Mily impozáns szentélybe jöttem múlton,
s az Andokon keresztül, éberen,
most szívemet vad végletébe fúrom,
a fény liturgiáját éhezem.
Cuzco
A mítosz és a rítus szent frigyére
a San Blason seregnyi szín vonul,
nem kell a puszta éhség indokul,
hogy egy kifőzde gyomrunkat kísértse.
Sós, rágós alpakát kapunk ebédre,
de este majd kijár a pisco sour*,
s ha szédülünk utána piszkosul,
ledőlünk, mint az éj, egymást becézve.
A nap, ha ébred s rákacsint a völgyre,
a lassú város tisztán felragyog,
és búg a mély, az Andok ősi csöndje.
Megindulunk a lejtőkön gyalog,
szalag hajamba fűzve s körbe-körbe
dobolnak álmos, inka népdalok.
* piszko szúr; borpárlatból, tojásfehérjéből és cukorszirupból készült koktél
Öreg csúcs
(Machu Picchu)
Mily impozáns szentélybe jöttem múlton,
s az Andokon keresztül, éberen,
most szívemet vad végletébe fúrom,
a fény liturgiáját éhezem.
A gránittömbök mérhetetlensége
s az ég felé futó lépcsők között
megáll a láb, a vérerekben béke,
a lét burjánzó zöldekkel szövött.
Talán a kondorok hozták imámat,
a Napkapun beömlő énekek,
de itt a lelkem, mint a nyár, kiárad,
és végtelen tüzében éghetek.
E szédületben és királyi csendben
újjászületni nem lehetne szebben.
Uros-szigeteki fények
Felhő, titok, mesés varázs bolyongja
a hósapkás hegyek karéjait,
utat közéjük izzó fény hasít.
akárha lenne Isten színporondja,
Úgy forr az menny, hullámain tolongva
– amíg a csend apostolként tanít,
s közénk verődik hosszan, mint a híd –
leszáll a tó vizén az égi flotta.
Úszó szigetre lépünk rá lebegve,
a nádfedél alatt nincs gond sebekre,
csak béke van, családok, tarkaság.
Nincs áram, szálló, gépek nem pöfögnek,
valós időtlenségnek, szent öröknek
tanúi ők, a boldog ajmarák.