Az első világháború lezárásának századik évfordulójára Peter Jackson, A gyűrűk ura és A hobbit trilógiák, valamint a King Kong rendezője dokumentumfilmet készített. Azonban nem klasszikus értelemben vett dokumentumfilmet. A rendező saját bevallása szerint az angol veteránok iránti tiszteletből, illetve a nagyapjára való emlékezés miatt kezdte el a projektet. Együttműködött a brit Birodalmi Hadtörténi Múzeummal és a BBC-vel, kezdésként pedig megnézett százórányi némafilmet és átnézett hatszáz órányi, veteránokkal készített interjút is. Ez volt az Akik már nem öregszenek meg létrejöttének első állomása.
Az első világháború lezárásának századik évfordulójára Peter Jackson, A gyűrűk ura és A hobbit trilógiák, valamint a King Kong rendezője dokumentumfilmet készített. Azonban nem klasszikus értelemben vett dokumentumfilmet. A rendező saját bevallása szerint az angol veteránok iránti tiszteletből, illetve a nagyapjára való emlékezés miatt kezdte el a projektet. Együttműködött a brit Birodalmi Hadtörténi Múzeummal és a BBC-vel, kezdésként pedig megnézett százórányi némafilmet és átnézett hatszáz órányi, veteránokkal készített interjút is. Ez volt az Akik már nem öregszenek meg létrejöttének első állomása.
A film eleje és vége egy börleszkkeretbe foglalja a tényleges attrakciót: fekete-fehér, gyors képkockasebességű némafilmet hozzá passzoló, veteránoktól származó gondolatokkal narrálnak. Már ez is nagy munka volt, hiszen Jackson megoldotta, hogy a szinkronszínészek Anglia ugyanazon vidékeiről származzanak, mint akikkel az eredeti beszélgetéseket rögzítették; a rendező a legpontosabb rekonstrukcióra törekedett.
Ám a film közepe táján Jackson ennél is tovább megy: a fekete-fehér felvételek lelassulnak, kiszíneződnek és hangossá válnak. Itt nemcsak technikai bravúrról, hanem a stáb részéről hihetetlen elszántságról is beszélhetünk: az eredetileg 11 és 18 képkocka/másodperc sebességgel rögzített, kézzel tekert filmszalagokból, amelyek karcosak és sérültek voltak, sikerült egy 24 képkocka/ másodperces színes filmet készíteni. Sok helyen hiányzott az eredeti hang is, a stáb a beszédet szájmozgás alapján rekonstruálta. Peter Jackson elmondása alapján úgy akarta felújítani a százéves felvételeket, mintha azok tegnap készültek volna. A filmen belüli váltás erős kontrasztja azt mondatja velünk: sikerült.
A filmben javarészt nincsenek se időpontok, se helyszínek megemlítve. Nem kötődik egy szereplőhöz sem, azonban a visszaemlékezéseket kronologikus sorrendben közli, így erős íve van a felvételnek. Betekintést kapunk az angliai közhangulatba, ami a hadba lépést követi, látjuk a jelentkezők lelkesedését, majd a kiképzést, a behajózást. Könnyed témákkal indít, a tábori koszton élcelődik vagy épp a kemény bakancs miatt panaszkodik. Majd a frontra érve vált színesre a kép: állóháború, bombázások, szögesdrót, senkiföldje. Mind ismerjük a narratívát, azonban a film tűélesen mutatja be a mindennapokat a lövészárkokban. Végig ott motoszkál bennünk, hogy ezek nem beállított felvételek, a gázfelhőbe berohanó katonák, a halottak, az ágyúzások, az aknarobbantások, a tankok mind-mind valódiak. Betekintést kapunk egy szuronyrohamba is, ahol a brit katonák a német géppuskák ellen vonulnak. Majd következik a leszerelés, hazatérés. Minden visszavált börleszkbe, de mint a katonák, mi is tudjuk: itt már semmi sem ugyanaz.
Idilliből horrorba, majd újra az idillbe térünk vissza. A jelenetek – ahogyan az elvárható az archív katonai felvételektől – kellően naturalisták, így a tizenhatos korhatár-besorolás teljesen indokolt. Jackson hűen mutatja be, hogy milyen háborúba menni, harcolni, majd hazatérni onnan. Már akinek megadatik ez utóbbi.
A katonák visszaemlékezései ambivalensek: habár örülnek, hogy hazatérhetnek, sokukat az akkor még nem ismert poszttraumás stressz szindróma sújtja, a társadalomba se tudnak visszailleszkedni könnyen, haszontalannak érzik magukat.
Bár a dokumentumfilm a britek szemszögéből mutatja be az első világháborút, egyetemes érvényű dolgokra hívja fel a figyelmet. Az angol polgári társadalom remek kiinduló- és fogadóállomása a lassan emberi mivoltukból kivetkőzött katonáknak. Akik polgárként, úriemberként indultak csatába, nagyon mást vártak. Kezdetben lovasok küzdöttek egymás ellen, majd jött a gáz, a tankok, a hónapokig tartó állóháború, minden tele lett halottakkal, sárral és patkánnyal. És már senki nem lepődik meg azon, hogy az angol úriember kérdés nélkül lövi le a magát épp megadó német géppuskást, hiszen az egész emberiség átlépett azon a bizonyos határon 1914 és 1918 között. Ez még az a konfliktus volt, amelynek közepén – karácsonykor – átmeneti békét kötöttek egymással a sorkatonák, itt még számított a fair play – már amennyire egy háborúban ez elképzelhető. Később már nem történt ilyesmi. Hiába, változik a világ.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. december 21-i számában.)