Tusnoki Béla az ügetőpálya lelátója korlátjának támaszkodott és unottan szotyolázott. Régi szokása volt, hogy várakozás közben magokat rágcsált. Így vezette le a feszültségét. Megtelt izgalommal, amikor a lóversenypályára készült. Már a várható események gondolata is felvillanyozta. Olykor álom sem jött a szemére. Képes volt késő estig fennmaradni; jegyzeteket készített, számolgatott, hogy melyik ló az esélyes, és melyik hajtó az, aki jól kézben tartja a kocsit és becsületesen végigfutja a versenyt.
Tusnoki Béla az ügetőpálya lelátója korlátjának támaszkodott és unottan szotyolázott. Régi szokása volt, hogy várakozás közben magokat rágcsált. Így vezette le a feszültségét. Megtelt izgalommal, amikor a lóversenypályára készült. Már a várható események gondolata is felvillanyozta. Olykor álom sem jött a szemére. Képes volt késő estig fennmaradni; jegyzeteket készített, számolgatott, hogy melyik ló az esélyes, és melyik hajtó az, aki jól kézben tartja a kocsit és becsületesen végigfutja a versenyt. Ha a ló galoppozni kezd, ahelyett, hogy ügetne, odaveszett minden. Ha az ügyetlen hajtó képtelen megfékezni a lovát, mert az vágtatna, neki vége! A ló hajlamos lehet rá, hogy megbolondul, és ész nélkül száguld előre. Ebben az esetben óvást nyújtanak be, és a versenybíróság rövid tanácskozás után kizárja a versenyzőt. A fogadó meg toporzékol dühében, hogy csalás történt. Igaza van? Nincs igaza! Vagy vegyük az ellenkezőjét, amikor a ló csak vánszorog. A hajtó nógatja, de az istenverte állat meg sem hallja. Húzza maga után a szekeret, mert ez a dolga, de olyan keservesen, hogy a többiek már messzi lehagyták.
Tusnoki Béla hálával az arcán veregette Barcsai Károly vállát, aki mintegy végszóra megérkezett, mert indult az első futam. A koros férfi bő emberöltővel volt idősebb Barcsainál; munkatársak, már-már barátok voltak, a fiatalembert most sikerült először kicsalnia az ügetőre. Igazi élményt tartogatott a számára!
Barcsai Károly jobbára hallgatott, néha vetett oda egy-két szót. A Turf magazint forgatta a kezében és az esélyeket latolgatta. Ha már rászánta magát, hogy kilátogat az ügetőre, nyerni akart. Átszámolta a pénzét, és úgy kalkulált, hogy szerencsés esetben megduplázhatja azt. Ez annyit jelentett, hogy nem egészen háromnapi fizetését teszi kockára. Ha rosszul alakulnak a dolgok, és vesztésre áll, inkább felhagy a fogadással. Megmarad szemlélődőnek, és csak nézelődik, bóklászik.
Maga is meglepődött, hogy a szurkolókat mennyire izgalomba hozták a lovak és a futamok. Már a kapuban, a pénztáraknál tömörültek az emberek. Jó helyeket akartak elcsípni, lehetőleg minél közelebb a pályához. Sokan a futóhely és a tribünt elválasztó korláthoz rohantak. Egyszerre több pénztárt tartottak nyitva, hogy a drukkerek a futamok között időben leadhassák fogadásaikat. Tétre, helyre, befutóra. A törzsvendégek olyan célirányosan szaladgáltak a lelátóról a pénztárakhoz, majd vissza a küzdőtérre, mintha csak otthon intéznék az ügyeiket, ahol a ház minden szegletét ismerik. Még a kedvenc pénztárosaikat is megjegyezték, mert szentül hitték, hogy szerencsét hozhatnak nekik. Műsorfüzetet lobogtattak a kezükben, amelyekben a szervezők fontos információkat közöltek a futamokról, lovakról, hajtókról, esélyekről, statisztikákról. A drukkerek ceruzával vagy golyóstollal ikszelgettek és rajzolgattak benne a sanszokat latolgatva. Neveket karikáztak be, másokat kihúztak. Vagy hagyatkoztak a puszta a megérzésükre, mert az ösztön a legjobb tanácsadó. Elég egy pillantást vetni a lovakra… Ha megakad rajta a szem, nem szabad tétovázni: érdemes rá fogadni!
Barcsai Károly először egészen kis összegben fogadott, és nyert. A következő futamban nem játszott, mert nem akarta kiengedni markából a nyereményt. Élvezte a gyönyör perceit. A harmadik futamról is lemaradt, de nem bánta, mert úgy vélte, gyűjti a tapasztalatokat. A negyediknél feltette az összes pénzét a nyereményével együtt. Erősen vert a szíve izgalmában. Felugrott a helyéről, és állva követte a befutókat. Igaz lehet, amit látott? Megint nyert. Egész takaros kis summa volt! Barcsai számolta, gyűrögette a papírpénzt. Arcára kiült az elégedettség és a mámor. De mára elég, szögezte le Tusnokinak, mert a szerencse forgandó. Nem hívja ki maga ellen a sorsát! A vén szerencsejátékos azonban rálegyintett, hogy Károly nem érti, minek köszönheti a boldogságát. Mutassa a kezét, és mindent elmagyaráz. Nem a vonalakat vizsgálja a tenyerén, hanem maga a kéz a lényeg. A szűz kéz! Már-már diadalittasan emelte magasba Károly karját, mint olimpiákon a győztes sportolókét. Aki életében először fogad, nyer. Övé a győzelem és a dicsőség. Még négy futam van hátra, nem szabad elszalasztani a lehetőséget. Szinte vonszolta magával Károlyt a pénztárhoz, hogy tegye meg a tétjét. Ne hallgasson tanácsokra, hanem tippeljen vakmerőn! Nem fog tévedni, mert a szűz kéz mindig nyerő. Barcsai feltette a fele pénzét. Rohant vissza a lelátóra, éppen időben. Ágaskodott, nyújtogatta a nyakát a tömegben. Mi történt? Ki lett a győztes? Tusnoki már hátat fordított, és bosszúsan köpködte ki a szotyolát. Vesztettek… Barcsai lassan kijózanodott, és kedvetlenül ténfergett. Idős kollégája azzal vigasztalta, hogy merő véletlenség történt. Szűz kéz nem veszíthet! Barcsai erre újra megtette a tétjét, hogy ne ússzon el a fele pénze. Izgalmában észre sem vette, hogy Tusnoki végig ott loholt mögötte. A lelátón egymás mellé préselődtek a tolongásban. A nép tombolt, egymást kiabálták túl az emberek. Ismét száguldottak a lovak, porzott a futótér. Már csak kétszáz, száz, ötven, tíz méter volt hátra. Vége, végre vége, megvan a befutó! De hirtelen zűrzavar támadt, zsibongás, ordítozás hallatszott mindenfelől. A vérmesebbek felugráltak a korlátra, rázták az öklüket. Mások összevissza futkároztak, mintha kergetnék őket, valójában azonban a vélt igazukat keresték: ismerősöket és ismeretleneket szólítottak meg, hogy ők mit láttak, mit tapasztaltak. Hiszen ez hallatlan! Holtverseny, acsarkodott Tusnoki, és csalást emlegetett. Előállt a saját verziójával: a befutó szándékosan tartotta vissza a lovát, még a vak is láthatta! Kisebb csoportosulás támadt körülötte, annyira hangoskodott. Felajzott férfiak tolták, lökdösték egymást. Tusnokinak közben elment a hangja, mert megerőltette a hangszálait; prüszkölt, krákogott, azt hitte, értelmes szavak hagyják el a száját, de csak nevetségesen tátogott. Barcsai nehezen fogta fel a történteket; hol innen, hol onnan kapott el egy félmondatot. Célfotó dönt a végeredményről, közölte a hangosbemondó. Kínosan lassan teltek a percek.
Tusnoki egyvégtében dicsérgette Barcsait, hogy „született tehetség” és „ösztönösen ráérez a befutóra”, amikor kihirdették a futam győztesét. A korosodó barát könnybe lábadt szemmel ölelte át fiatal kollégáját. „Nyertél, fiam, ugye, előre megmondtam?!” – veregette a vállát. „Menj, szaladj, vedd fel a pénzed, gazdag leszel!”
Tusnoki Béla egy apró termetű, kerek képű, bajszos férfival tűnt fel, rajta lovaglónadrág, és sisak a fején. Zsokénak látszott, de nem az volt, hanem istállómesterként és belovaglóként dolgozott egy tenyésztőnél. Kornélnak hívták, és Tusnoki szerint biztos tippje van. A belovagló egyetértően bólogatott. A vén szerencsejátékosnak eddig nem sikerült a napja, többször veszített, mint nyert. Most nagy pénzben akart fogadni. Kornél a füléhez hajolt, és sugdosott neki valamit. Aztán egy papírcédulát nyújtott át neki, hogy el ne felejtse a nyertes nevét. Az idős férfi ekkor Barcsaihoz fordult, akinek a vak véletlenen alapuló jóslata döntő volt számára. De ő is ugyanazt a lovat favorizálta: Gézengúzt. Tusnoki egyenest a pénztárhoz iramodott fogadást kötni. Fiatal barátjának a lelkére kötötte, hogy el ne vesszen a tömegben, hiszen a puszta jelenléte is erőt és reményt nyújt számára. A szűz kéz nemcsak saját magának, hanem neki is meghozza a szerencséjét. Tehát maradjanak szorosan egymás mellett.
Amikor a hajtók bevonultak a küzdőtérre, Tusnoki Béla csendben szemlélgette a terepet. Mintha azt felügyelné, hogy minden a helyén van és rendben zajlanak az események. Lassú ügetéssel indult a futam. Négy kocsi haladt elől, de nem sokkal maradt le tőlük másik három. A többiek már a táv negyedénél leszakadtak, mintha eleve feladták volna a versenyt. Békésen, unottan poroszkáltak hátul. Elől azonban élesedni látszott a küzdelem, mert csak ketten vezették a mezőnyt: Gézengúz és Alabárd. Két nagyszerű paripa! Egyelőre egyik sem tudta lerázni a másikat. Pár száz méter maradt hátra, valamelyiküknek győznie kellett. Előkerültek az ostorok. Az egyik hajtó a levegőben pattintgatta, hátha a ló megérti a csattogást, és ütemesebben szedi a lábát. A mellette lévő már suhintott vele. Ez Gézengúz hajtója volt, aki próbálta kordában tartani a lovát, mert az megrántotta a kocsit, és vad iramba kezdett. Tusnoki felpattant a helyéről, és mindkét karjával kalimpált. Csapott jobbra-balra, mintha Gézengúz lovasát biztatná, hogy üsse bátran a lovát. Átszellemült arca fokról fokra eltorzult; egy idő után féktelen indulatok jelentek meg rajta. Ráadásul tovább hergelte magát, ahogy a hajtók közeledtek a célhoz; mintha nem is volna magánál, betegesen őrjöngött. A zsokék folyamatosan űzték-hajtották a lovakat. Az egyik kocsi fél méterrel előbbre járt. Robogott utána a másik, de későn, mert átfutottak a célvonalon. Első Gézengúz, második Alabárd.
Tusnokit elárasztotta a gyönyörűség: örömittasan rohant a pénztárhoz, hogy felmarkolja a nyereményét. Intett Barcsainak is, hogy tartson vele, legyen részese a boldogságának. Remegett a keze, hogy nyúlna a pénzéért, de a pénztáros visszadobta a fogadási szelvényét. Fatális hiba történt! Ritka eset, mint a fehér holló. Gézengúz megbolondult, és ügetés helyett szabálytalanul vágtatott a végén. Megóvták a győzelmét, kizárták a versenyből. Alabárd a nyertes.
(Karantének)
{K1}