Sokan leselkednek ezeken a képeken, pajkos titkokat, igazi bűnöket, méltó bűnhődést vágynak látni ezek a mohó tekintetek. Máskor meg egy-egy régi történet újabb változatát, talán az időben eltévedt folytatást láthatjuk: Zsuzsanna meglesi a véneket, Léda lemegy a pincébe a hattyúhoz, később pedig öregasszonyként keresi meg a lépcső alján várakozó gácsért.
Urs Widmer Valentin Lustig zarándoklata című, magyarul a Bookart Kiadónál most megjelent könyve remek kalauz e különös világban, melyet Valentin Lustig a vásznain láthatóvá tesz. Ez a zarándoklat nemcsak a világ különböző tájaira visz el, hanem az időt is bejárja, egy-egy óvatlan útvonal pedig a lélek tériszonyos mélyeibe vezet. Borzalmakat és nevetni való furcsaságokat mutat meg, csupa olyan dolgot, melyek csak az álmokban ilyen egyértelműen hihetők – a vágyak és a viszolygások megannyi megtestesülését örökíti meg úgy, hogy még a borzongást is kódolja ezekbe a látomásokba. A finom humor a kegyelem jelenlétét igazolja, és hogy a világ titkait kutatók olykor zavarba ejtő összefüggésekre bukkanhatnak.
Sokan leselkednek ezeken a képeken, pajkos titkokat, igazi bűnöket, méltó bűnhődést vágynak látni ezek a mohó tekintetek. Máskor meg egy-egy régi történet újabb változatát, talán az időben eltévedt folytatást láthatjuk: Zsuzsanna meglesi a véneket, Léda lemegy a pincébe a hattyúhoz, később pedig öregasszonyként keresi meg a lépcső alján várakozó gácsért. Az álmok szövetéből azonban a történelem is fel-felsejlik: vándorlások, menekülések, belepusztulások és reménykedések rajzolják meg egy-egy nemzet történetét – így kerül ugyanarra a képre többféle feláldoztatás mementója. Például a Fantáziatáj az egyiptomi meneküléssel és Bözödújfalu romjaival úgy idézi meg a zsidó és a magyar sorsot, hogy nem kollektív önsajnálatra, hanem izgalmas gondolatkísérletre hív – ahogy Urs Widmer megjegyzi a menekülő szent család ábrázolása kapcsán: „Néha még mindig menekülők tűnnek fel a tóparton. Nekik Bözödújfalu Hekuba, még a pár marék romra is fittyet hánynak. Megvan a maguk baja, Egyiptom még messze van. Csak a csecsemő látja az írást. EGY AZ ISTEN. Még jó, hogy nem tud olvasni még, vagy ha mégis, jó, hogy nem tudja elmondani a véleményét édesanyjának.”
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. október 19-i számában.)