A Szegedi Ünnepi Könyvhét alkalmából rendezték a Somogyi-könyvtárban Bene Zoltán új, történelmi regényének bemutatóját. Az Isten, ítélet című kötet bemutatójáról Laik Eszter írt beszámolót az Irodalmi Jelen oldalán.
Már magáról a középkorról való tudásunkat (és nem tudásunkat) is belengi a homály és a misztikum – a bemutatón többek közt ezeket a tévhiteket is igyekeztek tisztázni a beszélgetők. Bene Zoltán történelmi regénye az Anjou-korban játszódik, Károly Róbert és Nagy Lajos király, a nápolyi hadjáratok idején – vezette fel a beszélgetést Diószegi Szabó Pál történész, középkorkutató. Kérdésére az író elmondta: több mint tizenkét éve vetette papírra azt a történetet, amely végül a regény magva lett. A tág asszociációs mezőbe csábító cím először vessző nélkül, egybeírva szerepelt, megidézve a jól ismert középkori jogi terminust, bizonyítási formát.
Bár ez az a korszak, amelyre úgy szoktunk „nosztalgikusan” visszatekinteni, mint amikor három tenger mosta a partjainkat, ám ez tévedés – hangsúlyozta Bene Zoltán. Amúgy sem ez a kérdés foglalkoztatta, hanem az a bizonyos történet, amely minden író sajátja. „Az én történetem mindig a civilizációs határhelyzetek köré szerveződik” – vallotta Bene. Ennél a regénynél ez a trecento időszakára esik. Ez az a kor, amikor az ember újjászületésére kerül a hangsúly, Isten a háttérbe szorul. A reneszánsz hatalmas fordulatot hozott az emberiség történetében – magyarázta az író. Addig évezredeken át nagyjából ugyanabban az összetett, sokrétű világban éltek őseink (amit ma archaikusnak nevezünk), ez itt megváltozott. „Véget ér egy régóta fennálló világ, és elkezdődött valami új, ami ahhoz vezetett, amelyről az Áramszünet kapcsán beszélgettünk” – idézte fel a szerző egyik korábbi könyvbemutatóját, amely ugyanebben a könyvtárban kapott helyet.
A mostani regény a Szórád család legifjabb tagjának felnövekedését követi nyomon – osztotta meg a közönséggel Diószegi Szabó Pál. Szórád Lőrinc szegedi születésű, s ez vélhetően fontos volt a – szintén szegedi – írónak. Bene Zoltán ezt meg is erősítette, mindenképp szerepeltetni szerette volna Szegedet, noha főszerepet nem kaphatott a város, mert a regény központi kérdése maga a korszak, azt pedig nem Szegedről lehet ebben az időszakban a leghívebben ábrázolni. Diószegi Szabó Pál, aki saját szavával középkorász, a könyv szakmai lektoraként is közreműködött, és hangsúlyozta, milyen imponáló precizitással mutatja be a regény a korabeli helyszíneket, a társadalmat, milyen gazdag kultúrtörténeti tablót fest. A regény egyik fókuszpontja a Zách Felicián-féle 1330-as merénylet, amely mind Szórád Lőrinc, mind a másik főszereplő, András herceg életében súlyos trauma. Bene Zoltán úgy fogalmazott: ha dráma lenne a mű, ez a merénylet volna a konfliktus. A regényben Zách Felicián ismeri Szórád Lőrinc apját. Egyszer Visegrádra menet áthalad a birtokukon, és Lőrinc apja megkéri, vigye fel a fiát a királyi udvarba. A félszeg kis legény gyanútlanul Záchcsal utazik Visegrádra, így belecsöppen a merényletbe is. A fiú egyébként kunok között nőtt fel, megtanították a kun birkózásra, a barantának egyfajta változatára – ez fontos szerepet kap a visegrádi véres eseményben.
A Lugasban megjelent kritikában fejlődésregénynek nevezték a művet – említette meg az író, aki elsősorban nem ezt a vonását hangsúlyozná a regénynek. „Ami engem mindig foglalkoztatott, az a szabad akarat kérdése. Lőrinc egy bizonyos ponton úgy dönt, hogy kicselezi a sorsot, nem sodródik tovább” – fogalmazta meg az alkotó a regény egyik legfontosabb mozzanatát. Horváth Bence, a regény szerkesztője ezt azzal egészítette ki, milyen jó írói döntés volt két olyan momentumot – a Zách-féle és az aversai merényletet – választani ki pillérnek, amelyet mindenki jól ismer, mégpedig Arany Jánosnak köszönhetően. Egyiket balladában, a másikat a Toldi szerelmében dolgozta fel a költő. Olvasáspszichológiailag ugyanis fontos, hogy az ember nem terra incognitán bolyong – hangsúlyozta a kiadóvezető.
A teljes beszámoló az Irodalmi Jelen oldalán olvasható.