Nagyanyám csak a töviskoronát hallja ki az egészből,
nagyanyám huncut és a hallása szelektív.
Nagyanyám magándetektív,
hiába szólnak utána Margitkámat,
ő csak a Virtuskámra hallgat,
mondom én, hogy a hallása szelektív,
ráadásul huncut is még
Apám meg a hómofisz
Apámnak hosszan, jól sosem maradnak otthon,
apámnak időről időre hosszan mennek el otthonról,
és ott is hiába maradnak az elmenők, ahol.
Apámnak valahol anyám megy el otthonról messzire,
hosszan, és hiába, mert anyám nem jön vissza sose,
neki se, apám hiába hívja anyámat, hiába sírja.
Oda-vissza keresem a vírusban a reményt,
a reményt keresem egyre hosszabb távon ebben is.
Apám homloka virul. Anyám a remény homloka.
A keresést adja meg nekem jobban a vírus, táv-
oktatók bíznak hosszan a reményben, hogy
otthon maradni bízvást érdemes. Homlokok, hóm-
ofiszok feszülnek egymásnak, hátha hosszan, jól
elmaradunk. Csak indokolt esetben hagyjuk el
szavainkat, bízzunk szebbjeiket másokra, örökre.
Virtuskám
Nagyanyám csak a töviskoronát hallja ki az egészből,
nagyanyám huncut és a hallása szelektív.
Nagyanyám magándetektív,
hiába szólnak utána Margitkámat,
ő csak a Virtuskámra hallgat,
mondom én, hogy a hallása szelektív,
ráadásul huncut is még,
elillant koronáknak magánúton kutatója,
minden évben rájön a kutatás,
olyankor viszi kosárkáját a templomba,
sonkával, tojással tele,
hátha találkozik egy kívánatos töviskorona-mással,
akihez hozzámehet,
ha azt szólja utána, Virtuskám, segíteném vinni a kosarad,
magánúton,
ha engeded.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. júniusi számában)