Helyőrség | Régi idők focija

Helyőrség 2020. szeptember 03., 12:55

A sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum, a Petőfi Irodalmi Múzeum tagintézménye saját honlapján KaMu-blog néven műhelytitkokat is eláruló, népszerű szakmai oldalt működtet. Ezen a felületen múlt század eleji híreket, újságcikkeket, érdekes muzeológiai találatokat közölnek; a cikkeket a múzeum munkatársai jegyzik. Legújabb bejegyzésükben az 1900-as évek elején zajló sporteseményekről, benne a helyi „Athletikai és Football Club” megalakulásáról tudósítanak. Ringer István írása a KaMu-blogon.

A Sátoraljaújhelyi Athletikai Club labdarúgó csapata 1911-ben – Fotó: Kazinczy Múzeum, Sátoraljaújhely

„Kedves, gyönyörű látvány volt a vasárnapi football mérkőzés. Maga a versenypálya is érdeket keltő kép. Telve színekkel, hangulattal. Aranyos verőfénytenger hullámzik rajta végig. A sok színes dress ideges nyugtalansággal csillog-villog. Szép, elegáns közönség, bájos fiatal leányok, asszonyok tarka csoportjai mindenütt. Zavaros moraj, izgalom, forróság, láz támad, keskeny női kezek verődnek össze, amint megkezdődik a verseny és viaskodva, egymást kergetve, megelőzve, az izmok működésének kontesszenciáját bemutatva, törekednek a versenyzők a labdájukkal a goal felé.” 

 A fenti, minden túlzás nélkül költőinek mondható sorok az első sátoraljaújhelyi labdarúgó mérkőzést követő tudósításból valók, 1909 augusztusából. A modern futball ekkor már több mint fél évszázada megkezdte világhódító körútját. Az „angol rúgósdi” hazánkban is gyors népszerűségre tett szert, s 1897. május 9-én a Budapesti Torna Club két csapata lejátszotta az első mérkőzést – egymás ellen. „A tűzzel-vassal jövő Dzsingisz-khán nem hódított olyan rohamosan, mint a futball Magyarországon” – írta találóan a Miskolci Reggeli Hírlap.

Bő egy évtized múltán a labdarúgás (amelynek nemzetközileg elfogadott első szabályrendszerében az egyik legfontosabb pont az volt, hogy lábbal rúgni csak a labdát lehet!) hivatalos, egyesületi keretek között is megjelent Sátoraljaújhelyen. Az első újhelyi labdarúgóklub megalakulását, s így a futball intézményesítését hatalmas érdeklődés, felfokozott várakozás előzte meg. A mértékadó városi lapok hosszú írásokban üdvözölték a sportág hazai és városi megjelenését, hangsúlyozva annak remélt, pozitív népegészségügyi és népjóléti hatásait. Többek között olyasmikre utalva, hogy ahány ember futballozni kezd, annyi ember szabadul meg a kocsmák és a kávéházak füstös odúitól. (Ez a kétségkívül szimpatikus, ám meglehetősen naiv prognózis nemigen állta ki az idők próbáját. Ugyanakkor nekünk, a magyar labdarúgás imádattól közönyig tartó, időben fájdalmasan elnyúló kálváriastációit végigjáró kései utódoknak oktalanság lenne mindezt számon kérni a derék lapírókon – akik ha ismerhették volna mondjuk Urbán Flóriánt vagy Váczi Zoltánt, aligha írnak ilyet). A futball szeplőtelenül fogant Sátoraljaújhelyen is, s a sportágnak, ahogyan a Zemplén egyik írása fogalmaz,

„célja van, s az emberi energia, a tudás működik benne, amely a dolgozó szoba rideg területét összekapcsolta a levegő, a nagyvilág, a szabadság szféráival…Aki valaha egy labdát kergetett a goal felé, a trükkök egész láncolatával ismerkedett meg, és megtanulta, hogy a becsületességgel is kell egy adag ravaszság, de ez a ravaszság nem megvetendő succrescentia. Ellenkezőleg. Egész bölcsességet, higgadtságot, logikát jelent, mert megmutatja azt az arkimedesi pontot, amellyel minden nehéz dolgot meg lehet közelíteni.” 

A futballt filozófiai magasságokba emelő sorok érzékeltetik azt, hogy micsoda társadalmi elvárás és presztízs övezte az újszülött sátoraljaújhelyi labdarúgást. Pattogott a rongylabda a városban: a Hecskén, a Diána-kertben s a kisállomás melletti téren. Az 1909-es esztendő aztán elhozta a történelmi pillanatot. Január 17-én a Magyar Király Szálloda vendéglőjének kistermében néhány derék városi férfiú eldöntötte, hogy megalakítják a Sátoraljaújhelyi Athletikai és Football Clubot, s elindítják az ezzel kapcsolatos jogi procedúrát.

(Érdemes lenne valakinek egyszer külön tanulmányban megvizsgálnia, hogy vajon hány legendás futballklub alakulhatott vendéglőkben, kávéházakban, kocsmákban világszerte. Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de jelen sorok szerzője ezen a ponton erős nosztalgiával gondol arra a nem teljesen véletlen esetre, amikor a liverpooli The Sandon pubban sörözött. Vagyis ott, ahol a Liverpool FC és az Everton is megszületett. Erre egy komplett turisztikai iparág létesült, a hely mottója – „Minden itt kezdődött el” – jól rímel napjainkban is. Ezzel szemben a sátoraljaújhelyi Magyar Király Szállodát hiába is keresnénk városunkban, pedig a kezdet nagyon hasonló lehetett).             

A közvélemény labdaéhségét jócskán felkorbácsoló Zemplén újság 1909. július 10-én terjedelmes írásában már arról számolhatott be, hogy a Sátoraljaújhelyi Athletikai Club – a Dókus Gyula és Bernáth utca végén, a Gyártelep mellett létesített – pályáján igazi sportélet zajlik. A vármegyeháza dísztermében 1909. július 13-án 56 pontos alapszabályzattal és Dókus Gyula elnökletével hivatalosan is megalakult a piros-sárga színeket viselő sportegyesület, melynek kebelén belül létrejött a futball szakosztály is. Szakosztályi előadóvá Veress Józsefet, a szakosztály tagjává Nagy Miklóst, Haranghy Gyulát és Gasparik Andort választották, míg a labdarúgók csapatkapitánya Medveczky Zoltán lett. Az egyesület azzal kezdte meg munkáját, hogy játékosokat igazolt. Mindjárt 28-at (!), kivétel nélkül a Kassai Athleticai Club csapatából. Itt vélhetően arra kell gondolnunk, hogy városi egyesület hiányában sok újhelyi futballozhatott Kassán, akik ekkor hazatértek. A futballcsapat hetente három alkalommal – kedden, csütörtökön és vasárnap – tréningezett. A szakosztály első ülését is megtartotta, ahol a játékosokat képességeik alapján az I. és a II. csapatba sorolták, s kitűzték a bemutatkozó mérkőzés időpontját is.

A frissen megalakult egyesület saját berkeken belüli tréningmérkőzéseket játszott, s megkezdve a felkészülést az első nyilvános megmérettetésre. A Magyar Labdarúgók Szövetsége ugyanis az újonnan alakult egyesületeket három, nyilvános bemutató mérkőzés lejátszására kötelezte, mielőtt engedélyezte a tagfelvételt és a bajnoki rendszerben történő indulást. A július 18-án az I. és a II. számú csapat között lezajlott tréningmérkőzésen az első csapat szoros, 4:3 arányú győzelmet aratott, s ez aggodalomra adott okot a közelgő bemutató mérkőzés előtt. Az edzőmérkőzésről szóló híradás kiemeli, hogy az első csapat centere, Veres a kapu előtt bizonytalan, habozó és lassú, s a hozzá kerülő labdát addig igazítgatja, míg az ellenfél lekapcsolja. Medveczky, a csapatkapitány viszont pozitív kritikákat kapott: gyors labdavezetése, beadásai és heves shotjai révén kiemelkedett társai közül. A következő edzőmérkőzésen aztán az I. számú csapat már 6:0 arányban mosta le a tartalékokat a pályáról, s a sajtótudósítások rohamléptékű fejlődésről számoltak be.

A SAC első ellenfele a Kassai Athletikai Club előző évi bajnokcsapata lett. A mérkőzés előtt a szakosztály külön ülésen tárgyalta meg a teendőket. A várost ellepték a mérkőzést hirdető falragaszok, 20 fillérbe kerültek az álló-, 50 fillérbe az ülőhelyre szóló tikettek. A mérkőzés napján a Felsőmagyarországi Hírlap címoldalán közölte egy ismeretlen poéta Krónika című versét, mely kifejezetten a történelmi mérkőzésre íródott. Álljon itt néhány strófa ebből a korántsem mindennapi költeményből:

Készül viadalra,

Biztos diadalra,

Nagy garral a SAC.

Ám szembe merészen

Jő küzdeni készen,

Érckarral a KAC

 

[…]

 

S már égnek a lángtól

A hősi szemek,

A t. publicumnak

A szive remeg.

S már készül a harctér,

Már porzik a pálya,

Hol egymást a SAC-KAC

Elagyabugyálja,

Hej, holnap a sportnak a napja

ragyog!

 

A teljes írás a KaMu-blog oldalon olvasható.