A várrekonstrukciókról szólva kétféle emberrel találkoztam: az egyik ujjong, hogy épül-szépül az ország, a másik dohog, hogy művi és hazug a romok helyén emelt vár. Nehéz igazságot tenni, mert mindkét csoport tud érveket sorakoztatni.
A várrekonstrukciókról szólva kétféle emberrel találkoztam: az egyik ujjong, hogy épül-szépül az ország, a másik dohog, hogy művi és hazug a romok helyén emelt vár. Nehéz igazságot tenni, mert mindkét csoport tud érveket sorakoztatni.
Egyszeri látogatóként viszont lehet lelkesedni, hogy itt, e csodás tájban pompás vár magasodik, bent pedig valóságos időutazás vár – aztán néha alábbhagy az emelkedett hangulat, ha már a kisiskolás is fanyalogva jegyzi meg, hogy ez nem is régi kő, hogy ebben a várban is ugyanaz van, mint máshol: sok-sok szöveg a vártörténetről, alaprajzok, térképek, archív fotók a felújításról, néhány esetlen próbálkozás arra, hogy bemutassák az egykori lakók életét, ilyenkor bukkannak fel egy-egy teremben a „halott színű emberek” – ahogy az egyik mellettünk elhaladó gyerek figyelmeztetett a panoptikum viaszbábuinak otrombaságára. Persze jó példák is vannak, biztatjuk magunkat, miközben az itteni ajándékboltban bogarásznak a gyerekek ugyanolyan fajátékok között, amilyeneket tavaly egy másik várban már zsákmányoltak.
De épp az ilyen felemás élmények miatt lesz emlékezetes, ha egy újabb várlátogatás nemcsak a szép kilátás élményével kecsegtet, hanem jó kiállítások, érdekesen tálalt tartalom és nem regénynyi szöveget tartalmazó pannórengeteg fogadja az érdeklődőket. Mert ilyenkor látszik igazán, mekkora tétje van a várak megújulásának, hogy valóban kedvelt turisztikai célponttá válhat egy-egy felújított építmény.
A regéci vár – befejezetlensége ellenére – egyike a jó példáknak: az első ütemben elkészültek a digitális rekonstrukciók, a faluban látogatóközpont épült, a vár mellett fogadóépület, részlegesen rekonstruálták és konzerválták a felső vár épületeit, és újraépítették a tornyát, ahol most interaktív paneleken és animációk segítségével hadtörténeti érdekességeket tudhat meg a látogató, de a tárlókban korabeli fegyvereket, lövedékeket is láthatunk.
Akit a hadtörténet érdekel, bogarászhatja a pannókon olvasható szakszerű összefoglalókat a tüzérség szerepéről a 17. századi ostromtechnikában, a lövegek fejlődéstörténetéről vagy a bástyás várépítési rendszerek jellemzőiről. De akit inkább a várbeli élet érdekel, a 17. századi udvari rendtartásról is tájékozódhat, például megtudhatjuk, hogy nemcsak a szakács érdeme egy-egy lakoma sikere, hanem sok múlik az asztalnok, az ételfogók, a pohárnok és az inniadó rátermettségén is. A vár irányítása a várnagyon, udvarbírón, a kulcsáron és a számtartón múlt, a főúr közvetlen környezetét jelentő udvari emberek elöljárója pedig az udvarmester volt, de a női udvartartást (ide tartoztak a szolgálók, varróleányok és az udvarban nevelkedő kisasszonyok) a vénasszony vezette. Mint feljegyezték, a konyhát a konyhamester irányította, a konyhasáfár szerezte be az élelmiszereket, külön felügyelője volt a fűszereknek – ő a borsoló, de alkalmaztak cipóhámozókat is, akik az égett részeket távolították el a kenyerekről, a mosogatás viszont férfimunka volt, ők voltak a tálmosók.
A felső vár tornyából kinézve mostanság nemcsak a kilátásra csodálkozhat rá a látogató, hanem az újabb építkezésre is. A felújítás második ütemében ugyanis feltárják és újraépítik a középső vár keleti részét és a 16. század közepén-második felében épült, emeletes reneszánsz palotát. Most a pincét bontják ki, a boltívek alatt egykor a tartósításra használt eceteshordókat tároltak, a földszinten kemencék voltak, az emeleten díszes erkéllyel, festett boltozattal, drága kályhákkal és kettős árnyékszékkel felszerelt fogadóterem. Az ásatás során kibontott kövekből építik újra a falakat, ráadásul ahhoz hasonló technikával, mint ahogy eredetileg is készültek. A vár egykori építői két, egymástól mintegy két méter távolságban álló kőfal közé beöntöttek minden rendelkezésre álló követ, néha lomot is, aztán kötőanyaggal falmaggá erősítették azt. Pár évtizede még egy füves területen néhány romos falmaradványt láthatott az, aki erre járt, azóta a régészeti feltárás során az is kiderült, hogy a legtöbb építőkő megvan, és nagyrészt a vár omladékából építik újra a kettős falakat, amelyek közé nem betont, hanem egy mészhabarcshoz hasonló, speciális keveréket öntenek.
A regéci vár a 13–14. század fordulóján épülhetett a Hernád völgyétől keletre magasodó Zempléni-hegység nyugati részén, a szarv formát idéző hegyre. (A Regéc név szláv eredetű és szarvat jelent.) A vár Mátyás király uralkodásáig legtöbbször királyi kézben volt, Nagy Lajos király többször időzött a vár falai közt – ez is bizonyítja, hogy az uralkodó fogadására is alkalmas, gazdag vár lehetett.
A 15. századra az épületegyüttes kibővült, a Várhegy teljes platójára kiterjedt, magába foglalta az úgynevezett felső, a középső és az alsó várat – ezek az elnevezések az 1600-as években keletkezett, bőséges írott forrásokból származnak. A regéci vár az oszmán hódítás korában biztonságos lakhelyet nyújtott számos főúri családnak. A Szapolyai, Serédy, Alaghy, Mágochy, Esterházy családok után végül a 17. század közepén a Rákócziak birtokába került. Regéc legfényesebb időszakát a Rákóczi-család két nagyasszonya, Báthory Zsófia és Zrínyi Ilona alatt élte. A várat Thököly fejedelemségének összeomlása után Caprara császári tábornok a Habsburgok haditanácsának döntése értelmében 1686-ban felgyújtatta és védhetetlenné tette. A közhiedelem azt tartja, hogy felrobbantották a várat, de a történészek számításai alapján óriási mennyiségű puskapor kellett volna ehhez – valójában a bástyák sarkai alá ástak puskaporos hordókat, ezeket robbantották fel, és így rombolták le a védműveket, mely hamarosan maga után vonta a vár pusztulását is.
A régészeti leletanyag zömét a 17. század végéről származó tárgyak alkotják, főként olyanok, amelyek a maguk korában értéktelennek vagy hasznavehetetlennek minősültek, például törött edények, szegek, padlótéglák, állatcsontok, vagy elveszített használati tárgyak, pénzek, gyűszűk, csatok, fésű, hajtű, kalapács, kések, kulcsok, sarkantyúk, dobókocka, valamint nehezen elmozdítható tárgyak, mint például kandallók, cserépkályhák, kőfaragványok, falicsempék. A fennmaradt inventáriumok jó támpontul szolgálnak arra, hogy milyen berendezése lehetett az egyes helyiségeknek, de az egyes leltárjegyzékek közötti ellentmondások vagy nehezen értelmezhető tételek számos kérdést nyitva hagynak – például nem állapítható meg ezekből teljes pontossággal a helyiségek mérete, az ablakok száma, milyensége sem, de a szakemberek számos következtetést tudnak levonni az itt lakók életmódjáról.
Más írásos források is rendelkezésre állnak. Ilyen a keménykezű úrnő, Zrínyi Ilona 1678. május 1-jén meghozott várrendtartása is. Mint a szabályozások általában, ez is a kirívó eseteket, a deviáns viselkedési módozatokat, a normaszegéseket és azok büntetéseit nevesíti:
1. Tilos a szitkozódás; akit rajtakapnak, egy forintot fizet vagy 12 botütést kap.
2. Éjjel dobszóval kell a várat megkerülni.
3. Aki a várat meghágja – felmászik a falra – fejvesztéssel bűnhődik.
4. Cirkáló, virrasztó, ha elalszik az őrségben, első alkalommal három pálcaütést kap, második alkalommal a vár fokáról le kell vetni a mélybe.
5. Ha a szolgák közül valaki kapitányi engedéllyel a váron kívülre távozik, s éjjelre nem jön vissza, tömlöcben bűnhődjön, pálcázzák meg, s ha ismételten előfordul, keményebb verést kap és vasra verik.
6. Aki valakire kardot ránt, a kezét kell levágni, ha vért is ont, lenyakazzák.
7. Ha valakit elfognak s tömlöcbe vetnek – kivéve, ha parasztról van szó –, az úrnőt értesíteni kell.
8. Az őrség havonta tartson céllövési gyakorlatot, a fegyvereket tartsák rendben, a gyalogosok a mustrán tisztességes bocskorban jelenjenek meg.
9. A tömlöctartó a rabokért a fejével felel.
10. A várfalon mindig tartsanak készenlétben hordókban vizet a tűzoltásra, hetente tisztítsák a kéményeket.
11. A garázdákat, szitkozódókat zárják tömlöcbe, reggeltől estig tartó időre; ha a nap második szakában követi el tettét, akkor estétől reggelig.
12. Halálraítélt csak a végrehajtásra vihető ki a tömlöcből. Holmi fosos kurvákat be ne bocsássanak a várba, hanem az ki méltó az illendő személyeket.
13. A darabontok feleségei magukat a várban megbecsüljék, ne szitkozódjanak egymás közt, ne verekedjenek a várban az asszonyok. Akit rajtakapnak, a kapu között tizenkettőt üssenek rá; ha makacs, ki kell űzni a várból.
A regéci vár egyik nevezetessége, hogy II. Rákóczi Ferenc itt töltötte a gyerekkorát – a látogatóközpontban berendezett kiállítás erre az időszakra reflektál. De turistacsalogató lehet a regéci boszorkány alakja is, aki nemcsak hogy a helyiek között tevékenykedett, de maga is raboskodott a várban. Boszorkányság miatt vetették fogságba, és ha hinni lehet a szóbeszédnek, sikerült is megszöknie: elröppent a vár fokáról. „Hallottam azt is másoktúl, hogy az várfokon ugrott volna ki vasastúl, és a vas a földön maradott a váron kívül, s azon a helyen kutya nyomot láttak” – olvasható Szabó Péter tanúvallomásában, a jegyzőkönyvet 1683. március 27-én írták, amikor „Doleszné asszony boszorkánysága és ugyanannak Koháry István kiszabadítása ügyében” vizsgálódtak.
Koháry István királyi kamarás és belső tanácsos volt, kiemelkedően művelt, vitéz katona. Habsburg-párti lévén hallani sem akart arról, hogy Thököly hívéül szegődjön, a füleki vár elvesztése után Thököly elfogatta és Korponay János nevű apródjával együtt börtönbe záratta. (Korponay felesége volt a lőcsei fehér asszonyként elhíresült Géczy Julianna.) 1683 elején Koháry István megpróbált megszökni a regéci tömlöcből, de sikertelenül. Szirmay Miklós regéci várnagy ezt követően kérdezett ki ötven mogyoróskai, regéckei, fonyi és hejcei lakost, és maradt fenn a jegyzőkönyvekben Doleszné Pankó boszorkányságának híre is.
Doleszné jövevény volt a vidéken, a férje egy időben bíró volt, ő maga meg borkiméréssel is foglalkozott, sok irigye volt, de sosem tiltakozott az ellen, hogy boszorkánynak tartsák. A tanúként kihallgatott emberek számos esetet soroltak, amikor Doleszné érintése nyomán megbetegedtek, hirtelen betegséget, majd hirtelen gyógyulást hozott rájuk, mások azt állították, hogy ráncba szedett köténye markolászásával érte el, hogy a bíróságon nem tudtak ellene vallani, sőt egyik asszony azt állította, Doleszné úgy akarta megvakítani azt a menyecskét, akitől féltette az urát, hogy a vetélytársa hajszálával bevarrta egy béka szemét.
De a boszorkányságát bizonygató tanúvallomások közül Nagy Bástay János nejéé, Annáé is figyelemre méltó: „Azt is tudom nyilván s láttam, hogy az ablakján egy kis lyukacskán az baglyak bejöttenek, és az ház közepén járkáltanak, huholván, azok meg fölkelvén, más rendbéli baglyok jöttenek be ugyanazon ablak lantornáján levő lyukacskán: mivel vagy négy mérték lisztemet vittem volt akkor sütni Doleszné házához. Hallottam azt is szájából Dolesznének, hogy elébbeni rabságában való kiszabadúlásakor bizony ő csak kiszállott a vár fokon. Más rendben is háltam a házánál, akkor az ablak alatt az fogait csattogtatta, a fia is mondja: Anyám asszony micsoda csattogtatja a fogait? Mondja Doleszné a fiának: kurva anyádat csattogtatja.”
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. július 25-i számában.)