Asztalomhoz léptem, gyorsan kerestem egy jó helyet a csészének. A világosszürke plexi tövébe helyeztem, melynek túloldalán Kriszta ébredezett. Közvetlenül a sárga virágot hozó vesszőkaktusz mellé tettem, mint mindig. Szinte semmit nem nőtt négy hét alatt, de a virágokat ontotta magából. Nőnapra kaptam a főnöktől a kávétartós virágcseréppel. Kriszta asztalán is láttam egy hasonló növényt.
Halk, emocionális bugyborékokat köhögött a kávéfőző. Gravitális segítség nélkül dőlt dobozából lefelé a pesti irodaházak legkeresettebb józanító narkotikuma. Azon tűnődtem, nem lehetne-e rajta, miközben csorgatja a kávét, száznyolcvan fokot fordítani. Aztán eszembe jutottak a takarítónők, ahogy reggel robotszerűen imbolyogtak a lépcsőkön lefelé a kijárat irányába. Otthon kicsi a hely a konyhában. A kávéfőzőm pedig régi, nincs benne elég nyomás és lehetőség. Az iroda üvegfalánál állva, míg az őrölt kávé kisajtolja pazar nedűjét, az ember eltöprenghet a Dunán veszteglő hajók szüntelen himbálózásán és a budai építkezések ijesztő végtelenségén. A merengő ember a megmondhatója, itt a legjobb helyre került a kávégyártó masina. Nagyobb forgalmat bonyolít az igazgatói irodánál.
Asztalomhoz léptem, gyorsan kerestem egy jó helyet a csészének. A világosszürke plexi tövébe helyeztem, melynek túloldalán Kriszta ébredezett. Közvetlenül a sárga virágot hozó vesszőkaktusz mellé tettem, mint mindig. Szinte semmit nem nőtt négy hét alatt, de a virágokat ontotta magából. Nőnapra kaptam a főnöktől a kávétartós virágcseréppel. Kriszta asztalán is láttam egy hasonló növényt. Azt mondta figyelmes vezetőnk, hogy a reggeli kávénak a kaktusz mellett van a helye. Vidéken üvegháza van. Állítólag hatalmas, és szúrós növényekkel tele. Ha jól körülnézünk, magunk is egy óriási üvegházban töltjük a hétköznapjainkat. Annyi a különbség, hogy mi már nem fejlődünk, minket nem tudnak egy águnkat vagy hajtásunkat letörve kaktuszként szaporítani.
A reggeli levelek között keresgettem. A tegnapról félbemaradt esethez vártam még kiegészítést az ügyféltől. Berögzült szokásként a hírek között is körülnéztem a kávé kortyolgatása közben. Megakadt a szemem egy cikken. Hosszúnak tűnt, csak beleolvastam. Az emberi intelligencia elszürkülését fejtegette. Mivel IQ-nk elérte csúcspontját, innentől kezdve enyhe csökkenés veheti kezdetét. Ám az intelligencia mesterségesen újra serkenthető, egy kísérlet zajlik, melyet napjainkban már embereken is végezhetnek. Micsoda világ! A kísérletek egyelőre zárt falak közt történnek. A cikk írójának annyit sikerült kinyomozni, hogy az intelligencianövelő szer beépülése az emberi szervezetbe a patkányokon végzett kísérlet alapján hetek kérdése. Az átfutási időre nincs garancia. Függ az egyéntől, a gyógyszer mennyiségétől, az adagolásától. Ki az, aki hajlandó manapság ilyen veszélyes és nem biztos, hogy legális dologban részt venni? Törvénytelenségből épp elég van az asztalomon. Aztán nem lehet tudni a mellékhatásokat. Nem bölcs dolog azzal kezdeni egy jogellenes kísérlet kiszivárogtatását, hogy mennyi patkányt áldoztak a tudomány oltárán. És mennyi embert fognak még! Inkább belemélyedtem az előttem heverő aktakupac magányába.
Másnap megint reggellel kezdődött a nap. A kávéfőző halkan dorombolt, száján a kávét okádta. Nekidőltem a vastag üvegnek. Fürkésztem a budai oldalon épülő házakat. Hatalmas daruk magasodtak a halmokban növekvő épületek fölött. Kecsesen hosszú nyakuk hol erre, hol arra fordult, éppen merre irányította a toronydaru kezelője. Veszélyes lehet erős szélben azokban az irányítófülkékben dolgozni. Viszont a kilátás határtalanul csodálatos. Akár egész Pestet belátni, ha lenne ideje körülnézni. Lefőtt a kávé. Szájízem szerint elkészített doppingszeremmel az asztalomhoz mentem, óvatosan a kaktusz mellé raktam. Néha valami belecsöppent a virágról, mézszerűnek látszott. Gyerekkoromban a szanzavéra virágáról nyalogattuk a mézszerű nektárt. Finom édes és ragacsos volt. Hasonlított erre. Kicsit elkalandoztam a napi hírekben. Kolléganőm kopogott át a szürke plexin. Jelenés van a főnöknél. Együtt mentünk lifttel két emeletet felfelé. Az emelkedő lift üvegfala a bujkáló nap sugarain keresztül ránk vetítette a város lendületét. Minden mozgott odakint. Egyszerre láttam a mozdulatokat. Nem a szemem sarkából, hanem egyszerre mindenhol. Kriszta lebiggyesztette a száját, és ennyit mondott: „Látom a részekbe zárt egészet.” Megkönnyebbülten sóhajtottam. Én is láttam.
Az igazgató úr kényelmesnek tűnő golfcipőben állt az íróasztalának támaszkodva. Jó ötvenes pasas, elegáns hajszálcsíkos zakóban és középkék farmerben. Egyenes tekintete messziről üdvözölt minket. Szeme mélykéken csillant a sok üveg visszfényében. Az iroda belső falain azték kőszobrok figyelték mozdulatainkat. Alattuk különös, színesen virágzó kaktuszok pihentek egymásba gabalyodva.
Ahogy kiléptünk az ajtón, a mosoly kacantolva futkosott ajkunkon. Siettünk, hogy hamar a lifthez érjünk, mielőtt kitör belőlünk a nevetés. A lift ajtaja már záródott, mikor egymásra nézve harsányan felkacagtunk. Költözünk. Új irodát kaptunk, ketten. A második emeleten lesz az új hely. Alig vártuk, hogy kikapaszkodjunk a zsúfolt földszintről. Tulajdonképpen a munkánk nem változik, csak más lesz a perspektíva. Az igazgató úr kérte, hogy még a mai nap folyamán oldjuk meg, hogy valamennyi munkaügyi és személyes holmink az új helyünkre kerüljön. Külön kérte, hogy a kaktuszt se felejtsük el.
A következő nap reggelét is a kávé indította. Újonnan berendezett, Krisztával közös irodánk ablaka a Dunára nézett. A kávéfőzőre várva álltunk a budai partot kémlelve az üveg előtt. Néztük, ahogy a daruk munkára készen nyújtották az ég felé száz méter magas törzsüket, hogy majd az arról hetvenöt méterre is kinyújtható hosszú gémjüket mozgathassák. „Tudtad, hogy akár húsz tonnát is képesek egyszerre megemelni?”, kérdezte, és összenevettünk. A kávét kedvünkre készítettük. Leültünk asztalainkhoz. Egymás mellett voltak, szürke plexi nem választotta el. A kávét a helyére tettük, a kaktusz árnyékába. Néha cseppent valami. Én megnéztem az aktualitásokat, majd a kávét lassan szürcsölve, hogy sokáig érezhessem az ízét a számban, kinyitottam a soron következő aktát. Az első oldalon egy önszerelő toronydaru ábrája állt, két órám volt, hogy megtervezzem az eddigi legnagyobb önszerelő toronydaruhoz a hidraulikus munkahengerek méreteit úgy, hogy a torony függőleges tengelye körül elforgatható, emelhető gémmel rendelkezzen. Kriszta egy úszódarun dolgozott.
Két hét múlva Kriszta rosszul lett kávéfőzés közben. Az üvegfal előtt álltunk és rettenetes tériszonyáról panaszkodott, majd hirtelen összeesett. Azóta több agyműtétje volt. Sajnos sikertelenek. Elméje nem ismert okok miatt zavarossá vált. Az igazgató úr kutatásokat kezdeményezett Kriszta betegségének feltérképezéséhez. Én is csatlakoztam. Új feladatom a mesterséges intelligencia növekedését elősegítő szer emberi szervezetbe történő beépülését kísérő következmények vizsgálata. Az újabb kutatásokat kiterjesztettük Dél- és Közép-Amerika egyes országaira is. Az összegyűjtött anyagmennyiség, tekintettel a korábban ezen területeken élt civilizációk rendkívüli fejlettségére, további kutatásokat von maga után. A prekolumbián civilizációk időszakából ránk maradt magas fokú indián kultúrák kutatási területét kiemelten felügyeletem alá vontam, gondolok itt a mai Peru, Ecuador, Bolívia és Kolumbia területére, lényegi megvilágításba helyezve a törzsek őshonos kaktusznövényeit.
(Karantének)
{K1}