És akkor megjelensz te a tisztáson, majd sorra érkeznek a szerzőink, régi ismerősök és azok is, akikre az elmúlt két évben figyeltem fel. Egymást üdvözölve, nagy vigasságban, kacagva fordultok a kamerába, lebegteti a nyári szellő a hajakat és ruhákat, lefúj egy-két szalmakalapot, meglebbenti a gomblyukakba tűzött mezei virágokat.
Nézd, az ott középen Attila, derűsen hunyorog a kamerába, balról Melinda, most tért vissza a mezőről a csokor margarétával, mellette István magasodik a társaság fölé, az imént olvasott könyvet még mindig a kezében tartja, jobbról pedig a szalmakalapos fiatalember Tamás, épp Sanyi újabb megjegyzésén kacag fel, aki a földre heveredett le féloldalasan a többiek elé, fejét a kezére támasztva. Mindjárt én is odaszaladok közéjük a tisztásra, csak itt beállítom a gépet.
Innen, a domboldalról körbe lelátni a völgybe, jólesik a szemnek a sok zöld, bokrok, lombhullatók és néhány fenyőfa, rét, szemet gyönyörködtető mezei vadvirág, csendesen megbúvó gyógynövény. Ni, ott, azon a részen gombák kalapkái is kivillannak! Talán csiperkék, vagy pöffeszkedő pöfetegek, netán légyölő galócák, innen nem látni tisztán. És ott van még az ezerjófű árnyékában meghúzódó bogárbirodalom, a természet sok apró csodájával. Talán ha közel hajolunk hozzájuk, megértjük, a sipítás, hogy jaj, megtámadt egy bogár, nem segít. Lent a völgyben földút kígyózik, rajta alkonyatkor cammogó szénásszekerek, elszórva házak, esténként az ablakokban felgyúló világok jelzik, hogy élet van bennük. Ittlakók és a város betonrengetegéből hétvégén kiszabadulók köszönnek egymásnak, ha az erdei ösvényeken találkoznak: Jó napot! – mondják a városlakók. Isten áldja! – jön a válasz.
Egy méhike a fülemnél zümmög, feltekintek az égre, néhány bárányfelhő úszik, beleborzongok ebbe az idillbe. A kezem már az exponálógombon, de meggondolom magam, valami mégis hiányzik. Attila közben a gyógynövények népi neveit magyarázza a lányainak, Melinda egy szövegen kezd dolgozni, István is elmerül a könyvében, Tamás a családjának integet, épp kapaszkodnak fel a dombon, Sanyi a kisfiával fát vág a tűzrakáshoz.
És akkor megjelensz te a tisztáson, majd sorra érkeznek a szerzőink, régi ismerősök és azok is, akikre az elmúlt két évben figyeltem fel. Egymást üdvözölve, nagy vigasságban, kacagva fordultok a kamerába, lebegteti a nyári szellő a hajakat és ruhákat, lefúj egy-két szalmakalapot, meglebbenti a gomblyukakba tűzött mezei virágokat.
Itt van mindenki – szerző, szerkesztő és tördelő, korrektor, nyomdász és lapkihordó, a családjaink, barátaink… És te, kedves olvasó. Mert így teljes a kép.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020 júliusi számában)