apám és a legyőzhetetlen
bácsik a decemberi csontropogásban
úgy vágytam én is felnőni a halálig
„törekként zizegő
egek alján költők ámítanának alázatra hajló főt és
szívet –, de már nincs mit, nincs kit.”
Farkas Árpád
„miért nincs itt a haza, ahol mi vagyunk,
és miért nem vagyunk ott, ahol a haza van.”
Markó Béla
nem értettem de hallgattam a híradót
s a városkánk fölötti némaságban
fuldokolt a Hold
anyám ideges volt bénán lógott
két keze rángatózó ujjain játszott
a csavargyár hamiskás üteme
apánkat szolgálatba hívták
karszalagot puskát is osztottak neki
velünk vannak a katonák a hadsereg
apám és a legyőzhetetlen
bácsik a decemberi csontropogásban
úgy vágytam én is felnőni a halálig
városkánk főterén a pártház égett
máglyákban könyvek a kockaköveken
menekült a „törvényes” rend
az ágyban felkucorodva figyeltünk rádiót
tévét vártunk hogy szóljon döndüljön
mint mikor levágják a harangot
a város szélén munkások ásták az árkot
jönnek a terroristák s bár nem hallottam
ma hallom háttal a falnak visszaverődnek a hangok
kezemben életre kelt műanyag
katonák ernyedt zászlókkal mímeltem
egy mű-forradalom ritmusát
nem a hazámat féltettem
nem lógott kulcsa a nyakamban
apámért aggódtunk mikor jön végre HAZA
az akkori karácsony színe-fehérje
felhorzsolt bőrű fagy és hófúvások
az idegekben alszik feketül reflexeinkben
karácsonyomból nem maradt
se fekete se halotti kék elolvadt
mint húgom markában a hópihék
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2019. decemberi számában)