Helyőrség | Interjú Can Togay Jánossal

Helyőrség 2020. szeptember 01., 16:40

A költőként, íróként is alkotó Can Togay János Balázs Béla-díjas filmrendezőnek nemrég jelent meg új verseskötete. Az Átmeneti ember – Versek 2010–2020 (Scolar, 2020) kapcsán a szerzővel Jánossy Lajos beszélgetett a Litera.hu oldalon.

Can Togay János – Fotó forrása: litera.hu

– A címről kérdeznélek először; az átmenetiségről. Vajon – ahogyan Szindbád mondja – a kor átmeneti-e, vagy az ember a korban?

– A kérdés általános részét illetően csak találgatni tudok. Átmeneti kornak mondhatjuk-e azt, amiben élünk? Talán igen, mert úgy tűnik, folyamatos készülődésben van, anélkül, hogy kimondaná, mire készül voltaképpen. Volt kor, amelyet megéltem, amely nem készülődött, hanem berendezkedett önmagába, jóllehet mindig arról beszélt, hogy valamire igen készül. Talán, ahogyan magukat állandónak érzékelő korok voltak, lesznek, úgy egy adott kor embere is lehet önmagát állandóságban megélő vagy állandó szerepekre készülő. Az átmeneti ember nem készül állandó szerepre, vagy mert a szerepek megszűntek, vagy mert nem ismeri fel magát bennük. Mindezt csak azért mondom, mert efelől kérdeztél, és nem azért, mert eleget töprengtem volna ezeken a kérdéseken.

Amennyiben viszont önmagamat teszem megfigyelés tárgyává, sokfajta átmenetiséget fedezek fel. Erre az írás alkalmat, eszközt és felmentést is nyújt. Nem gondolom, hogy az átmenetiség specifikusan jellemezne, hiszen mindannyiunkban van átmenetiség, és végső soron mi lehet átmenetibb, mint az életünk maga? De van testre szabott átmenetiség is, és ebben viszonylag jól felismerem magam. Ehhez mindenképp hozzátartozik a kultúrák, vagy ha úgy tetszik, az identitások közötti folyamatos átmenet. Egy, az ittenihez képest idegen kultúrából eredve életem többszöri átplántálások története, amelynek során gyermekeim érkeztek meg, én már nem teljesen. Ha a családom történetét nézem – erre vannak utalások, motívumok, versek a kötetben –, feltűnhet, hogy jellemzően és számosan voltak, akik elindultak valahonnan, úton voltak, hogy aztán egy elkövetkező vagy arra következő generáció valóban megérkezzen valahová, és valamely újabb viszont megint elinduljon, és így tovább. Hogy mindez fellendül-e a személyesen túl az általános érvényig, azt az olvasó tudja megítélni, jelen esetben te.

Ennyit a kötet címe magyarázatául. Az egyébként rég megvolt, egy rövid ideig egy ilyen nevű mappába gyűjtöttem régen az írásokat. Nem volt a címhez viszont vers. Mivel olyan kötetcímet akartam, amely a kötetből magából emelkedik ki, írtam ehhez a címhez egy verset a válogatás során. Viszonylag frivol négysoros, de ez a léhaság is hozzátartozik a válaszhoz.

– A kötet úgy kezdődik majdnem, mint egy Cseh Tamás-dal, azaz Bereményi-szöveg: „Ezerkilencszázhetvenhat”. Ld. „hetven vagy hatvan, most hetvenhat van.” És így folytatódik: „arctalan év ez, mondd el Irénnek”. Nálad a megidéző költői képzelet groteszk emléket teremt (sic!), az igazoltatási jelenetben egyszerre van benne a jelen idő présébe kényszerített beszélő és annak a jövő időből enyhületet nyert mása, hogy minden, ami történik, szorongató.

– 1976 valóban egybeesik az általad citált dalban szereplő évszámmal. Hasonlóság mindazonáltal talán inkább a rendőri igazoltatás motívumában érhető tetten (idézem Bereményit: „hogy untam a ráncokat / igazoltatás során / egy rendőr homlokán”) … Ez a motívum cáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy Gézával is, Tamással is olyan egyidőben éltünk egyugyanazon városban, ahol éjjeli hazautainkon szinte minden esetben igazoltatott (nem feltétlenül ugyanott és nem feltétlenül ugyanaz) a rendőr… Ezekre az időkre szinte lehetetlen enélkül reflektálni.

Hogy a múltamba tévedve milyen dialógusba keveredek a rendőrrel és hogyan szabadítom fel sarokba szorított egykori magam, vagy hogy milyen feloldozást adok a rendőrnek is valamiképpen, akit egyébként olyan tisztán látok magam előtt, mintha egy valós alkalom adott szereplőjéről volna szó, ez valóban az idővel és a korokkal való szabad zsonglőrködés. Kérdés, hogy ez a szabadság elhatolhat-e akkori önmagam tudatába és valamiképpen segítséget és támaszt tud-e nyújtani neki azon az egykori éjjeli Népköztársaság útján. Reménykedjünk, mert szorongatott helyzetben toporog ő átmeneti emberként abban a nem éppen átmenetinek tűnő korban.

 

A teljes interjú a Litera.hu-n olvasható.