Testünkről folyó festékeink formálják alattunk a földet,
a formálódó föld repedezni kezd a vadak szellemétől.
A vadak szelleme beszél velünk,
a beszéd ritmusára önkéntelenül ugrálni kezdünk,
ugrálunk, lábunk erejétől kettéválik köztünk a tér.
Az étel megszentelése
„(…) majd lenyűgözöm a vadakat, mint a napfény hatalma.”
Albert Camus: A hitehagyott vagy egy zavaros elme
Amikor elvakítja a vadakat a napfény hatalma,
bőrsátrainkról folyni kezd a víz,
a bőrsátrainkról folyó víz alá állunk,
testünkről lemossa festékeink.
Testünkről folyó festékeink formálják alattunk a földet,
a formálódó föld repedezni kezd a vadak szellemétől.
A vadak szelleme beszél velünk,
a beszéd ritmusára önkéntelenül ugrálni kezdünk,
ugrálunk, lábunk erejétől kettéválik köztünk a tér.
A napkorong feltűnik a mélyből, mindenkit elvakít.
Rétegek
Francisco Goya
Ha az értelem alszik, előjönnek a szörnyek
című metszetéhez
Ha az értelem alszik, előjönnek a szörnyek,
rejtekhelyük mi magunk, ők – mi vagyunk,
alvajáró hasonmásaink mögött vonulunk,
követjük őket, utánunk ének, előttünk félek
tőlük, a hatalom kezében tartom el őket
magamtól, hogy elérjem az ént, a sokasodó
formák rétegét, amit levedlek magamról.
Szentjánosbogarak
A folyó zavaros vizét itták,
tisztítatlan folyt végig torkukon,
gyomrukban neoncsövek,
hasukon át világítanak zölden,
majd pislákoló sárgán,
szentjánosbogaraknak tűnnek.
A parkban szendvicset esznek,
tizenháromszor megrágva minden falatot,
nem látják, hogy látom színük változásait,
a bennük lévő alvó kaméleont,
a hangulatuk kékjét,
a szemük barna sárfoltjait,
ahogy a sárból embereket gyúrnak,
saját maguk mását, ahogy játszanak velük.
A játék végén nem marad belőlük más,
mint a messziről nézőre átragadt fényjátékaik.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. szeptember 5-i számában.)