A szőkeséged nem volt az enyém,
A síma selymet játékos kezem
csak bátor álmú ritka éjeken
fonta fonatba. S úgy hívtam: Remény.
A szőkeséged nem volt az enyém,
A síma selymet játékos kezem
csak bátor álmú ritka éjeken
fonta fonatba. S úgy hívtam: Remény.
Reménynek hívtam. Nem tudom, miért.
(Talán mert egyszer hűvös hajnalon
elsimította ráncolt homlokom,
s a lángolása fel az égig ért,
és nyúltam érte, két kezem
mint koldusé, ki semmit sem kapott,
szégyenkezően lehanyatlott.
És itt maradtam újra üresen?)
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. júliusi számában)