A Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatóságának (KMI) küldetése a kortárs magyar szépirodalom és az olvasás minél szélesebb körű népszerűsítése határon innen és túl. Ennek érdekében ősztől alkotók, irodalmi produkciók közvetítését vállalja, ösztöndíjprogramot indít, s tervei szerint minden évben kiválaszt nyolc szenior és négy junior szépirodalmi alkotót, hogy segítse írói arculatuk építését, műveik népszerűsítését. A Hajónapló szerkesztősége szeretne hozzájárulni ez utóbbi program sikeréhez, ízelítőt nyújtani a KMI 12 szereplőjének művészi
– Információim szerint párhuzamosan két versesköteten is dolgozik jelenleg. Melyek ezek a kötetek? Készül esetleg valami mással is az olvasóinak?
– A hír igaz: tényleg két versesköteten dolgozom párhuzamosan. Az egyiknek Feketemunka lesz a címe, és a kilencvenes évek közepéről, a „hőskorról” szól, amikor (székely) feketemunkások dolgoztak Magyarország szinte minden szegletében, tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül. Tartoztam ezzel a könyvvel magamnak is, a népes rokonságnak is, de sokkal izgalmasabb számomra az a kérdés, hogy ezekbe a csontszáraz „riportversekbe” vajon sikerül-e annyi vért (érzelmet?, lelket?) pumpálni, hogy életre keljenek és versként kezdjenek viselkedni. A másik verseskötet meg a Zákeus fügefája munkacímet viseli – egyelőre ezt a két munkát kellene tető alá hozni.
– Mióta dolgozik a mostani köteteken, illetve jelent meg új műve a közelmúltban?
– A Feketemunkának – csak csíraállapotban ugyan, de – volt egy ősváltozata, húsz évvel ezelőtt néhány vers meg is jelent belőle a debreceni Alföldben, illetve a tatabányai Új Forrásban, aztán közbejött a Két szék között élményanyaga, először azt kellett tisztába tennem. Húsz év persze sok idő, az újrakezdett Feketemunka tehát nem igazán hasonlít (se hangban, se formában) az ősváltozatra. A fél éve elkezdett Zákeus fügefája pedig a Miféle harag folytatása akar lenni; utóbbi kötetem egy éve jelent meg, keserű végkövetkeztetésével viszont elégedetlen voltam, ezért másztam föl én is a bibliai Zákeus fügefájára, hátha onnét tovább látok egy kicsit.
– Maradt el író-olvasó találkozója a járvány miatt?
– Volt bizony, nem is egy! Soroljam? Nos, április 4-én az erdélyi Szovátán kellett volna lennem a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége meghívására; áprilisi 16-án Egerben kellett volna fellépni, április 22-én meg a budapesti Három Hollóban; május elején a zilahi Költészet tavasza következett volna, majd rögtön utána a Csíkszeredai Könyvvásár, ahol a Székely Könyvtár-sorozatról, illetve a műfordításról kellett volna okoskodni valamit. Június 24-én meg Bécs következett volna… A sok feltételes módnak nyilván meglesz a „böjtje”, olyan értelemben, hogy – a nyári uborkaszezon után – mindenki ősz elején akarja majd bepótolni az elmaradt rendezvényeket. Én ugyan örömmel teszek eleget minden felkérésnek, de fizikailag is képtelenség lesz mindenütt ott lenni.
– A járványhelyzet alkotói szemszögből adott valamilyen impulzust, melyet később szeretne valamilyen formában a köteteiben megjeleníteni?
– Többen javasolták, hogy érdemes lenne naplót írni a karantén alatt. Ezt én elmulasztottam, de ami késik, nem múlik, hiszen még csak a járvány elején járunk! De azért nálam is van nyoma a járványhelyzetnek: Monológ a „Széldöntés” című drámából című allegóriám például elég szép sikernek örvendett. Ez a vers egész biztosan benne lesz majd a Zákeus fügefája munkacímű kötetben.
– Melyik művét tartja a legjobb alkotásának?
– Fogalmam sincs, melyik versem lehet(ne) a legjobb! És főleg milyen szempontból?! De szerencsére erre a kérdésre nem is nekem kell válaszolni. Van ugyan néhány vers, ami még nem hűlt ki egészen (a Világtörténet Vica lányomnak című versemet például még mindig közel érzem magamhoz), de illik egy idő után elengedni a vers kezét – hadd élje „nyugodtan” az irodalmi szövegek zaklatott életét.
A teljes beszélgetés a Hajónapló oldalán.
A sorozat első részében Kürti László költővel, a második részben Bene Zoltán íróval olvasható interjú.