Mindig nagyon szeretett rajzolni, ezért nemrég azt mondta az apukájának, hogy ha egyszer oviba megy, ceruza lesz a jele.
A beiratkozáskor az apukája titokban megkérdezte Erzsike óvó nénit, hogy lehet-e ceruza a jele a kislányának.
– Hát persze – felelte Erzsike óvó néni.
Annabé nagyon megörült, amikor megtudta, hogy tényleg ceruza lesz a jele, és már az első napon boldogan ment anyával és apával az oviba.
Annabé nem sokkal harmadik születésnapja előtt óvodás lett.
Mindig nagyon szeretett rajzolni, ezért nemrég azt mondta az apukájának, hogy ha egyszer oviba megy, ceruza lesz a jele.
A beiratkozáskor az apukája titokban megkérdezte Erzsike óvó nénit, hogy lehet-e ceruza a jele a kislányának.
– Hát persze – felelte Erzsike óvó néni.
Annabé nagyon megörült, amikor megtudta, hogy tényleg ceruza lesz a jele, és már az első napon boldogan ment anyával és apával az oviba.
Reggel farmert és rózsaszín sportcipőt húzott, és mielőtt elindultak, azt a nagy szemű, ugráló plüssmajmot vette a kezébe, amely nemcsak ugrál, de zenél is, és amelyet nem sokkal azelőtt a nagymamájától kapott.
Ez volt a tizedik plüssmajom a gyűjteményében. Nemrég számolta meg őket, és nagyot nevetett, amikor kiderült, hogy éppen tízen vannak. Annabé ugyanis pont tízig tudott elszámolni hibátlanul.
De nemcsak a plüssmajmokat szerette annyira, kedvenc éneke is majmos volt. Egy angol dal, amelyben öt kis majom ugrál az ágyon, sorban leesnek, az anyukájuk pedig minden leesés után telefonon felhívja az orvost, hogy jöjjön és gyógyítsa meg őket.
Annabé is szokott ugrálni anyáék nagyágyán, csak ő nem szokott leesni, mert apa ilyenkor mindig az ágy mellé áll, hogy elkapja, ha véletlenül rosszul sikerülne a megérkezés. Annabé jó magasra ugrik, de egyedül mégsem éri el a mennyezetet. Ha már eleget próbálkozott, és elfáradt az ugrálásban, nagyot kiált, hogy segíts, apa, add kölcsön az erődet! Apa akkor a kislány hóna alá nyúl, és felrepíti őt egészen a mennyezetig, Annabé pedig nevet, és az ujja hegyével megérinti a plafont.
De az első óvodai nap reggelén nem ugrált az ágyon, hanem anyával, apával és az új plüssmajmával az ovi felé gyalogolt.
A sárga épület hatalmas ajtajáig hat lépcsőfok vezet fel. Annabé felszaladt rajtuk, de a nyitott ajtó előtt megállt, hogy megvárja a szüleit. Amikor egy pillanatra visszanézett rájuk, apa készített róla egy fényképet, aztán anyával ők is felmentek a lépcsőn, és a kislánnyal együtt beléptek a hatalmas ajtón.
A Cica csoport szobájában még csak három gyerek játszott. Annabé az előtérben cipőt cserélt, a ceruza jel alatti szekrénybe betette a váltóruhás táskáját, megnézte magát a kistükörben, végül bement a többiekhez. Míg ismerkedtek egymással, anya és apa beszélt néhány szót Erzsike óvó nénivel, aztán Éva óvó nénivel, végül azzal köszöntek el Annabétől, hogy délután mindketten jönnek érte.
Az első nap jól telt. Először bent játszottak, aztán kint, az udvaron. Ott ismerkedtek meg Flóra óvó nénivel, ebédkor pedig Katika dajka nénivel. Finomakat ettek és ittak, a délutáni pihenő előtt pedig Erzsike óvó néni tündérekről olvasott nekik.
Másnap már kicsivel többen voltak, harmadnap pedig még többen. Annabének néhány nap alatt új barátai lettek a kiscsoportosok között: a cserfes Alina, a szelíd Hédike, a csendes Eszterke és Luca, aki mindenkivel kedves.
Még be sem köszöntött az igazi ősz, még le sem hullottak a levelek a fákról, amikor Annabé új barátaival felfedezte a titkos helyet az udvaron.
A nagycsúszda mellett, közvetlenül a kerítés tövében áll egy hatalmas bokor, a mögé remekül el lehetett bújni, amikor egymás közt manókról, angyalokról vagy szárnyas tündérekről beszélgetnek.
De nemcsak ezért szerették meg a titkos helyet, hanem mert hónapokkal később, egy május végi napon itt sikerült az első igazi varázslás.
Gyakran próbálkoztak már vele máshol is, ám a varázsláshoz éppen a titkos hely kellett. És persze még sok minden más.
Például a Szerencsehozó Kutyafülű Angyal, az a néhány centiméteres rózsaszín műanyagfigura, amelyet Annabé nem sokkal azelőtt kapott.
Az a májusi nap is hasonlóan kezdődött, mint a többi, a végén mégis nagyon különleges lett. Annabé szerint ez csakis a Szerencsehozó Kutyafülű Angyalnak köszönhető, aki, ha akarja, egy átlagos napból is olyan különleges napot tud varázsolni, hogy azt soha senki nem felejti el.
Reggel, mielőtt a kislány felébredt volna, olyan érzése támadt, mintha valaki állna az ágya mellett.
Egy manó vagy egy kutyafülű angyal, gondolta, és kinyitotta a szemét.
– Jó reggelt! – mosolygott apa. – Nemsokára indulunk az oviba!
– Jól van, mindjárt felkelek – válaszolta Annabé kissé álmosan, aztán megkérdezte: – Nem baj, hogy az este nem sikerült rácélozni a fejemet a majmos párnára?
– Nem baj – mondta apa, és felemelte a földről Annabé kispárnáját.
A kislány kibújt az ágyból, fogta a párnát, és beszaladt vele a nagyszobába, a szülei ágyához.
– Tudjátok, mi a teljes neve Szerencsehozónak? – kérdezte, de nem várta meg a választ, azonnal felelt is a kérdésre: – Szerencsehozó Kutyafülű Angyal! Ezt a nevet álmodtam neki éjszaka!
– Szép név – mosolygott anya, és kivette a szekrényből a kislány aznapi ruháit.
Míg Annabé öltözködött, apa elkészítette a kakaót és fogkrémet nyomott a kislány fogkeféjére.
– Ma az ugráló majmot viszem, de légy szíves tedd oda Szerencsehozót is! – kiáltott ki Annabé a fürdőszobából fogmosás közben.
Anya addigra már bepakolt a teknősös hátizsákba, de a váltóruhák tetejére most odatette Szerencsehozót, és persze azt a nagy szemű, ugráló plüssmajmot is, amelyik zenél, ha kicsit megnyomjuk a hasát.
Aznap apával mentek. Gyönyörű májusi reggel volt, az óvodába vezető sugárúton virágoztak a gesztenyefák. A legtöbbjük fehér virágot hozott, de volt olyan is közöttük, amelyik rózsaszínt. Ahogy gyalogoltak a járdán, néha fel-felnéztek a hatalmas fákra, és közben beszélgettek.
– Apa, te tudsz varázsolni? – kérdezte Annabé.
– Igen – felelte apa. – Csak nem mindig sikerül.
– És hogy kell? – kérdezte Annabé.
– Abrakadabra meg csiribú-csiribá. Ilyenek – mondta apa.
Az oviban reggeli után mindenki kiment az udvarra. A barátnők azonnal a titkos helyhez szaladtak. A hatalmas, virágzó bokor remekül eltakarta őket.
– Most nagyon figyeljetek! – kezdte Annabé, és egyik kezébe fogta Szerencsehozó Kutyafülű Angyalt, a másikkal pedig felültette az ugráló majmot egy erős ágra.
A többiek körbeállták, és figyelték, mi történik.
– Abrakadabra meg csiribú-csiribá. Ilyenek! – kiáltotta Annabé, aztán lehajtotta az ágat egészen a földig, és amikor elengedte, a majom az ég felé repült. Lefelé zuhanva ráesett a nagycsúszda tetejére, hangosan zenélt, és lecsúszott egészen a homokig.
– Sikerüüült! – kiáltották a lányok szinte egyszerre, aztán sorban mindegyikük megismételte a varázslatot. Először a cserfes Alina, utána a szelíd Hédike, aztán a csendes Eszterke, végül Luca.
Mire ő is kimondta a varázsigét, az udvaron már a nagycsoportosok is ámulva figyelték, ahogy egy plüssmajom időről időre lehull az égből, ráesik a nagycsúszda tetejére, és miközben leér a homokba, még zenél is.
Mintha csak azt ismételgetné: most mindenki engem figyeljen, mert ez egy igazi varázslat!
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. szeptember 19-i számában.)