Kántor Mihály | Menj el a Marsra!

Kántor Mihály 2020. szeptember 20., 07:23

A játék története szerint a nem túl távoli jövőben a mindenható Orochi vállalat olyan jeleket észlelt a Marsról, melyeket a cég szakértői értelmes élet nyomaként azonosítottak. A társaság úgy ítélte meg, hogy az információ túlságosan kényes ahhoz, hogy a közönség elé tárják, így titkos küldetésbe kezdtek. Minimális személyzettel létrehozták a Marson az Invictus állomást, amelynek dolgozói hivatalosan a cég antarktiszi kutatóállomásán teljesítenek szolgálatot, valójában azonban a bolygót kutatják.

Forrás: Facebook/Moons of Madness

Naprendszerünk negyedik bolygója azóta izgatja az emberi képzeletet, mióta 1610-ben Galileo Galilei megpillantotta teleszkópjában. A római háborús istenségről elnevezett vörös bolygó felszínét egy korai téves elmélet szerint csatornák barázdálták, amiből arra a következtetésre jutottak, hogy értelmes életnek adhat otthont. Ezután a marslakókról szóló elképzelések különböző formákban özönlötték el a kultúra és a tudomány berkeit, egészen addig, míg végül az utóbbi felülkerekedett. A Marsról szóló fantasztikus történetek a legtöbbször igyekeznek az adott kor ismereteihez igazodni, így lehet az, hogy az 1911-es John Carter kardos, szandálos ponyvaregényei után a mai hősök már szkafanderekben, mikroéletformák nyomai után kutatják a vörös bolygót. Mivel a videójátékok a modern kor szülöttei, néhány nosztalgiázó kivételtől eltekintve a legtöbb a mai tudományos eredményeket feldolgozva repít el bennünket a planéta és az ember kapcsolatának jövőjébe. Ezt a jövőt pedig annyiféleképpen álmodták meg, ahány játék készült: a Surviving Marsban kupolakolóniát építünk és fejlesztünk, a Terraforming Marsban átformáljuk a bolygó bioszféráját, a Red Factionben a telepesek forradalmába keveredünk, a Memories of Marsban pedig az elbukott kolonizálási kísérletek maradványai között kell túlélnünk. A lista korántsem teljes, hisz tucatnyi játék látogatott már el a Marsra, ám egyik sem tette ezt még abból a perspektívából, melyet a Moons of Madness készítői választottak.

A jórészt novelláiról ismert Howard Phillips Lovecraft egyik legterjedelmesebb írása a magyarul is megjelent Őrület hegyei. A balul sikerült antarktiszi expedíció krónikáját valójában Edgar Allan Poe, Arthur Gordon Pym, a tengerész című novellája, egész pontosan annak enigmatikus befejezése ihlette. Az inspiráció pedig további inspirációt szült, így a Moons of Madnessben Lovecraft novellájának tematikáját helyezték át a Marsra.

A játék története szerint a nem túl távoli jövőben a mindenható Orochi vállalat olyan jeleket észlelt a Marsról, melyeket a cég szakértői értelmes élet nyomaként azonosítottak. A társaság úgy ítélte meg, hogy az információ túlságosan kényes ahhoz, hogy a közönség elé tárják, így titkos küldetésbe kezdtek. Minimális személyzettel létrehozták a Marson az Invictus állomást, amelynek dolgozói hivatalosan a cég antarktiszi kutatóállomásán teljesítenek szolgálatot, valójában azonban a bolygót kutatják. Az ötfős csoport egyik tagját, Shane Newehart gépészt alakítjuk majd, akinek eleinte fogalma sincs a cég rejtett terveiről, mindössze teszi a dolgát: javítgatja a sebtében felhúzott bázis, illetve a kihelyezett alállomások műszereit. Bejárjuk a több modulból álló mesterséges otthonunkat, képet alkothatunk az itteni életről, rutint szerzünk a zsilipelésben, a kinti sétákban és a marsjáró vezetésében. Ezen tevékenységek jobbára a gépekhez és a finomabb műszerekhez kapcsolódó logikai feladványokban merülnek ki, melyek nem megerőltetőek, mindössze könnyed kihívások elé állítanak bennünket. Bár a többi kollégánkkal személyesen csak elvétve találkozunk, a folyamatos rádiókapcsolatnak hála nem érezzük magunkat teljesen elhagyatva. Lassan kirajzolódik előttünk a viszonyrendszerük, mely bizony nem teljesen súrlódásmentes. Ahogy Shane egyre magasabb biztonsági hozzáféréseket kap (vagy szerez magának), úgy rajzolódik ki előtte egy felelőtlen kísérlet, egy gátlástalan vállalkozás és egy kozmikus fenyegetés, mely valamiképp kapcsolódik hősünk rég eltűnt édesanyjához, illetve a Mars két holdjához, a Deimoshoz és a Phoboshoz.

A játékban ugyan nem lehet fegyvert ragadni, ám ez nem jelenti azt, hogy nem kerülünk forró helyzetekbe. A biztonsági robotok egy ponton ellenünk fordulnak és csak bujkálni tudunk előlük, a szkafander sisakját elveszítjük és anélkül kényszerülünk futni a Marson, ám a bolygó túlvilági rejtélyei, illetve Shane gyermekkori emlékeinek rekonstruálása is tartogatnak pár hátborzongató momentumot. Vitathatatlan, hogy a játék legnagyobb teljesítménye az atmoszférateremtés frontján keresendő. Az apró repedések után fokozatosan széthulló küldetés érzékletes párhuzamot képez hősünk hiányzó édesanyjának traumájával és az azzal való újbóli szembesüléssel. Emellett a játék vizuálisan is izgalmas, a bázis klinikai sterilitása, a Mars sivár, mégis földöntúli szépsége, valamint a rejtélyhez kapcsolódó ciklopszi romok nyomasztó fenyegetése mindmind a hangulatot erősítik. A Moons of Madness a tudományos fantasztikum és a kozmikus horror nem annyira véres, inkább pszichológiailag érdekfeszítő ötvözete, mely méltó örököse irodalmi gyökereinek.

 

(Moons of Madness. Platform: PC, PlayStation 4, Xbox One.)

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. szeptember 19-i számában.)