Keresés az üres lakásban
mikor már minden szétzuhant
csak megperzselt lapok a kandallóban
mikor már nincs bennem büszkeség
sem arcomon pír
Soha nem vágynék sem jobbra,
sem többre,
sem kedvesebbre.
Soha nem figyelnék az égre
csillagokban elmerengve,
soha nem vágynék el messze
a felhők vonulását lesve,
sosem, sosem…
Mert tudom,
hogy csak itt,
és csak veled elviselhető,
hogy holnap is lesz reggel
Lót és én
Követelőzöl, hogy kövesselek.
Követnélek is végig e világon
vigyázva minden lépésedre,
minden szavamra, hogy meg ne sértselek.
Mozdulataimra vigyáznék,
hogy félreérthetőek ne legyenek.
De követelsz új világot tőlem,
ami nekem nem kell,
mert nekem az erőm a múltam.
Hát maradok itt kíváncsian
örökre sóba gyúrva.
Mester és én
Keresés az üres lakásban
mikor már minden szétzuhant
csak megperzselt lapok a kandallóban
mikor már nincs bennem büszkeség
sem arcomon pír
mikor már nem vagyok gyámoltalan
és nem számít semmi
mikor már nem félek az úttól
mert már nincs tudat
és értelmes gondolat
mikor már csak a hiányod van
akkor összepakolom táskányi kincsem
margarétát tűzök gomblyukamba
és elindulok megkeresni téged
Te és én
Te jutsz eszembe
az elhúzódó nyárról
a véget nem érő kánikuláról
büfés Jolika galambos járásáról
tomaji kocsma vasasztaláról
jutsz eszembe a szélről
mely visz téged tőlem nyugatról keletre
én meg hagyom
hogy vigyen nyugatról keletre
Te jutsz eszembe a széltől zörgő őszről
mi söpörné is már emlékedet, ha hagynám
ha hagynám, hogy ne juss eszembe
az összebújós-didergős télről
mikor nem jut már eszembe semmi más
csak Te
tudod mit?
haljunk meg szegényen!
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. november 16-i számában.)