Kovács István, az irodalomtörténeti jelentőségű Kilencek nevű költői csoportosulás alapító tagja 75. születésnapja alkalmából gyűjteményes kötettel jelentkezett A lét vonalkód-fényei címmel. A Széchenyi- és József Attila-díjas költő verseit a Magyar Napló Kiadó jelentette meg, az online bemutatón a szerzővel Zsille Gábor beszélgetett. A bemutatóról Seres Gerda írt beszámolót a Kultúra.hu oldalon.
„Egy költői életmű-seregszemle a kötet, a hét eddigi könyv teljes anyaga benne van” – kezdte az online könyvbemutatót Zsille Gábor költő, szerkesztő. Hangsúlyozta: 1973-ban jelent meg az első kötet, így a költő 75. születésnapjára közreadott könyv csaknem ötven év termését gyűjti össze.
„Az első versem megírására pontosan emlékszem. 1965. november 25-én éjszaka, fejben írtam. Ebben benne volt egy szerelem fellobbanása. A mély érzelem mindig az Isten mellé emeli az embert, teremteni tud” – fogalmazott Kovács István. Megjegyezte: akkoriban úgy hitte, elmúlik majd ez a versteremtő láz. Nem így történt.
„Anyámnak írtam ezt a verset, amelyben egy drámaian intim kapcsolat tárulkozik fel. Túl szemérmes és kritikus voltam ahhoz, hogy ezt később bevegyem valamelyik kötetembe, ezért csak a Tiszatáj folyóiratban jelent meg. Anyámat örömmel töltötte el, hogy verseket írok. Budakeszi határában, a Fodor József szanatóriumban dolgozott telefonkezelőként, és ronggyá olvasta ezt a folyóiratot. Ő volt az első versolvasó az életemben. A versszeretetre is ő ösztökélt.”
Ebbe az összegző kötetbe ez a vers – mivel csak folyóiratban publikálta – nem került bele.
„Eötvös-kollégista voltam, és az épületben működött az Irodalomtudományi Intézet. Akkoriban néhányan közülünk írtak verseket. Egy idősebb kollégista társam, Kósa László biztatott, hogy mutassam meg a verseimet Kiss Ferencnek. Az irodalomkritikus a kollégisták nagy részét lebeszélte, mert úgy vélte: szerencsétlenné teheti az embert a versírás, ha nagyobb a becsvágya, mint a tehetsége.
Bevallom, lámpalázasan vártam a lebeszélő választ. Átlagos diák voltam, történelem–magyar szakon tanultam átlagos szorgalommal és eredményekkel. Majd Kiss Ferenctől kaptam egy levelet – emlékszem, ceruzával és apró betűkkel írta –, és biztatott, ami engem nagyon meglepett. Utána már meg mertem mutatni a verseimet a kollégista költőknek, elsősorban Rózsa Endrének, aki addigra már bizonyította tehetségét.”
Első kötete 1973-ban Havon forgó ég címmel jelent meg. Kovács István a Kilencek költőcsoport tagjaként indult, az Elérhetetlen Föld című antológiában mutatkozott be, első önálló kötetére azonban még éveket kellett várni. „Az antológia is hároméves küzdelem után jelenhetett meg, s mikor én sem jutottam kiadói lehetőséghez, magánkiadásban akartam megjelentetni.
Nagy László írt hozzá egy lektori jelentést. Úgy gondolta, hogy magánkiadásban csak dilettánsok publikálnak. A jelentésében úgy fogalmazott, hogy kár lenne másodszori árvaságra ítélni ezt a költőt, és megdicsért. Ezt elolvasta egy miniszterhelyettes, s annyira torkon szorították Nagy László mondatai, hogy a keretéből kiutalt pénzt a Móra Kiadónak, hogy jelentesse meg a Kozmosz. Így abban az évben nem két, hanem három verseskötet jelent meg a Kozmosznál. A miniszterhelyettesi utasítással szerencsém volt, mert a kiadónál nem mertek nagyon belenyúlni a kötetbe, amiben volt ’56-os vers is.”
A teljes tudósítás a Kultúra.hu oldalon olvasható.