Tudor Arghezi | Versek

Tudor Arghezi 2020. augusztus 07., 09:03

És most, ahogy már jönni látom

És apró lépte érinti az ösvényt,

Kínzó sóvárgás tör rám, barátom

Jó lenne, ha csupán képzelődnék.

Stefanovits Péter: Elhagyott oltár II. (szén, pasztell, aranyfüst lemez, 135 × 100 cm, 2018)

Penészvirágok

                (Flori de mucigai)

Körmömmel írtam a vakolatra

Egy fülke üres falán,

A sötétben, mintegy sugallatra,

Magányosan, erőm fogytán

A bika, az oroszlán és a sas nem könyörül

Amint azt tették

Lukács, Márk és János körül.

Vannak időtlen versek

A gödör verssorai

A szomjúság mentorai

Hamura éhesek,

Soraim még nyersek.

Amikor elkoptak angyali körmeim

Hagytam, hogy visszanőjenek teljességgel

De nem nőttek csak görcseim –

Vagy már nem ismertem fel.

 

Sötét volt. Kint távoli esőverés, mint imamalom.

Fájt a kezem, mint tehetetlen karom

Mely visszahúzódni képtelen

És írni bal kezem körmeivel voltam kénytelen.

 

 

Melankólia

                (Melancolie)

A találkozás óráját vártam

Mikor zavaros lesz a tó mélye

És selymes, vékony fátyolába

hímezve van száz csillag fénye.

 

Amíg a távolság eltakarta

Vágyakozva néztem a távolt.

Az idő fonala összegabalyodva

Egy végtelenné sodort szál volt.

 

És most, ahogy már jönni látom

És apró lépte érinti az ösvényt,

Kínzó sóvárgás tör rám, barátom

Jó lenne, ha csupán képzelődnék.

 

Balázs F. Attila fordításai

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. márciusi számában)