Történt egyszer, hogy a klastrom
omladozó, hűs falát
hátrahagyta, s koldulni ment
buzgón, vígan két barát.
Hol volt, hol nem, hol csak félig,
szóval részben megesett
az, amiről most e műben
elmondok egy keveset.
Vidám lesz az elejétől,
nem komor a vége se.
Tartogat pár furcsa szót is,
mint afféle népmese.
Történt egyszer, hogy a klastrom
omladozó, hűs falát
hátrahagyta, s koldulni ment
buzgón, vígan két barát.
Kaptak tojást, csirkét, túrót,
mit a nép közt felleltek,
míg a sok jó vállaikon
igen nehéz teher lett.
Volt a zsákban zsírszalonna,
három kulacs vörösbor,
és a békás fűzligettől
messze még a kolostor!
Hőbörgött is ám az egyik,
hogy a kíntól mit se lát,
míg a másik hátsó felét
piszkálta egy csirkeláb.
Hirtelen egy fűzfa mellett
megláttak egy vén juhászt.
Oly éktelen hortyogott az,
majdnem rájuk jött a frász.
Hiába is köszöntötték:
– Adjon Isten jó napot!
Mert a fűzfa árnyékában
az csak tovább fújtatott.
Mellette egy szamár feküdt.
No, az fekve mit tehet?
Aludt az is ártatlanul,
bambán, mint egy kisgyerek.
Azt mondta az egyik fráter:
– Hé, te Miska, ne tovább!
Jöjj, e hitvány naplopónak
elkötjük a szamarát!
– Jól van, Pali! Ez már beszéd!
Igazad van, cimborám.
Ezt a málhát mihelyettünk
vihetné e nagy szamár.
Ám az állat kötőfékjét
úgy fogja az agg juhász,
hogy az első mozdulatra
felébred, s még megruház!
– Erre is van ám egy módszer,
amely elmés szerfelett.
Figyelj, Miska, hallgasd végig
fondorlatos tervemet!
Nem bántjuk a kötőféket,
csak a szamár oldalán.
Kibújtatjuk szegény párát,
s minden könnyű munka már:
Te az övem rákötözöd
jól a szamár nyakára,
s magadéval megrögzíted,
ne csússzon le a málha!
Én a hámba belebújok,
s mikor te már messze jársz,
megrántom a kötőféket,
s felébred a vén juhász…
Így is történt. Szegény juhász,
mikor végre felébredt,
meglátta az ifjú frátert,
s alig hitt a szemének:
– Tisztelendő atyámuram!
Én ezt sehogy nem értem.
Mit keres a folyóparton,
korcs szamaram helyében?
Erre a mi Pál barátunk
vidám hangon így felelt:
– Engem anyám megátkozott,
s lám, az átok most letelt!
Három éve összevesztünk.
Mi sült ki a vitából?
Azt kívánta, szamár legyen
elsőszülött fiából.
Most, hogy újra barát lettem,
remélem, hogy elereszt.
Társam már a málhák helyett
hadd legyen a szent kereszt!
Oldozza el sok kín árán
visszakapott szép fejem,
s imádkozom majd magáért
minden estén, reggelen!
Szólt a juhász szánakozva:
– Elbocsátom, hát legyen!
Lesz még pénzem új szamárra,
amint elkelt pár ebem.
Szegény ember! Mennyit vertem.
Száz éve, hogy mulatott!
Nesze, jöjjön! Búcsúzóul
húzza meg a kulacsot!
Pál a borból nagyot húzott,
s társa után sietett.
Egész úton szegény juhász
balgaságán nevetett.
Mikor aztán megérkeztek,
elámult a rendfőnök:
– Ennyi finom holmi mellé
még egy korcs is szerződött?
– Ó, azt mi csak kölcsönkaptuk
útközben egy paraszttól.
Visszaadjuk neki holnap,
mikor majd a harang szól.
– Jól van, jól van, ez így jó lesz.
– felelte az öreg pap.
– Vigyétek el köszönetem,
jótettéért ennyit kap.
Másnap ezért korán reggel
útra kelt a két barát.
Négy láb mozgott, négy meg lógott,
így rótták az út porát.
Két száj vígan dalra fakadt,
mert a torkuk elázott:
„Én elmentem a vásárba…”,
egy meg búsan iázott.
Delet ütött már a harang,
s alábbhagyott már a hecc,
Mikor a rút, poros úton
szembejött egy lókupec.
Eléjük állt, s megkérdezte,
koszos körmét rágcsálva:
Hová viszik ezt a korcsot?
Tán csak nem a vásárba?
– Oda visszük! – Oda visszük!
– mondta Miska, mondta Pál.
– Tíz forintért el is adjuk,
mert az érte nem nagy ár!
– Tíz forintért? Nevetséges!
De én hatért megveszem.
Tíz forintot egy szamárért?
Majd ha elment az eszem!
Végül aztán megalkudtak.
Nyolc forintért eladták,
S hazafelé a sok érmét
szép apránként elitták.
Lókupecünk elvezette
szamarát a vásárba.
– Vigyék ezt a ritka példányt!
Húsz forintért nem drága!
Szegény juhász szép kutyáin
olcsó pénzen túladott,
Most a vásár sűrűjében
nehéz szívvel ballagott.
Szamár után nézelődött,
vagy egy tucat várta ott.
Míg a sok közt meg nem látott
egy ismerős állatot.
Odalépett szamarához,
felemelte nagy fülét.
Belesúgta gúnyos hangon
ezt a bájos versikét:
– Kedves atyám! Látom, megint
megtörtént a varázslat.
Ki az anyját nem becsüli,
maradjon meg szamárnak!
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. április 6-i számában.)