Van-e tér, amely elválaszt minket?
Miként a virághagyma, a földben
egyre csak lejjebb húzódik a holt
Házsongárdban, nincs madár kék lábú,
zöld szárnyú, ami, hogy azzal itassa,
gyöngyöt sír. Holott naponta visszatér
Tulipán
Van-e tér, amely elválaszt minket?
Miként a virághagyma, a földben
egyre csak lejjebb húzódik a holt
Házsongárdban, nincs madár kék lábú,
zöld szárnyú, ami, hogy azzal itassa,
gyöngyöt sír. Holott naponta visszatér,
mintha megbeszélt találkozóra,
ahol tavaszi szó illatozik
a versben s az ágyfőhöz odaül.
Magától, Gizi, én nem ezt vártam!
Annyiszor énekelte: messze megy,
hogy elhittem, vissza se tér, útját
zsinegként gombolyaggá maga mögött
feltekeri, nem jön ide többé,
se mint dal, se özvegy lélek, se mint
csíkos lepellevelű tulipán.
Van-e tér, amely elválaszt minket?
Pannónia
A repceföld, amely virágzáskor
évről évre felrajzolja
a föld alatti romokból
a római villát,
hogy lássa, ki repülőn
Budapestről Brüsszelbe száll
és a magasságos, ki olykor
a mélybe pillant alá,
hogy szem nélkül is nézze
a kénsárga kérgű tájat.
A romból évről évre felépül
a forrásmelléki épület.
Az atrium. A kemence.
A gyógynövénykert. Látni
azt az ifjút, ki baljában görget
a jobbjával egy könyvtekercset,
Kallimakhoszt szótagol fennhangon.
… fölötte.
A kamasz, közel tizennégy éves fiú,
tegnaptól növekvő bajusszal,
atlétatrikóból előtörő, fejletlen hónaljszőrrel,
narancsokat cipel ládában, vállon.
Túl vagyok a cipővásárláson. Az utcán
tömeg morajlik és zúdul ismeretlen irányokba.
A legény csúnya, a gyümölcs ellenére irtóztató.
Belső arányait vesztett szörny,
amelyből felesleges szögletek, bőrlebenyek és
ruhacafatok nőnek, máshol pedig
hiányzik mindaz, ami része vagy kelléke
az embernek. Nincs bal keze.
Igyekszem a cipőmre koncentrálni.
Könnyedén lépdel lefelé a lépcsőn, a piacról,
viszi a faléc-rekeszt az asszonyság nyomában.
Ha tökéletessé nem is, de széppé nézi a világot,
a reggelt s a lompos, túrószagú nőt,
azt minden mozdulatán látni. Ámulok
ekkora rajongáson. Kívánatosnak látja,
titkolni se tudná. Bukdácsol, mint apró kankutya
karóvá duzzadt vesszejével
és nadrágja dudorát nem rejtegeti.
Egyszerre sok Nap delel fölötte.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2018. augusztusi számában)