Helyőrség | Interjú Péczely Dóra szerkesztővel

Helyőrség 2020. augusztus 19., 05:10

Szívlapát és Lehetnék bárki – ez a két, az elmúlt években megjelent kötet a fiatal olvasókat célozta meg. Az antológiák szerkesztőjével, Péczely Dórával Juhász Tibor beszélgetett a Kortárs folyóirat oldalán.

Szívlapát és Lehetnék bárki – Forrás: Tilos az Á Kiadó

– A két antológia között az egyik legszembetűnőbb váltás a kortárs fogalmának másként értése. Míg a Szívlapát (2017) a napjainkban is alkotók szövegeiből szemlézett, a Lehetnék bárki (2020) lapjaira a ma élő szerzők versei mellett a klasszikus, kanonizált költők harmincadik életéve előtt írt szövegeiből is válogattál. Miért érezted szükségét ennek az elmozdulásnak?

– Amikor bő egy évvel ezelőtt felvetődött, hogy lehetne folytatása a Szívlapátnak, az volt az érzésem, hogy időközben valami megváltozott a magyar költészetben és bennem is. Akárhová néztem, új költők verseivel találkoztam, akik mind a rendszerváltozás után születtek. Korábban nyilván nem figyeltem, hogy kétévente hány fiatal szerző kezdett publikálni, de úgy láttam, hogy 2017 és 2019 között ugrásszerűen megnőtt a számuk. Akkor még úgy éreztem, nem volna érdemes folytatni egy az egyben a Szívlapát koncepcióját – nem mintha nem lenne elég jó vers hozzá, de miben hozna újat egy szélesebb közönség számára? A magától értetődő válasz az volt, hogy elsősorban a fiatal költőknek köszönhetően… Innen kezdtem el gondolkodni egy újabb antológia koncepcióján. Azóta meg az is történt, hogy eltelt megint egy év, és azt gondolom, érdemes lesz majd egy A Szívlapát visszavág munkacímű antológiát szerkeszteni.

Pontosan nem tudtam, mekkora versmennyiséggel számolhatok a legfiatalabb korosztály szerzőitől, még akkor sem, amikor az először felvetődött huszonötről huszonhétre, majd harmincra vittem fel a bűvös élettani határt. Az utóbbinak két oka is volt: az egyik, hogy nagyon szerettem volna néhány olyan költő verseit is viszontlátni a kötetben, akik ebben a viszonylatban már „idősebbnek” számítanak, illetve nyilvánvaló lett, hogy ez így pont a ’89 után születettek antológiája lehet, ami egy elég jól megfogható és érdekes szempont. És ezek után hogyan kerültek képbe a klasszikus költők? Kerestem egy csavart, és megtaláltam! Mindkét értelemben. Több antológia született a legfiatalabb költők verseiből az elmúlt évtizedekben, de szerettem volna, ha a Lehetnék bárki egy kicsit kilóg a sorból, és ezzel „kap fogni egy vajszínű árnyalatot” (Esterházy Péter).

Mivel a Szívlapátnak sikerült betörnie a középiskolai oktatásba, azt is szem előtt tartottam, hogy az új antológia is esélyt kapjon erre. Ezen a két nyomvonalon haladva jutottam el addig, hogy klasszikus költők versei is bekerüljenek, de csak olyanok, amelyeket az adott szerző harmincéves kora előtt írt.

– A kötet rövid, de több kérdést is felvető utószavában felhívod a figyelmet a két antológia közötti szoros kapcsolatra, ami legszembetűnőbben talán a ciklusszervezés hasonlóságaiban, valamint a célközönség meghatározásában mutatkozik meg. Értelmezhető a Lehetnék bárki a Szívlapát újragondolásaként, annak alternatívájaként?

– Nagyszerű feladat újragondolni egy korábbi nagyszerű feladatot. Bár nem az első antológia volt az életemben a Szívlapát, ennyire szabadon még nem gondolkodhattam a műfajról. A kiadó alapkoncepciója akkor csak annyi volt, hogy legyen egy versantológia a kamasz olvasóknak, ami egy rendkívül képlékeny célkitűzés. Ahogy lépésről lépésre szűkítettem a behozható verseket, úgy nőtt a szempontok száma hónapról hónapra. Szóval eredetileg az sem volt biztos, hogy csak kortárs versek lesznek benne, ezt menet közben döntöttem el, és utána jött még a neheze, hogy akkor az antológia kortárs fogalma mi is legyen. Volt egy olyan stádium is, amikor Petri-versekre kezdtem el felépíteni a koncepciót, de egy napon úgy éreztem, hogy olyan nehezéket teszek ezzel bele a rendszerbe, ami agyon fogja nyomni. Ezen aztán radikálisan léptem tovább: maradjunk a köztünk élő költők verseinél.

A Lehetnék bárki esetében egy csomó kérdésre már eleve adódott válasz. Pontos koncepcióm volt, amikor nekikezdtem a válogatásnak, nem volt kérdés, hogy illusztrált lesz a kötet, sőt az sem, körülbelül hány vers fog szerepelni benne, vagy hogy mekkora lesz a könyvtárgy mérete és lesznek-e benne ciklusok. Mert ami jól működött a Szívlapátban, azt, ugye, ne dobjuk a kukába. Nagy elánnal fogtam munkához, és ekkor jöttek a buktatók. Azt gondoltam, könnyedén összegyűjtöm a harminc év alatti, publikáló fiatalok listáját, és onnan már csak a megfelelő verseket kell megtalálnom. Aztán kiderült, hogy ez a lista egyre csak gyarapszik és gyarapszik.

 

A teljes interjú a KortársOnline oldalán olvasható.