Ágoston Szász Katalin | Országházi, patinás kalandok

Ágoston Szász Katalin 2020. február 23., 21:24

Tóth Zita kedvesen humoros meseregénye Vitéz Patinavölgyi Kornél kalandjait végigkísérve ismerteti meg az Országház épületét, alkotásait, mindennapi életét és bizony legféltettebb titkait is.

Apró, zöld alak suhan át az ötödik kerületi Kossuth téren, a hideg téli hóesésben. Fejét csak egy fél dióhéj óvja a viharos széltől, kis testén sodronying csörömpöl. Ahogy az Országház kapujához ér, haptákba vágja magát egy apródszobor előtt és határozott, bátor hangon bemutatkozik: „– Rézmán és Teréz fia, Vitéz Patinavölgyi Kornél vagyok! […] A Patinavölgy lovagja vagyok, hét esztendeje öntöttek ki rézből a Második Királyi Öntödében a legjobb rézművesek! Rokonaim állnak fejed fölött a tetőn, és őrzik az Országház békéjét, s én nem csöppnyi vitézke vagyok, hanem a rézvitézek rendjének következő tagja!” – majd a tetőre vezető út felől érdeklődik. Az Országház Könyvkiadó új mesekönyv-sorozata, az Országházi mesék első kiadványát ajánljuk olvasóinknak. Tóth Zita kedvesen humoros meseregénye Vitéz Patinavölgyi Kornél kalandjait végigkísérve ismerteti meg az Országház épületét, alkotásait, mindennapi életét és bizony legféltettebb titkait is.

A kis rézvitéz azért indul útnak a hideg télben, hogy szolgálatba léphessen az Országház legtetején: magasba tartott lándzsájával elvezesse a villámokat. Az apród az oroszlános kapuhoz irányítja, de ott sem nyer bebocsáttatást. Az egyik fenséges fenevad Mátyás király szobrához küldi, akinek uralkodói sziluettje épp csak átdereng a hóesésen, de jóságos hangján, hollója útmutatásával egy kúthoz irányítja a kis katonát, ahol a csatornarendszerbe leereszkedve végre bent találja magát az épületben. A karbantartó-egércsapat segítségével jut fel az ülésterembe, ahol megismerkedik a képviselőkkel és a törvényhozatal folyamatával, sőt, a beiskolázási törvény hallatára még egy kicsit meg is ijed attól a kilátástól, hogy talán neki is iskolába kell járnia, amikor egyébre sem vágyik, csak hogy beléphessen rendjének sorai közé, palotaőrnek. Végül segítőtársakra lel a szavazógolyókban, akik kijuttatják a képviselőházi társalkodóba. Itt megismerkedik a lantossal, majd az építésszel is, akinek térképén hosszan elmélázik: „Az ott az ülésterem – motyogta maga elé –, most pedig itt vagyok, a társalgóban… innen… nahát! Az épület középpontja felé tartok, és azon túl megismétlődik minden! A túloldalán még egy társalgó van, és abból még egy ülésterem nyílik! Hiszen itt mindenből kettő van! – Mivel sehogy sem értette, hogy is van ez, elgondolkozva nézett le jobb és bal kezére. Aztán jobb és bal lábára. Azok is egyformák, együtt mozognak, és aki mozgatja őket… középen megtapogatta mellkasát, és megértette. Mohón felnézett az alaprajzra, és a legközepére rajzolt kör alakú csarnokra mutatott. – Az ott a szív!”

A zöld kis vitéz kalandjait Maros Krisztina rajzolta meg. Az illusztrátor munkái eddig is rangos gyerekkönyvkiadóknál (Móra, Kolibri, Manó, Csimota) jelentek meg. Legutóbbi kísérleti kiadványa, a Milyen színű a boldogság? című némakönyv a Pagony Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot. A Szél hozta rézvitéz is nagyon szép kivitelezésű kötet: színvilága magával ragadó, karakterei kifejezőek és sokszor mókásak, sőt, a könyv végén még kis térképet is találunk, amelyen végigkövethetjük a történet állomásait.

Rézvitézünk további kalandok, megható és ijesztő pillanatok révén már majdnem feljut a tetőre, amikor az ereszcsatornán véletlenül lecsúszik, és mint kezdetben, ismét az épületen kívül ragad: „Szomorúságában szinte magán kívül kapaszkodott fel egy lépcsőn, és lehajtott fejjel baktatott végig az árkádsor alatt. Csizmája soha nem tapasztalt súllyal húzta a lábát. Szipogva emelte fel fejét, és könnyei záporán át egyszer csak egy óriásira nőtt férfi patinazöld, szálegyenes termete jelent meg előtte. Fején tollas sisakot viselt, mellkasát rézből öntött vértezet fedte, páncélkesztyűbe bújtatott keze egy zászlórudat tartott. Arcát hatalmas bajusz uralta, tekintete fáradhatatlanul pásztázta a Dunát. A kisvitéz arcán felvirultak a szeplők a felismeréstől: egy rézvitéz! De hiszen ez egy igazi rézvitéz!”

Az öreg vitéz végül türelemre inti kis utódját, és feltárja neki a titkos bejáratot, hogy tanuljon, füleljen, lesse el a palotaőrző mesterség minden csínját-bínját, s hogy izgatottan várhassuk további országházi kalandjait a sorozat következő köteteiben.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. február 22-i számában.)