Filep-Pintér Eszter | Az ötödik

Filep-Pintér Eszter 2020. július 10., 18:24

Már két hete tartott a karantén. A kezdeti lelkesedése alábbhagyott. Szüksége volt egy őrültnek tűnő kihívásra, ami kikergeti a süppedős szorongásból. Újra „jövendőt” akart magának és a családjának.

Székely Bertalan: Kisfiú vajas kenyérrel (olaj, vászon, 69 ×55 cm, 1875 körül, Magyar Nemzeti Galéria) – Forrás: Wikimedia Commons

Egy este kopogtatott be hozzá a tétova gondolat, mint mikor lopva megjelenik a cseresznyefán az első sárguló falevél, és napok-hetek múltán mindent beszínez az ősz. Minél inkább próbálta elűzni a kósza ötletet, az egyre több színt követelt a szürkébe hajló napok egyhangúságából.

Már két hete tartott a karantén. A kezdeti lelkesedése alábbhagyott. Szüksége volt egy őrültnek tűnő kihívásra, ami kikergeti a süppedős szorongásból. Újra „jövendőt” akart magának és a családjának.

– Mégis, hogy képzeled? Kinek akarsz bizonyítani? Hány és hány ötleted szünetel most is? – a meg nem írt regények, a félbehagyott novellák, a félig kész fordítások, az elkezdett hímzések. Ott hevernek mind az elvetélt ábrándok polcán.

A fiatalasszony mégsem hagyta magát. Fészket vert fejében a gondolat: kár lenne elhessegetni.

A napi teendők közül kiszakított magának néhány percet, hogy nekivágjon a tervnek. Talált egy megfelelő személyt, aki szenvedéllyel és átéléssel magyarázott a videóüzenetben. Azt ígérte, elég hozzá kilenc nap, hogy megszülessen. – Kicsivel több, mint egy hét. Úgy is olyan egyformák a reggelek, és az esték! Most másképp lesz – gondolta az asszony. Kilenc nap, tele várakozással. Erről eszébe jutott a kilenc hónap, amit már négy alkalommal élt át. Elővette a babanaplókat, és átlapozgatta egy kihűlt kávé mellett. Eszébe jutott a legelső, mikor anyává vált. Napokig sírt, hogy a babaszobában a függöny mintázata nem illik a jó előre megvásárolt ciklámen szőnyeghez. Ma csak mosolyog ezen. Szolid meghatottsággal nyit be elsőszülött nagylánya szobájába, úgy érzi most meg kell ölelnie. Aztán visszatér a második albumhoz. Mennyire várta, hogy ez alkalommal, mást ígérjen az orvos a magzat nemét illetően. Örömkönnyekkel szaladt át a parkon, ahol akkor virágzott az orgona. Letépett egyet, és beleszagolt. Most is emlékszik rá. – Fiam lesz! – ujjongott. A kislány után egy fiú. Ezek voltak élete legmeghatározóbb emlékei. A fia szobájába is benyit, és gyengéden megérinti a vállát. Jól tudja: egyre ritkábban lesz lehetősége, hogy megölelje, lassan mutálni kezd. Na és a harmadik? Épp tervezgette, hogy visszaáll a munka világába, túl sokat „henyélt” már otthon két kisgyermekkel. Jöhetnek a komolyabb kihívások. Valóban érkezett a várakozással és készülődéssel teli újabb kilenc hónap, majd berobbant az életükbe a majdnem ötkilós legény. Most is szaladnia kell utána a labdát rúgva, ha el akarja érni. Megpaskolja a feje búbját, mert ő azt szereti.

– Anya, mire gondolsz? – kérdezi a fiú, két csel között, és kutatva néz anyja szemeibe.

– Anyának van egy új ötlete – kacsint az asszony.

Közben felébred a legkisebb. Felemeli a rácsos ágyból, és magához öleli. Göndör fürtjeibe olyan jó beletemetni minden ködös és szikrázó napot. Ő a család otthoni tábortüze.

– Nem igaz, hogy nem viszek végig semmit, hiszen itt vannak ők – vitatkozott az asszony önmaga árnyékával.

A tervhez minden szükséges eszközt előkészít. Az utasításokat a lehető legnagyobb figyelemmel követi. Készül az újabb kihívásra, és ez felvillanyozza, szinte megrészegül. Bevonja a feladatba a család többi tagját is. Látják, hogy anya izgatottan sürög-forog a konyhában: méricskél, szitál, öntöget, kavar – mert, ahogy ígéri, néhány nap múlva csodás dolog fog születni. Nem értik egészen pontosan micsoda, de a csillogó, titkokat ígérő tekintetet látva ők is lelkesek.

– Mi mindent megteszünk, a többi nem rajtunk múlik. Nem tőlünk sárgul a levél, de mi metsszük a fákat – okítja közben a gyermekeit, ahogy régen a nagyapától hallotta.

A hatodik napon nevet ad neki. Sokat tanakodik előtte: hogy is nevezze majd. Azt sem sejtheti előre, hogy fiú lesz vagy lány. Nem is számít igazán. Végül a fiúnév mellett dönt. A hetedik napon már éjszaka is felébred hozzá. Mikor a kicsit szoptatja, őt is meglesi. Ha úgy látja, nem növekszik eléggé, előveszi a hozzávalókat és megeteti. Gondoskodik róla: éppúgy, mint a gyerekeiről.

A férfi először meglepődik felesége új hobbiján, nem teljesen érti, miért vállal magára még többet, de ráhagyja. Az asszony kötényére és hajára gyakran rászáll a liszt, s férje arra gondol: fehér hajszálakkal is épp úgy szereti.

A nyolcadik nap úgy tűnik, baj van, és nem fog megszületni a várva várt gyermek. Kissé elkeseredik ugyan az asszony, de nem adja fel. Az elején eldöntötte, hogy kivár. Ragaszkodik a kilencnapos határidőhöz.

Mikor másnap felébred, maga sem hiszi el, amit lát. A gondosan kitisztított üvegben, amelyet zöld konyharuhába bugyolált – a megfelelő hőfok biztosításáért –, ott emelkedik peckesen, diadalmasan, mint aki a világ meghódítására készül: Tóni, a kovász.

Vasárnapra megszületik az ötödik gyermek. Régen érezte magát ennyire hálásnak.

– Mennyi csodás kenyeret fogunk sütni belőle! – gondolta az asszony, és boldog volt.

 

(Karantének)

{K1}