én mindig figyeltem a tanórákon,
ezért is mondhatom el:
te vagy az érett pirosam a keserű zöldemhez;
a derűs sárgám a virágzó lilámnak;
a mosolygós narancsom a melankolikus
kékemhez.
kiegészít ő!
agónia
aranyozott ujjaid nyomot
hagynak arcomon.
a vonalnak nincs vége.
hátamra szárnyakat
rajzolsz gúnyból,
miközben tudod: miattad
többé szabad nem lehetek.
füllentés
kapcsolóm hónapok óta beragadt,
azóta ég bennem valami.
nem aludt ki még a villanykörte,
de fényt már alig ad.
a szerelő úton van.
legalábbis ezt mondja minden nap,
de tudom, hogy késni fog.
továbbra is.
létfontosságú
beavatlak.
az egem nem kék:
a lila és a rózsaszín tükörtánca.
nevem a felhőkön nem fontos,
de a mennyország, miben elképzelem magunkat,
amiben felnőttem, ami talán a végzetem:
az foltos.
megtükröződik a magányom saját magamban:
ím, társas lény lettem.
a volnék tovaszáll, de a vagyok megmarad.
színvilágom
én mindig figyeltem a tanórákon,
ezért is mondhatom el:
te vagy az érett pirosam a keserű zöldemhez;
a derűs sárgám a virágzó lilámnak;
a mosolygós narancsom a melankolikus
kékemhez.
kiegészít ő!
betegtájékoztató
én vagyok az egyetlened sokadjára is.
talán ez a mellékhatásom.
harmadik napja álmodok veled este,
ma valóst akarok!
maradhat belőled egy csipetnyi felhővel
szélből font emlék, nem bánnám én.
mert szerelembe esni nélküled nehéz.
végtelenben
finom, harmonikus vonalaidból már csak
a görcsös egyenesek maradtak.
párhuzam minden lépésed,
de az irány valahogy mégsem direkt.
hát akkor a végtelenben sem találkozunk?
vízfestékes tükörkép
a víz fest ékes gyöngyszemeket;
színük akármilyen lehet, úgyis összeáll.
belenéztél a tükörbe, majd meglepődtél
mikor olyan arcot vágott egy alak, mint amilyet te vágtál.
a víztükör úgy viszonyul hozzád, ahogy te viszonyulsz
magadhoz.
magadhoz viszonyulsz te.
késésben vagy, ne rakj fel több sminket!
tündökölj láthatatlanul, de vegyenek észre.
így lehet élni egészen merészen.
f, mint…
fénylő foszlányok futnak felém,
földi faforgácsok földön feszülnek.
fékezhetetlenné vált a folt is a lecsiszolt felületen,
na meg a fájós fabábok futkosása fel-alá, fenn és lenn.
mert farag a sors, fabábok leszünk,
fárad és elfogy az, aki folyton füvön hever.
fakít a fénysugár, fásul a lélek,
fénylő foszlányok futnak felém.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. augusztus 8-i számában.)