Helyőrség | A Harry Potter magyar hangja, Tóth Tamás Boldizsár a Könyves Magazinban

Helyőrség 2020. július 10., 11:19

A Harry Potter-könyvek „magyar hangjával, Tóth Tamás Boldizsárral Ruff Orsolya beszélgetett a Könyves Magazin oldalán.

Tóth Balázs Boldizsár műfordító – Fotó: Valuska Gábor / konyvesmagazin.hu

– Mit tudtál annak idején a könyvről, amikor húsz éve megkeresett vele a kiadó? Műfajilag például hová sorolták a Harry Pottert? 

– Ez elég vicces, mert nem volt műfaji besorolása. Amikor elolvastam, akkor derült ki, hogy nem egyértelmű a célcsoportja, hiszen a humora szólhat akár művelt felnőtteknek is. Semmiképp nem akartam ebből gyerekmesét csinálni, az egész műfaj új volt, én sem tudtam sehová sem elhelyezni. Én nem ilyen gyerekregényeken vagy mesekönyveken nőttem fel. A kiadó is csak annyit mondott, hogy a könyv nagyon sikeres Angliában, de tulajdonképpen mindannyian a sötét erdőbe mentünk be, hiszen nem lehetett előre tudni, hogy Magyarországon majd működik-e. Egyébként nem kaptam a könyvhöz használati utasítást, és nyilván voltak benne olyan viccek, utalások, amiket nem ismertem fel, nem értettem meg. Meg hát vannak, amikre nem is kellett rájönnöm, mert olyan „húsvéti tojások”, amiket a szerző saját magának rejtett el, senkinek nem kell értenie őket. 

– Az első olvasás után mi volt a benyomásod? 

– Teljesen vegyes. Fordítóként az a dolgom, hogy kitaláljak a kötetnek egy magyar stílust, egy magyar hangot, és ahhoz elképzeljem, hogy kinek írom. De ebben az esetben nem hoztam döntést a megcélzott korcsoport tekintetében, tehát nem egyszerűsítettem a stílust vagy a tartalmat, hogy a gyerekeknek fogyaszthatóbb legyen, hanem megtartottam az eredeti hangnemét, és a nyelvi lelemények fordításánál sem törekedtem rá, hogy feltétlenül a gyerekek is értsék a bennük rejlő viccet. 

– A Harry Potter fordítása kapcsán épp a nyelvi lelemények kerülnek elsőként szóba, és ma már komplett rajongói oldalak elemzik az etimológiájukat. Megvilágítanád egy kicsit, hogyan zajlott a magyarítása ezeknek az egészen speciális neveknek, kifejezéseknek, adott esetben azoknak az újonnan kreált szavaknak, melyeknek meg kellett találni a magyar megfelelőit? 

– Az ilyen esetekben mindig egyszemélyes szabad ötletbörzét tartottam. Hosszú szóláncok születtek, melyekben a kiindulópont az angol eredeti és annak szó szerinti fordítása volt. Ha az valamiért nem működött, egyszerűen elkezdtem asszociálni, leírtam mindent, ami eszembe jutott, és egyszer csak jött egy ötlet, amit meg tudtam szeretni. Ha ez ki tudta tolni a fejemből az angol eredetit, akkor az lett a végleges. Ilyesfajta „költői” alkotómunkában születtek tehát ezek a szavak. Addig ültem és töprengtem, amíg be nem ugrott egy jó megoldás. A szóláncok némelyike még megvan a számítógépemben – például Horace Slughorn átváltozása Horatius Lumpsluckká és a Roxfort szó születése. Ezekben annyi butaság és rossz ötlet van, hogy inkább nem mutatnám meg őket…

A teljes interjú a Könyves Magazin oldalán olvasható.