Újvári Mária bibliográfus-könyvtáros, nyugalmazott egyetemi oktató tavaly töltötte be nyolcvanadik életévét. Az erdélyi magyar kultúra fontos alakjával, a kolozsvári Minerva Archívumban jelenleg is dolgozó szakemberrel Horváth Csaba készített életútinterjút, mely a Helikon folyóirat oldalán olvasható.
– Egyik korábbi interjúalanyom úgy fogalmazott: „Az ember egyre jobban becsüli a gyermekkort, mert rájön, hogy minden ott dől el.” Milyen volt a családod, valamint az a miliő, amelybe beleszülettél?
– Valóban úgy van, ahogy azt az interjúalanyod megfogalmazta, mert ha visszagondolok az életemre, számomra valóban a gyermekkorban dőlt el minden. Tordán, a vallási egyenlőség, az ódon várfalak, a templomok, a legendás Tordai-hasadék szomszédságában születtem, ahol nyári vakációimat töltöttem, ott, ahol nagyszüleim éltek, bár családom Kolozsváron lakott. Anyai nagyanyám Debrecenben született, ott éltek az első világháború utánig. Édesanyám még Debrecenben született 1911-ben, ott is keresztelték meg a református Nagytemplomban. 1991-ben, a Kárpát-medencei könyvtárosok háború utáni első találkozója alkalmával jutottam el Debrecenbe. Könnyes szemmel álltam meg ott, ahol lelki szemeimmel anyám családját látni véltem. Várost, intézményeket és nyilván könyvtárakat látogattunk.
A könyvkatalógusokat, polcokat tanulmányozva örömmel láttam több, nagyanyám kis tordai házából jól ismert, általam sokszor lapozott könyvet, folyóiratot. Ötödik évemet még nem töltöttem be, mikor a könyvszekrények előtti szőnyegen kuporogva, állandóan kérdezgetve nagyszüleimet, szavakká rakosgattam a betűket.
– Gyermek- és tanulóéveid egy nehézségekkel és megpróbáltatásokkal teli időszakra tevődtek. Hogyan befolyásolta ez az időszak pályaválasztásodat, és kik voltak azok, akik akkoriban hatottak rád?
– A háború utáni Kolozsvár magyar tanítói, tanárai tankönyveket, példatárakat író-szerkesztő pedagógusok voltak. A 3. sz. Elméleti Leánylíceumba iratkoztam, ott is érettségiztem. Kiváló tanáraink voltak a város egyetlen magyar nyelvű elméleti líceumában. Szinte mindenki továbbtanult érettségi után. Mert az iskola valóban felkészített minket. Az alig néhány éve alapított kolozsvári Bolyai Egyetem magyar nyelvű csoportján indított francia szak tizenöt helyének egyikére vizsgáztam. Tizenegyen jelentkeztünk „minden” helyre. Tizenegyen, mivel értelmiségi származásúaknak csak négy helyet biztosítottak. A többi helyet munkások és szövetkezeti földművesek gyermekeivel kellett betölteni. Nyilván, ők is vizsgáztak, de jóval nagyobb eséllyel. Hogy miért éppen francia szakra? Szerettem a nyelvet, a francia kultúrát, civilizációt, de mindenekelőtt a franciatanárnőnknek hála, aki nagy műveltségű, franciául hibátlan kiejtéssel beszélő, igazi értelmiségi volt, akinek édesapja a világháború előtti kolozsvári román egyetemre Franciaországból meghívott előadótanár, férje pedig a kolozsvári Magyar Opera szólóénekese volt. A Bolyai Egyetemet már a második tanulmányi évünkben megszüntették. Ez azzal járt, hogy minden tantárgyat – a domináns francián kívül – vagy románul, vagy latinul – kétéves kötelező tárgy, mely már a Bolyain is kötelező tárgy volt –, vagy más választott idegen nyelven oktattak. A pedagógiai gyakorlat franciaóráit is román líceumokban tartottuk, szakdolgozatunkat viszont francia nyelven írtuk és védtük meg.
– Három és fél évtizeden át dolgoztál Kolozsváron, a Lucian Blaga nevét viselő Központi Egyetemi Könyvtárban, kezdetben mint bibliográfus. Nyugalomba vonulásodat követően magánkönyvtárakban voltál alkalmazásban, jelenleg pedig a Minerva Archívumban dolgozol. A könyvtárosnak kétféle teendője van: a gyűjtemény állományával (tételek katalogizálásával, manapság adatbázis építésével) és a gyűjteményt igénybe vevő könyvtárlátogatókkal is egyaránt foglalkozik. Hogyan tekintesz vissza erre a – mondhatjuk nyugodtan – szolgálatodra?
– Állást minisztériumi értesítés után Bukarestben választhattunk az öt évi egyetemi átalány és a szakdolgozati jegy figyelembe vételével összeállított lista alapján. Mivel – tanulmányaim során – a legtöbb idegen nyelvű könyvet a Központi Egyetemi Könyvtárban találtam, órák után minden időmet ott töltöttem. Ott tudtam meg, hogy van két egyetemet végzett, idegen nyelveket ismerő munkatárs számára könyvtárosi állás – én ezek közül szerettem volna az egyiket. Szóbeli kérésemet figyelembe véve hosszas Bukarest–Kolozsvár telefonálgatás után megkaptam a „szocialista Kolozsvár” első könyvtárosi kinevezését. Bukarest örült, hiszen maradt egy franciatanári katedrájuk, Kolozsvárnak tudomásul kellett vennie, mert Bukarestnek így jó volt. Néhány, az egyetemek egyesülése után a könyvtárba került művelt, olvasott, de nem „megfelelő” származású szakembertől volt mit tanulnom. Rövidesen a könyvek, főleg az idegen nyelvű könyvek tartalmának számrendszerrel történő tartalmi kódolásához kerültem. Ehhez minden könyvről, írásról, bármilyen nyelven írták is azt, tudni kellett, hogy miről szól – nyilván a visszakeresés céljából. Ekkor fogalmaztam meg először, hogy engem azért fizetnek, hogy tanuljak – napi 8 órában. Ma is így érzem, ma is így állítom.
Már jóval távozásom előtt meghívást kaptam a város egyik legmodernebb, nagyrészt angol nyelvű társadalomtudományi könyvtárába, ahol több mint egy évtizedig (a könyvtár megszüntetéséig) dolgoztam. Ez idő alatt, felkéréses alapon szerveztem meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület központi kézikönyvtárát, összeállítottam jubileumi közleményei bibliográfiáját, jelentős írók, kutatók életmű-bibliográfiáját, így Gáll Ernőnek, a Korunk főszerkesztőjének, Benkő Samu művelődéstörténésznek, Egyed Ákos történésznek és másoknak az alkotásait gyűjtöttem egybe. Sokfajta témájú bibliográfiát készítettem. Kellemes meglepetésként ért, hogy ezek szinte mindegyike szerepel a világhálón, munkásságom pedig a Romániai magyar irodalmi lexikonban is helyet kapott.
Még javában tartott a társadalomtudományi könyvtár felszámolása, amikor Tibori Szabó Zoltán együttműködésre hívott meg: a Minerva Kulturális Egyesület könyvtárának létrehozására, megszervezésére. Nekem való feladat volt. Kiindulópontként az egykori Igazság napilap kézikönyvtára szolgált. Jól használható adatbázisba kerültek a könyvadatok, a könyvek pedig sokpolcos raktárhelyiségbe, ahová idővel az egyetem frissen létrehozott újságírás és média szakjai magyar vonalának igen gyorsan gyarapodó számú könyvei kerültek. Gazdag szakkönyv-adománycsomagok, újságok, folyóirat-gyűjtemények tették egyre keresettebbé az olvasótermeket. Ehhez járult a nagyszámú szótár, enciklopédia, kézikönyv, a több száz újságírás és média, majd kommunikáció és film témájú szakdolgozat, mesteri dolgozat és doktori értekezés. És még nem is szóltunk a sajtóműfajok gazdag polcairól, a szépirodalmi könyveinkről és a számos, könyvtárunknak dedikált tiszteletpéldányról, de létezik külön művelődés, történelem, szépirodalom, szociológia, politika polc is. Újság- és folyóirat-gyűjteményünk gazdag és keresett. Nyilván helyben olvasásra.
A teljes interjú a Helikon oldalán olvasható.