Orosz Annabella grafikussal, számos mesekönyv illusztrátorával Both Gabi és Ayhan Gökhan készített interjút a MeseCentrum blogon, a PIÜ-IGYIC gyerekirodalommal foglalkozó oldalán.
– A családod főleg reál beállítottságú. Hogyan találtál rá az illusztrációra?
– Igen, a rokonaim többsége ezen a területen mozog. Egy darabig én is azt gondoltam, hogy az orvosi hivatás lesz az én utam. Például a patológia kifejezetten érdekelt. Valójában a rajz mindig ott volt az életemben. Nyolcadikos korom körül merült fel kérdésként, hogyha művészetet tanulok, mi lehet belőlem. Nem volt egyértelmű a válasz, de láttam esélyt arra, hogy a művészeti képzésen keresztül négy év alatt majd fordul egyet a világ. Deák Ferenc grafikáin nőttem fel, valamint Rusz Lívia munkássága volt még meghatározó számomra. A grafikai vonulat vonzott a gyerekeknek és a felnőtteknek szóló könyvekben, nem véletlen, hogy a továbbtanulásom is meghatározta ez az irány. Verseny- és diplomamunkáim is könyv formában valósultak meg. Továbbá az akkori mentorom, Karancsi Sándor festőművész és grafikus nagyon biztatott. Így utólag nem tagadom, volt bennem egy kis tinis lázadás is
– Milyen kislány voltál? Mennyire hagytak szabadon kibontakozni a szüleid?
– A szüleim mindenben támogatták a pályaválasztásomat, bár mindig hozzátették, a művész többet dolgozik, mint sok más szakember. Nem emlékszem, hogy valaha unatkoztam vagy büntiben ültem volna, amiért anyu anatómiai atlaszát összefirkáltam, vagy éppen azt is aláhúztam a gyógyszeres könyvben, amit nem kellett vizsgára megtanulni. Pedig azok a könyvek kincset értek a 80-as évek Romániájában. Akkor sem kaptam ki, ha telefirkáltam a nappali falát.
– Gyergyószentmiklóson születtél, majd Csíkszeredában, Kolozsváron tanultál tovább, hogy aztán Bukarestben, Moszkvában és Londonban köss ki, ahol most is élsz. Könnyen ment, hogy a kisvárosok után a világ legnagyobb városaiban helytállj? Okozott lelki és alkotói átalakulást, hogy ekkora váltások következtek be az életedben?
– Igen, mindenképp érzem, hogy mindez átalakulásokkal jár együtt. Nemcsak a földrajzi elhelyezések, hanem a kultúrák is változnak. Állandóan nyitottnak kell lenned az újra, különben nehezebben megy a beilleszkedés. Teljesen mindegy, hogy röpke egy évre vagy hosszabb időre rendezkedsz be egy új országban, fel kell készülnöd arra, hogy új dolgokat tanulsz és régi berögződéseket elhagysz. Minden új hely hozzáad a meglévő csomaghoz, itt elsősorban a művészeti pakkra gondolok. A meglévő értékeket, ha akarod, ha nem, új környezetben, más arányrendszerben látod, és ez amúgy a szokásainkra is érvényes.
A székely szimbólumvilág – amely eléggé tiszta és áttekinthető – átkerül az orosz mitikus, sok kultúrát felölelő térbe, és mindjárt csavarodik egyet a képzelet. Majd átkerül egy szigetre, ahol minden parányi. Az arányrendszerek teljesen felborulnak, semmi nem megszokott. Viszont pont ez az a tényező, amely új képi világok teremtésére alkalmas.
– Nem titok, hogy együtt dolgozunk, az IGYIC arculatának és a MeseCentrum weboldalának is te vagy a művészeti tervezője. Azt tapasztaltam a közös munka során, hogy hihetetlenül rugalmas vagy, és gyakorlatilag az első instrukcióra, gondolatmenetre rá tudsz csatlakozni, nagyon sokfélét tervezel, és cseppet sem bánt, ha mégis más volt az elképzelésünk. Ez a sok hely, ahol éltél a világban, úgy tűnik, nagyon nyitottá és sokoldalúvá tett téged. Milyen tapasztalatok vezettek idáig?
– Elképzelhetőnek tartom, hogy a helyváltoztatás a válasz. A másik tényező, hogy a reklámügynökségen belül csapatmunka folyik. Rengeteg ötlet és lehetőség adódik a kivitelezésre, így természetes, hogy mindig nyitva marad az esély arra, hogy ezt vagy azt másként is csinálhatnánk. Szintén ebből a szakmából maradt meg, hogy gyorsan át kell tudni hangolódni az egyik stílusról a másikra. Olyan, mintha más nyelven szólalna meg az ember.
A teljes interjú a MeseCentrum oldalán olvasható.