Huszti Gergellyel, az Év ifjúsági könyv írójával Poós Zoltán beszélgetett a MeseCentrum blogon, a Petőfi Irodalmi Ügynökség Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrumának szakmai oldalán.
A Magyar Gyerekkönyv Fórum (Hubby) zsűrijének szavazatai alapján, Huszti Gergely lett az Év ifjúsági könyv írója (12 év feletti kategóriában). A Mesteralvók hajnala című fantasy regénye nemcsak a kamasz olvasókat hódította meg, hanem a szakmát is.
– Idén te kaptad a Hubby-díjat, az Év ifjúsági könyv írója lettél a 12 év feletti kategóriában. Mit jelent számodra ez az elismerés?
– Megtisztelő, hogy az idei erős mezőnyben, és ekkora túlkínálatból a szakmai zsűri az én regényemet választotta. Érzésem szerint a Hubby-díj akkor tölti be maradéktalanul a funkcióját, ha nemcsak a szerzők, illusztrátorok és kiadók öröme marad, de az olvasók figyelmét is ráirányítja egy-egy fontos szempontra a könyvválasztásnál. Nem mellesleg, számomra piszok nagy löketet adott, hogy a következő kéziratot befejezzem.
– Tizenöt évig a legnagyobb hazai könyvkiadóknál szerkesztőként, vezetőszerkesztőként dolgoztál. Mivel mindent tudsz a könyvkiadásról és a terjesztésről, nem merült fel benned, hogy talán nem is lehetett a hazai viszonyok között a te jogos elvárásaidnak (PR, marketing) megfelelni…
– A könyvpiaci trend világszerte kevés írott, és sokkal több íratlan szabály szerint működik, főként, ha a PR/marketing ingoványos terepére lépünk. Sokak szerint a termék mellékes, ha jó a marketingje, kevesebben vallják, hogy a jó könyv minden esetben eladja magát. Ez utóbbihoz kisebb címszám/reklámzaj, és több tudatos olvasó/vásárló kellene. A szakmában eltöltött korai éveimben megéltem, ahogy az Ulpius-ház kiadóvezetője külföldi mintára kitalálta, hogy citylightra és a metrók aluljáróiba kell vinni a könyvreklámot. Karinthy Márton Ördöggörcse volt az egyik első ilyen „látható” sikerkönyv. Újszerű és meglepő húzás volt, senki nem hitt benne rajta kívül, akkoriban az volt a vélekedés, hogy plakátra csak mosószer való. Ennek ellenére beütött, de a túlhasznált formák hamar kimerülnek, és ezt szinte évről évre láthattam különböző profilú kiadók kínálatával kapcsolatban. Mindig azokkal a szerzőkkel volt sikerem, akik kicsit kívülről is ráláttak a kéziratukra, tudták, mennyit érhet a piacon és mi mozgathatja az olvasók irányába, azaz mertek új utakra lépni. Merem remélni, hogy én is ilyen szerző vagyok, így kevesebb csalódás ér.
– A könyved első ránézésre is irodalmi igényű, míves szöveg. Volt titkos ambíciód, hogy hátha áttöri az ifjúsági fantasy monostorának falait, és ugyanúgy felfedezi a klasszikus irodalmi szakma, ahogy például Bartók Imre könyveit a gyerekirodalom?
– Fura, de a Mesteralvókat egyáltalán nem zsánerregénynek szántam, már ha az ifjúsági fantasy bugyor egységében tárgyalható egyáltalán. Ebben a tekintetben talán ül a Bartók-hasonlat, de az általam olvasott műveiben nála jóval több az irónia/önirónia, amit D. F. Wallace után szabadon hadd nevezzek posztmodern stiklinek. Az én szövegem ilyen értelemben nem lép ki önnön teréből, számomra a nyelvezet volt a kulcs, és bevallom, ez előbb született meg a történetnél. Viszonylag sokat bíbelődtem a gombbal, mielőtt kabátvarrásba kezdtem. Ezzel együtt azt látom egy évvel a megjelenés után, hogy akad némi átolvasás a szépirodalom felől, és korosztályban sem maradt szűken 12–24 év között a regény.
– Volt arra példa, hogy „félálomban”, illetve inszomniás periódusban írtál, tehát a könyved írása afféle terápia is volt?
– Nem, ez fel sem merült bennem. Irigylem a tudatfolyam-technikával írókat, de erősen kétlem, hogy a másnapi „józan” visszaolvasás során is ugyanúgy megállná a helyét, amit előzőleg leírtam, ahhoz zseninek kell lenni. Biztos arra gondolsz, hogy két éve vezetek egy Insomnia Akademia névre hallgató YouTube-csatornát, ami az alvászavarosoknak segít lelazulni, elzsongítani magukat. Tíz éve voltak alvászavaraim, innen jött az ötlet, és sokan hálásak ezért az abszolút nonprofit lelkisegély-szolgálatomért. Itt is egy fantasy sztorit mozgatok be jelenetenként, de az alaptémán kívül semmi köze nincs a regényhez.
– Martin könyveinek hatását alapvetően mindenkinél ki lehet mutatni, de nálad érzékelhető az a többrétegű felépítmény, amely, mondjuk, Eco prózájára is jellemző. A konstrukció építésénél érzékelhetőek a „kiszólások”, a szépirodalmi easter eggek. Előfordult, amikor vissza kellett fognod magad, hogy ne terheld túl a szöveget?
– Örülök, hogy Eco neve felmerült, mert amikor már tudtam, hogy a szürkegém nővér főhősöm egy középkori apácarendben szolgál, két műhöz nyúltam gondolatban, A rózsa neve volt az egyik, és talán kevésbé adja magát, de XX. századi példaként az Abigél a másik. Amellett, hogy Merle is erős hatással volt rám persze, de a szigorú lánynevelde elvei, illetve a szerzetesrendek regulái sokban visszaköszönnek nálam is. Nem akartam terhelni a szöveget kikacsintásokkal, ami maradt, annak örülök, amennyiben szervesen illeszkedik az egész szövetébe. Mondjuk, a folytatásba azért beemeltem egy Hamlet-monológ részletet, de talán nem lóg ki a lóláb.
A teljes interjú a MeseCentrum blogon olvasható. Az idei Hubby-díjasok listája ITT érhető el.