Rettegek mindentől, ami
nem Te vagy.
Valami fekete, nyárvogó
vadállat lesi mozdulataimat.
Jáspisszínű ma éjjel az ég.
Az újhold épp előbújt.
Polymorphia
A kabátján hatalmas folt.
Csend van körülötte.
Már órák óta csak ott áll a tó közepén,
és kezében szorítja az énekes hattyút.
Halála közben nem énekelt.
És azután sem soha többet.
Sem a madár, sem az,
akinek a kabátján hatalmas a folt.
A bükkfenyők lombjai között sistergés és zúgás.
Talán a darazsak. Egyre hangosabb.
Akinek a kabátján folt van,
elvesztette egyik fülére a hallását.
Nagyot dobbant a szíve.
Már nem a tóban állt.
Nem is állt.
Rohant.
A darazsak végérvényesen is elkezdték kergetni.
Vigasza csak egy volt:
a zaj, elveszett hallása miatt
sokkal tompább volt, mint azelőtt.
Mielőtt elesett, messzire dobta a hattyút.
A hattyút, aki már nem énekelt.
És nem is élt.
Soha többé.
Érezte, ahogy teste alatt szétrepednek a tojások.
Még melegek voltak. A tojáshéjak rátapadtak kabátja foltjára.
A darazsak szétmarták az énekes hattyút.
Fullánkjaik a madár húsába ragadtak.
Se éneklés, se zúgás, se tojások.
A kabátján héjak. Befoltozódott a csend.
Tekintet
Jáspisszínű ma éjjel az ég.
Az újhold épp előbújt.
Halk minden dobbanás.
Elfelejtettük egymást.
Az arcodat megcsípte
egy szúnyog.
Fekete macska tekintete
szegeződik ránk.
A lépcsőkön hallatszik minden
nesz és susorgás.
Melegség fúj be az ablakokon át.
Rettegek mindentől, ami
nem Te vagy.
Valami fekete, nyárvogó
vadállat lesi mozdulataimat.
Jáspisszínű ma éjjel az ég.
Az újhold épp előbújt.
(Karantének)
{K1}