Juhász Dósa János | Varázslat nélkül – Vozári Dezső

Juhász Dósa János 2020. szeptember 29., 08:45

Vozári Dezsőre még azt a nem túl hízelgő jelzőt is ráakasztották, hogy nem is tipikus szlovmagyar költő. Holott talán ő írta az egyik legszebb verset szülőföldjéről (Szlovenszkó), amelyet sorstársának, Győry Dezsőnek ajánlott.

Fotó: Móra Gábor

Nem ő volt „a” szlovákiai magyar költő – vetették a szemére későbbi kritikusai. Miközben csaknem teljesen elfeledtük – ahogy írta 60. születésnapján, 1964-ben Csanda Sándor a Tiszatájban. Igaz, ezzel nem volt egyedül. Az úgynevezett első, alapozó nemzedék túlnyomó többsége a második világégés után eltűnik a szlovákiai (már nem szlovenszkói) magyar irodalomból. Vannak, akik túl sem élik a borzalmakat, mások csupán persona non graták lesznek szülőföldjükön. A későbbi lexikonok is csak a felvidéki korszakukról értekeznek, holott vannak köztük többen olyanok, akiknek a pályája Magyarországon teljesedik ki (Győry Dezső, Szombathy Viktor, a Palotainővérek, Komlós Aladár, Szalatnai Rezső, Peéry Rezső és folytathatnánk), akikre akár még büszkék is lehetnénk. Ezek közé a felvidéki poéták közé tartozott a már 16 évesen kötettel bemutatkozó Vozári Dezső is, akire még azt a nem túl hízelgő jelzőt is ráakasztották, hogy nem is tipikus szlovmagyar költő. Holott talán ő írta az egyik legszebb verset szülőföldjéről (Szlovenszkó), amelyet sorstársának, Győry Dezsőnek ajánlott.

Vozári Dezső (1904–1972) életének főbb állomáshelyei: Igló (szülőváros), Prága (egyetem), Pozsony (újságírói pálya kiteljesedése), Krakkó, Lemberg, Moszkva (az emigrációs helyszínei), s ahogy a fent említettek többségénél, a végállomás Budapest volt. Első kötetét 16 éves kassai gimnazistaként jelenteti meg (Őszi köszöntő), talán legfontosabb gyűjteménye az 1935-ben Pozsonyban megjelent Szebb a sziréna, míg válogatott verseit a budapesti Szépirodalmi Kiadó adja ki Varázslat nélkül címmel, Sándor László előszavával. Ezt a kötetet másolja le a Madách-kiadó is, 1984-ben, de már Sándor László előszava nélkül. „Vozári költészete egy sajátos és magányos színfoltja a két háború közötti csehszlovákiai magyar lírának. Egy olyan költői oeuvre, amely Győry kisebbségi missziója és »kardos« humanizmusa, Forbáth és Földes harcos forradalmisága, Sáfáry szociális töltésű humanizmusa, Morvay és Sellyei paraszti népiessége, Berkó ígéretes antifasiszta és szociális pályakezdése mellett egy modern városi polgár tudatos antikapitalizmusával, a műszaki és kulturális civilizáció bűvkörében élő, de meglehetősen kiábrándult művészi attitűdjével teszi teljessé líránk tarka palettáját” – írja róla Szeberényi Zoltán. A többiekről majd legközelebb.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. augusztusi számában.)