Ágoston Szász Katalin | „Bizonyos, hogy a színészkedés fekszik a természetem legmélyén” – Százhetven éve született Jászai Mari

Ágoston Szász Katalin 2020. február 23., 19:45

A kislány egyetlen vigasza a könyv volt. Egy ábécéskönyvből maga tanult meg olvasni, később azoktól a családoktól csent el könyveket, amelyeknél cselédként dolgozott. Egyszer tízévi szolgálatot is felajánlott Petőfi János vitézének egy példányáért.

Jászai Mari Gertrudisként Forrás: Wikipédia
„Ebből lett a Jászai”

Krippel Mária 1850. február 24-én született Ászáron, az akkori Komárom vármegyében. Édesanyja, Keszey Julianna elszegényedett nemesi család leányaként mindenki megdöbbenésére a Németországból ideszármazott, morva eredetű szegény ácsmester fiát, Krippel Józsefet választotta. Eleinte boldogok is voltak együtt, a földművelés és az állattartás jól jövedelmezett. Nyolc gyermekük született: négy fiú után első lányként a kis Mária, akinek neve mellé az ászári anyakönyvbe Hérics Márton, a falu egy későbbi plébánosa a következő szavakat rótta: „Ebből a kisleányból lett nemzeti színészetünk legfényesebb csillaga, Jászai Mari.”

Keszey Julianna nemsokára meggyőzte férjét, hogy fiainak komoly neveltetésre van szükségük, ezért a család Győrbe költözött. Keserves évek következtek, az apa mesterségéből alig tudta eltartani a családot, az anya is éjt nappallá téve dolgozott, míg végül végleg elfogyott az ereje. A kis Mária ötévesen maradt félárva. Elemi iskolába az Orsolya-rendi apácáknál járt, közben már hatéves korától gazdag családoknál szolgált. Mostohája és apja kezétől sokszor szenvedett: „A legcsodálatosabb lény volt az a falusi ács, az én édesapám, mindazon teremtések között, akiket én valaha ismertem. Tőle örököltem színészi tehetségemet. A legnagyobb pozőr volt minden komédiás között, akikkel a Sors összehozott, hogy az ő korbácsa alól kikerültem.”

A kislány egyetlen vigasza a könyv volt. Egy ábécéskönyvből maga tanult meg olvasni, később azoktól a családoktól csent el könyveket, amelyeknél cselédként dolgozott. Egyszer tízévi szolgálatot is felajánlott Petőfi János vitézének egy példányáért. Győrből az apácák közvetítésével került Bécsbe dajkaként, hogy nemesi családok gyerekeit magyar nyelvre tanítsa. Innen egy vándorcirkuszhoz szegődött cselédnek, majd 1866-ban a königgrätzi csatában kötött ki egy magyar markotányos kisegítőjeként. A tizenhat éves Krippel Mari nemcsak sört árult a katonáknak, hanem sebesülteket ápolt, kötözött, itatott, etetett hónapokon át. A csata befejeztével oklevelet és háromszáz forintot kapott kitüntetésül. Hazatért Győrbe, hogy aztán az éjszaka leple alatt Székesfehérvárra szökjön Hubay Gusztáv színtársulatával.

 

„Én arra születtem, hogy szétforgácsoljam a lelkem száz ember számára”

Jászai Mari a székesfehérvári statisztálás után Budán kapott kisebb szerepeket, majd 1869-ben újdonsült férjével együtt Kolozsvárra szerződött. Fáradhatatlan játéka hamar meghozta gyümölcsét, egy éven belül meg is kapta első nagy szerepét, a Bánk bán Gertrudisát. A budapesti Nemzeti Színház felügyelője maga utazott le Kolozsvárra, hogy megnézze a feltörekvő tehetség játékát a színpadon, és másnap már kezébe is adta a szerződést. Jászai Mari így aratott először hatalmas sikert 1872-ben, szemtelenül fiatalon Jókainé Laborfalvi Róza utódjaként a régi Nemzeti Színház pódiumán.

„Úgy is mondhatnám, hogy annyi ember lakik bennem, ahány szerepet játszom. Nincs tulajdon egyéniségem, amely ellentállt volna az új lakónak, aki minden szerepemmel belém költözött. Én sohasem játsztam a szerepemet, hanem mindig az voltam” – írja visszaemlékezéseiben. Az 1870-es évektől valóban siker sikert követett. Gertrudis után további uralkodói szerepek következtek: a Szentivánéji álomban Hippolytát, a III. Richárdban Margit királynőt játszotta, de volt Stuart Mária, Erzsébet királynő és Kleopátra is.

Antigoné szerepe után, 1883-ban először játszhatta Az ember tragédiájának Éváját Paulay Ede rendezésében – ez akkora sikernek örvendett, hogy megérte még a századik előadást is. Következő nagy szerepe, 1890-ben, Elektra volt. A felkészülés ideje alatt görög tanulmányokba kezdett, nemcsak a kultúrát, a nyelvet is ismerni akarta, ahogy korábban Shakespeare miatt az angolt. Tudásszomja soha nem csillapodott, élete végéig kereste a tanulás lehetőségét.

Színészi hitvallását emlékirataiban, interjúiban gyakran megfogalmazta, és a Nyugat 1923. február 16-i számában is leközölték: „…hiszen csak fűrészpor van benne, mondja a kis lány, mikor kíváncsiságból kikaparta a babája beleit. – Így van mivelünk színészekkel a közönség. Miért is akarnak rólunk többet tudni, mint amennyit a színpadon adunk magunkból? Higgyék el, hogy ott adjuk a lényünk legjavát. Sőt mondathatom, hogy minél jobb művész valaki, […] annál érdektelenebb az életben, mert az mindenét a hivatásának adja, és nappalra, vagy a társaság számára, nem marad semmije. Hát még a színész múltja! Nincs szánalmasabb, sőt ízléstelenebb, mint egy színésznek múltján kérődzni. Nekünk csak a ma számít.”

 

„Sosem volt méltó társam a színpadon. Az életben sem”

Jászai Mari tizenkilenc évesen a budai társulatban találkozott a nála tíz évvel idősebb komikussal, Kassai Vidorral. Az összesen négy elemit kijárt és önmagát folyamatosan képző Jászainak imponált a férfi műveltsége, zeneértése, hatalmas könyvtára, és rövid jegyesség után, 1869. április 5-én hozzá is ment feleségül. A házaspár Kolozsvárra költözött, de boldogságuk nem tartott sokáig. Amikor Jászai felkerült Budapestre, férje nem tartott vele. Levelezésükből kiderül, hogy ekkor már nem is reméltek közös jövőt, s a válást végül 1879-ben hivatalosították.

Az egyre népszerűbb díva szerelmeit sohasem rejtegette. Kortársai közül sokan bírálták ezért, érzéketlen férfifalónak titulálta a média is, de vallomásaiból tudjuk, hogy szenvedélyes természete nem csak a színpadon nem hagyta nyugodni, a magánéletben is mindig őszinte odaadással és fájdalommal engedte át magát érzelmeinek. Leginkább a művelt férfiakhoz vonzódott, mindenkitől tanulni szeretett volna valamit. Egyik leghosszabban tartó, viharos kapcsolata Feszty Árpád festőművészhez köti, aki tíz év múltán végül nem Jászait, hanem Jókai Mór lányát vette feleségül. A színésznő mégis jelentős és pályájára nézve maradandó ajándékot kapott a festőtől: Az ember tragédiája jelmezterveit. Jászai Mari másik ismert szerelme Reviczky Gyula volt. A költő Rezeda-verseiben énekelte meg fellángoló kapcsolatukat, amely nem tarthatott sokáig, ugyanis a férfi 1889-ben elhunyt tüdőbajban.

Jászai Mari 1908-ban, ötvennyolc évesen ismerkedett meg Plesch Jánossal, a rajeci gyógyfürdő-szanatórium orvosával. Péchy Blanka színművész, író Jászai-monográfiájában zseniális törtetőnek nevezi az orvost, aki csak „pénzre, luxusra és címre áhítozott”. Jászai viszont rögtön szerelemre lobbant a fiatal férfi iránt, és vágyakozó leveleiből kiolvashatjuk, hogy sok évi szerelmi szerencsétlenség után kétségbeesetten próbált még egyszer, utoljára boldog lenni: „Hanem a lelkem egyedül volt. Az nem ismerte a boldogságot, csak az egyedüllét rémeit, az önkínzást, a saját szemrehányásait, és azt a véghetetlen szomorúságot, mely a keresés csömöréből és csalódásából marad hátra a kényes, válogatós lélekben. Az »emberem« keresése iszonyú bűnhődésekkel járt. Mint a kelletlen vackort úgy dobáltam ki az embereket, és a sértett lovagok versben és prózában, könyvben és újságban busásan megfizettek hiúságukon ejtett karcolásaimért; természetes, hogy a látszat az volt, hogy egyiket a másikért zártam ki, hogy itt csupa csorgatott méz folyik az ajtómon belül – pedig idebenn fogcsikorgatás és önkínzás folyt, mely ellen csak forrón szeretett könyveim adtak igaz gyógyulást és vigaszt. […] A lelkemnek csak kínlódás jutott, […] mivel magát sohasem bírta odaadni. Sohasem találtam, előtted, olyan emberre, akinek a lelkemet föl kívántam tárni.” Heves kapcsolatuk öt éven keresztül tartott, majd dühös szakításban végződött. Plesch János végül egy dúsgazdag német család lányát vette feleségül, és később Albert Einstein kezelőorvosaként vált világhírűvé.

 

„Nagyon erősen éltem ahhoz, hogy könnyen haljak meg”

A hetvenkét évesen még mindig aktív Jászai Marit egy ország ünnepelte a Nemzeti Színházban eltöltött ötvenedik évének fordulóján. 1922. március 12-én a Petőfi Társaság díszülést tartott tiszteletére, mely egyben a Petőfi-centenárium megnyitása is volt, este pedig Shakespeare János királyának Constantiáját játszotta a Nemzetiben. Az előadás befejeztével szónoklatokkal, köszöntőkkel és virágcsokrokkal halmozták el a színpad királynőjét.

Az ünnepség után azonban megfogyatkoztak a szerepek, utoljára még a II. Richárdban Gloster özvegyét, Madách Mózesében Mózes anyját, Az arany emberben pedig Teréza mamát játszotta. Utolsó éveiben sok időt töltött Józsi nevű öccsénél Rábatamásiban. Kertészkedett, unokahúgait és a falu népét angolra tanította, szavalt nekik. Nyughatatlanul teltek öregkori napjai, nem tudta elfoglalni magát, visszavágyott a színpadra.

Hetvenhat évesen esett ágynak a cukorbetegség szövődményeinek következtében. Néhány hónapos haldoklása során csak azokat a látogatókat fogadta, akik közéleti információt vagy művészetet hoztak beszűkült életterébe. Lehel István szerkesztő, rajongó életrajzírója feljegyzései szerint, ahogy egész életével tette, Jászai a halállal is dacolt: „Nekem többet adott az élet, mint más ezer embernek. Fáj, hogy itt hagy. Folyton csak adott, bőven örömet és bőven szomorúságot, dicsőséget és megaláztatást. Megveszekedett szerelmesévé tett, rabszolgájává és urává tett, belém adta, hogy minden porcikámban érezzem a lüktetését és most egyszerre elrúg magától, faképnél hagy. Tűrhetem ezt megadással? Most, hogy mindentől búcsúznom kell, még azt sem bírom el, hogy a levegőtől búcsút vegyek. Mindennél jobban szeretem a levegőt. A levegőt is itt kell hagynom, a levegőt, amely édes simogatással becézi az arcom, a levegőt, amelynek belélegzése végtelen gyönyörűség!”

Jászai Mari 1926. október 5-én halt meg a városmajori klinikán. Sírját még életében megépíttette az egykori, lebontott Nemzeti Színház köveiből, és saját szavait vésette rájuk: „Ti ittátok be lelkem lángját / Régi színházunk kedves kövei: / Ti fogadjátok már ismerős öletekbe / Kilobbant poromat.”

*

Jászai Mari sohasem beszélt névváltoztatásáról. A németül nyomorékot jelentő Krippel vezetéknevet tizenéves korában levetette, és már pályája legelején a Jászai Mari nevet használta a színpadon és magánéletében egyaránt. Ha kérdezték, mégis honnan vette, nem árulta el senkinek. Eredeti vezetéknevét még a keresztleveléből is kiégette, és csak annyit írt helyébe saját kezűleg: „ebből lett a Jászai”. A nagystílű tragikát és szenvedélyes életútját a közvélemény gyakran túl soknak vagy épp túl kevésnek találja. De ha valamiben biztosak lehetünk Jászai Marival kapcsolatban, akkor a felszínesség és sekélyesség vádjával soha nem illethetjük. Szenvedélyesen játszott és szenvedélyesen élt, soha nem hazudtolta meg önmagát.

 

Az idézetek forrása: Jászai Mari emlékiratai. Egyetemi Nyomda, Budapest, 1927.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. február 22-i számában.)