hangja a vezetőfülke fullasztó félhomályában. – Mi örökké a megfelelő címre szállítunk. Már megszokhattad volna. Elég régóta, hogy itt vagy nálunk – nyerített föl megvetően. – Úgy viselkedsz mégis, mint egy nyavalyás kezdő.

Molnár Vilmos

Kőrösi Csoma Sándor és a halál

Dardzsilingbe érve Kőrösi Csoma Sándort orvul betegség támadta meg. Egyre gyengült, érezte, hogy közeledik az utolsó órája. Már látta is a Halált, ahogy komoran megjelenik az ágya végénél. De még nem vitte el, várt valamire. Talán arra, hogy a híres nyelvész szóljon vele is pár szót.

Nádasi Krisztina

Novellák

– És tudod, ki vagyok?

A lány nagyot húzott a sörösüvegből.

– Hogy emlékszem-e a nevedre? Nem vagyok ám részeg – röhögött, aztán komoly arcot vágott. – Annyit tudok rólad, amennyit kell.

György Attila

III. Ingrid Thyrkerin

Tizenhét évesen részt vettem a Rusz elleni prédáláson. Nálunk, varégoknál, ez így szokás. Töltöttem italt az embereknek, és Kijev alatt részt vettem a csatában is. Apámat akkor láttam először és utoljára nevetni, amikor hazatértem. A hadizsákmányból kivett egy keresztet, és tűzbe dobta, majd kikotorta belőle az ezüstöt. Aztán sokat ivott, és furcsa dolgokról énekelt.

Krúdy Gyula

Az utolsó garabonciás

Siska vándorlegény volt, talán mindenütt ismerték Magyarországon. Ő maga azt mondta örökös járás-keléséről, hogy egyszer igen fontos levelet bíztak rá, amelyet tíz esztendő óta nem tud kézbesíteni, mert nem találja a címzettet.