Valami nincs rendben. Ez volt ma az első gondolatom, ahogy almalétócsákat kerülgetve közeledtem az osztálytermem felé, miután sikerült leküzdenem a mosdó falára tapasztott párizsiszelet látványától rám törő hányingert. Már az is gyanús volt, hogy Sárika nem vár rám a lépcsőfordulóban, hogy könnyes szemmel panaszolja valamelyik fiútól elszenvedett legújabb sérelmét, de hogy egyetlen hangoskodót se csípjek nyakon a folyosón, arra az új tanév kezdete óta nem volt példa.
Valami nincs rendben. Ez volt ma az első gondolatom, ahogy almalétócsákat kerülgetve közeledtem az osztálytermem felé, miután sikerült leküzdenem a mosdó falára tapasztott párizsiszelet látványától rám törő hányingert. Már az is gyanús volt, hogy Sárika nem vár rám a lépcsőfordulóban, hogy könnyes szemmel panaszolja valamelyik fiútól elszenvedett legújabb sérelmét, de hogy egyetlen hangoskodót se csípjek nyakon a folyosón, arra az új tanév kezdete óta nem volt példa. Ahogy beléptem a felbolydult osztályba, és egy pillanat alatt felmértem a felfordulás mértékét, kedvem támadt azonmód sarkon fordulni, bár már meg sem lepődtem, hogy férfiivarszervek sematikus ábrázolása díszíti a táblát, csupán abban reménykedtem, hogy az alkotás valamelyik nyolcadikos osztály, és nem az én másodikosaim műve. Elnézve azonban, ahogy jelenlétemtől csöppet sem zavartatva magukat, két fiú a sarokban püföli egymást, míg az osztály egyik fele hangosan biztatja őket, a másik fele pedig a tanári asztal körül csoportosulva próbálja a többieket túlkiabálni, megfordult a fejemben a pályamódosítás gondolata.
Az ajtócsapódás hangjára, melybe igyekeztem minden ingerültségemet beleadni, megszeppenve oszlott szét a társaság, és nem kis megelégedésemre szolgált, hogy Fecó mint a verekedés egyik résztvevője, sőt kezdeményezője, már készségesen ki is helyezte a tájékoztatófüzetét az asztalomra. Fannika ellenben most sem találta a helyét, és mint az osztály üdvöskéje, feljogosítva érezte magát, hogy a fegyelmezés terén nyújtott szánalmas próbálkozásaimat elkerülve egy pillanat alatt belém fojtsa a szót. Tanító néni, tessék nézni! Még leülni sem érkeztem, máris az orrom elé nyomta legújabb szerzeményét, egy rózsaszín takaróba bugyolált kis csomagot, amely, mint megtudtam, édesapja legújabb külföldi útjáról, egyenesen Spanyolországból érkezett.
Úgy vettem a karomba, mintha csak igazi volna, és a végletekig pontosan kidolgozott ujjacskák, a hurkás kis karok, a teli szájjal nevető, gödröcskés arc, de még az összehasonlíthatatlan illat is mind ezt az érzetet keltették. Épp hogy meg nem mozdult, még a kezecskéje is olyan ívben görbült be, mintha az ujjamat fogná, kézzel mozgatható apró lábai pedig csaknem maguktól kalimpáltak a puha takaró alatt. Olyan óvatosan helyeztem az asztalom középső fiókjából rögtönzött fekhelyre, amennyire csak tudtam, méltóságom maradékát lehetőleg megőrizve a gyerekek előtt. Fannika felhúzta ugyan az orrát, amiért elkoboztam tőle, de örülhet, hogy nem kapott beírást, az ilyesmi ugyanis csak játékdélutánok alkalmával megengedett nálunk. A nap végén pedig úgyis visszakapja majd, hiszen meg mégsem tarthatom. Mert nem az enyém. Másé. Még ha ő nem is érdemli meg igazán.
Miért fontosabb neked mindig a más gyereke, kérdezte oly sokszor anyám, míg meg nem unta, hogy csak a vállamat vonogatom. Nem árultam el neki, hogy valójában mind az enyém is egy kicsit, mert tudom, mit vágna rögtön a képembe: ettől még nem vagy igazi anya. De kárhoztathat-e bárki ki nem mondott, titkos gondolataimért?
Ez macskakaparás, fiam, kezdd újra! Mondtam már, kislányom, hogy az írásfüzetben ne radírozz! Izgatottan jártam körbe a teremben, és aligha titkolhattam, hogy én várom legjobban az óra végét jelző csengőt. Amikor felharsant végre, még a hetest is kiküldtem, hogy egyedül maradhassak vele. Remegő kézzel emeltem ki a fiókból, és a gondosan leterített takaróra fektettem, hogy még egyszer megcsodálhassam részletgazdag kidolgozottságát. A kezénél fogva óvatosan felültettem, közben tartva a hátát, és egy hirtelen ötlettől vezérelve még a talpát is megcsiklandoztam. A mozdulattól azonban az ülőpózba merevített baba feldőlt, és a bojtos sapka sem védhette meg attól, hogy kopasz feje nagyot koppanjon az asztalon. Mosolyba torzult arca megrémített, hiszen sírnia, torkaszakadtából üvöltenie kellett volna, mégis kimeredt szemekkel bámult a plafon felé. Ijedtemben felkaptam és egy mozdulattal a nyitott fiókba löktem, majd rá is csaptam, hogy látnom se kelljen azt az élettelen szempárt.
Valami nincs rendben, ezt mantráztam magamban, amióta csak először meghallottam az orvostól. Akkor már napok óta nem éreztem mozgást.
(Karantének)
{K1}