És most, ahogy már jönni látom
És apró lépte érinti az ösvényt,
Kínzó sóvárgás tör rám, barátom
Jó lenne, ha csupán képzelődnék.
Penészvirágok
(Flori de mucigai)
Körmömmel írtam a vakolatra
Egy fülke üres falán,
A sötétben, mintegy sugallatra,
Magányosan, erőm fogytán
A bika, az oroszlán és a sas nem könyörül
Amint azt tették
Lukács, Márk és János körül.
Vannak időtlen versek
A gödör verssorai
A szomjúság mentorai
Hamura éhesek,
Soraim még nyersek.
Amikor elkoptak angyali körmeim
Hagytam, hogy visszanőjenek teljességgel
De nem nőttek csak görcseim –
Vagy már nem ismertem fel.
Sötét volt. Kint távoli esőverés, mint imamalom.
Fájt a kezem, mint tehetetlen karom
Mely visszahúzódni képtelen
És írni bal kezem körmeivel voltam kénytelen.
Melankólia
(Melancolie)
A találkozás óráját vártam
Mikor zavaros lesz a tó mélye
És selymes, vékony fátyolába
hímezve van száz csillag fénye.
Amíg a távolság eltakarta
Vágyakozva néztem a távolt.
Az idő fonala összegabalyodva
Egy végtelenné sodort szál volt.
És most, ahogy már jönni látom
És apró lépte érinti az ösvényt,
Kínzó sóvárgás tör rám, barátom
Jó lenne, ha csupán képzelődnék.
Balázs F. Attila fordításai
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. márciusi számában)