Hány angyal fér át a tű fokán?
kérdeztük a hittanórán, óh, dicső Magia Polla.
Azóta sem érkezett válasz, néma
a toronyóra és a sekrestye mélye.
Hány angyal fér át a tű fokán?
kérdeztük a hittanórán, óh, dicső Magia Polla.
Azóta sem érkezett válasz, néma
a toronyóra és a sekrestye mélye.
Automatikusan folyik a szöveg,
mondatroncsok érkeznek a világból.
Félszavak, féligazságok, szóbeszéd.
Csillog a felszín, riasztó a mély.
A hősök mind elestek, köddé váltak.
Fáj ismételni a régi kontextust.
Chet Baker néha ráfúj a hamvadó parázsra.
A The Legendary Sessiont (1957) hallgatom,
Chet Baker és Bill Evans lemezét.
Lágy fuvallat az éterben.
Néha Domi is ráfúj a hamvadó parázsra.
A Katolikus portán, az Új Symposion régi
szerkesztőségében vagy az Újvidék Áruházban
folyton a jazzről mesélt, a harsonájáról.
Következetesen trombont mondott,
(nincs olyan, hogy trombon, az egy idegen szó).
Folyton ránk szóltak, hogy csúnyán beszélünk.
Mesélte még, hogy eltanácsolták
a szabadkai zeneiskolából, mert jazztriót
alakítottak Kornelije Kovačcsal
(a későbbi híres rockzenésszel – Korni Grupa).
Mozgólépcsőn mentünk felfelé az Újvidék
Áruházba, leültünk az üvegfal elé, előttünk,
az asztalon, hatalmas korsókban sör habzott,
alattunk, odakinn az utcán, emberek tömege.
Néztük a hömpölygő forgatagot, néztük
a lányok frissen mosott hajában a napsugarakat,
közben talán beszélgettünk is, muzsikáról,
költészetről, festményekről, utazásokról,
italokról, gyümölcsökről. A Dunáról.
Teniszről és a hely szelleméről.
A mademoiselle-eket fixáltuk,
a hajukban táncoló napsugarakat,
az ujjukon csillogó körmöket,
a hajszálak árnyékának rácsszerkezetét,
ahogy a szomszédos asztalnál a finom
kelmékbe bugyolált apró keblüket
az asztal pereméhez nyomták.
Örömünkben reszketett kezünk,
a söröskorsóba kapaszkodtunk,
a másikkal meg a cigarettába.
A múltat a közöny felzabálja.
Az emlékek lassan mind eltűnnek
a lányok hajának sötét mélyedéseiben.
Az idő már túljár az eszünkön,
eliszkol egy svéd erdő mélyére,
ahol a táncoló napsugarakat
és az éjszakát gyártják.
Domi ráfúj a hamvadó tűzre.
Automatikusan ismétlem a mantrát,
lábunkat néha kilógatjuk az űrbe.
A mozgólépcső le-föl a Parnasszusra,
olykor a parázson egy angyali fuvallat.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2020. augusztusi számában)