Ezek a rózsák szúrnak. A kékek nem annyira, mint a feketék, de a vörösek nagyon. Emlékszem a sorrendre, azt hiszem, de most mind fekete. És ha a levéltetű betegséget terjeszt? Bár lenne itt fikusz. Valaha olvastam egy könyvet, ahol cigit nyomtak el rajta. Olajfa, ciprusfa, egérfarkfű. Van belőle vagy tíz. Kicsi ez a hely.
Ezek a rózsák szúrnak. A kékek nem annyira, mint a feketék, de a vörösek nagyon. Emlékszem a sorrendre, azt hiszem, de most mind fekete. És ha a levéltetű betegséget terjeszt? Bár lenne itt fikusz. Valaha olvastam egy könyvet, ahol cigit nyomtak el rajta. Olajfa, ciprusfa, egérfarkfű. Van belőle vagy tíz. Kicsi ez a hely. Mentem volna ki zárás előtt, nem jár a takarító. Féltem, hogy rossz lesz a sötétben, de megnyugtat a levelek apró suhogása. Mintha fújna a szél, de ez lehetetlen. A galérián nincs semmi érdekes, cserepek, virágföld felhalmozva, meg ilyen kis szerszámok. A biztonság kedvéért magamhoz vettem egyet, azt, amelyik a legveszélyesebben néz ki. Ásóka. Vagy az virág? Valahol hallottam. Valahogy kihúzom reggelig, jönnek nyitni, mehetek.
A kis páfrányok a sarokban kucorognak. Valami mozog mögötte. Nem látok, és nincs nálam tűz. Áram sincs, könnyű lenne úgy. Odakapok a sötétbe, semmi. Hátam mögött érzem a szellőt, megfordulok, a levegőbe kapok, lerepülnek a cserepek, hátrahuppanok a páfrányokra. Csordogál valami a nyakamon, letörlöm, megnyalom, hátha vér, nem, csak víz. Kissé sós. Elsuhan valami mellettem, megyek tovább, kapkodok, leverek mindent, már porcelán törik, mint az elefánt bent, csak megyek, pusztítok. Mi között fogsz süvíteni, ha semmi nem marad? Kapkodok, elkapok valamit. Csak egy légy. Vagy egy földrög. Nekimegyek egy doboznak, tapogatom, műanyag. Végre valami igazi dolog. Megnézem, villanyszekrény, feltolom a biztosítékot, kattintom a lámpát, fényár. Dúltam. Mocskos a hely, a pénztárgép a földön, az apró kiszóródott, a virágok is a földön, a kék rózsák, a feketék, a vörösek, a kis olajfák, az egérfarkfüvek. Az egyik törött porceláncserép alatt nyüszít valami, harcrakészen tartom az ásót, megemelem a darabot, egy kiskutya. Ronda egy dög, de aranyos, megsimogatom, nyafog, nem mozog a lába, állni se tud, mid tört el, kiskutya? Fekete a szőre, vöröses a szeme, de egyre fakóbb, aztán kihuny. Beleteszem a virágcserépbe, földet szórok rá, eltemetem. Mit ültessek a sírodra, kiskutya?
Sötét lesz, kattan a doboz. Valami nem jó. Nem látom, hol van, pedig az előbb még fehér volt, újra tapogatózom. Ezek a rózsák szúrnak.
(Karantének)
{K1}