Cserna-Szabó András íróval, a Hévíz folyóirat szerkesztőjével Németh Zoltán beszélgetett az Országút folyóirat oldalán.
Extra Dry. Ez a József Attila-díjas író új regénye. Főhőse Aladár, a negyvenöt éves, átlagos mai magyar férfi. De mi és ki is valójában az átlagos manapság? Kötődések hiánya nemzethez, családhoz, önmagunkhoz. De ezt már megírta Kassák és Krúdy. Vagy mégse?
– Átlagosnak tartja magát?
– Nem.
– Miért? Milyen valójában?
– Ezt biztos Aladár miatt kérdezi, aki a könyv főhőse. Bár nem „fő” és nem is „hős”. Ő egy önmagát átlagosnak tartó férfi. Átlagos középosztálybeli életet él. Átlagosan unalmas és monoton, rutinból közlekedő ember. Szerintem jómagam nem ilyen életet élek. De hogy én milyen vagyok, az a regény szempontjából tökmindegy.
– Behatárolható igazán, hogy ki és mi az átlagos? Mert jelen esetben a se nem „fő”, se nem „hős” Aladárnak bomba nője van – feleség gyanánt, aki ráadásul meg is csalja. Azért ez mégsem az a hétköznapi élet.
– Persze, az átlagos az egyik a sok fogalom közül, ami nem jelent semmit. Mert miből számoljuk ki az átlagot? Aladár középosztálybeli, középkorú, középmagas, közepesen okos, közepesen jól kereső, közepesen jó helyen lakó ember. Azt hiszi, a feleségét leszámítva, mindenben átlagos. De ez nem igaz. A némafilmekről való tudása például jóval átlagon felüli.
– Amiket némán néz a munkahelyén, titokban.
– Azért néz némafilmeket, hogy a munkatársai ne vegyék észre, hogy nem dolgozik. Valójában azonban azért, mert ő egy néma férfi. Nem kommunikál a környezetével. És magával sem. A feleségének is ezért lesz belőle elege. Rengeteg ilyen embert látok magam körül. Nem kommunikálnak. Valószínűleg már a szüleik sem tették, így aztán nem adták tovább ezt a tudást a gyereküknek. Persze olykor beszélnek, mozog a szájuk, de ez csak rutin, megtévesztés, érdemi gondolat- és érzelemcsere nem történik. Teljes létfelejtésben élnek. Kivonultak a létből. Alszanak. Hibernálták magukat. Nincsenek itt. Megvan a napi rutin, nem akarnak sehonnan kiemelkedni, nem dugják ki a fejüket a homokból. Aladár néma léte azonban egyszer csak felrobban. És akkor kiderül, hogy nincsenek kapaszkodási pontok az életében. Nincs kapcsolata a családjával, a gyerekeivel, a munkatársaival, nincsenek barátai, és azt sem tudja, magával hányadán áll. Majd rátalál az apósára. Akinek megvannak a maga elképzelései az életről és a világról. Kicsit régimódi elképzelések, de sziklaszilárdak. Aladár belekapaszkodik apósába és annak elveibe.
– Aladár 2020-ban tipikus magyar férfi?
– Nem csak Magyarországon tipikus ez a létforma. A társadalom hibernálja az embert: ne gondolkozzon, ne érezzen, ne lázadjon. Ne folytasson párbeszédet, hiszen a dialógusban mindig benne van a konfliktus lehetősége. Márpedig a konfliktust kerülni kell. Popzenétől, mélyhűtött kajáktól, tévéfocitól félálomba süllyedve dolgozunk és fogyasztunk, teljesítjük munkahelyi és családi kötelességeinket, rendesen bevásárlunk, nyaralni is járunk, csukott szemmel csináljuk a rutint, tehát jó emberek, jó polgárok vagyunk. Most például egy kocsmában beszélgetünk. Pár nappal ezelőtt is itt voltam. Valakivel beszélgetni akartam. Egyszer csak megszólalt ez a teljesen lélekromboló popzene. Fizikailag lehetetlenné tette a párbeszédet. Nem véletlenül. Erre találták ki. Ahogy a tévés fociközvetítést is. Az emberek üveges tekintettel nézik a képernyőt, nem beszélgetnek. Pedig a kocsma az egyik utolsó olyan helye a világnak, ahol az emberek még kommunikálnak egymással. Afféle agora. De ezt is lehetetlenné teszik. Ha kommunikálsz, akkor gondolkozol. Beszélgetés közben kialakulnak vélemények, ezek ütköznek. Eljutunk valahonnan valahová. A kommunikáció megtölt bennünket tartalommal. Ez nem jó. Kiüresedve, félálomban, gondolatok nélkül sokkal jobban lehet fogyasztani. Tehát be kell szüntetni a kommunikációt és ki kell üresíteni az embereket. Erre való a kocsmában szóló konzervzene, a tévé, a Facebook, az okostelefon, a pláza és a többi. Maga az üresség! Ez a lebutítás tulajdonképpen mindenkire hat.
– Akkor Aladár az ön antifigurája? Olyan, amilyen ön nem akar lenni?
– Ezt nem tudom. A saját szereplőimhez nem viszonyulok semmilyen módon. Regényíró az, aki el akar tűnni a műve mögött, mondta Flaubert.
A teljes interjú az Országút oldalán olvasható.