Fűrész István | Cselekedni vagy szemlélődni?

Fűrész István 2020. október 17., 11:41

Könyvbőségben is jó újra kézbe venni régi olvasmányokat. Közülük Nikosz Kazantzakisz két könyvének olvasását vagy újraolvasását ajánlom. Ezek a Zorbász, a görög és a Jelentés Grecónak. Mi késztet arra, hogy a Zorbász és a Jelentés olvasására bíztassam remélt olvasótársaimat? Úgy vélem, sokan lehetnek, akik csak a filmet ismerik, és az alapjául szolgáló könyvet nem. Ezentúl pedig azt gondolom, hogy a regény adta élményt is elmélyíti, vagy éppen megalapozza az önéletrajz, azaz a Jelentés Grecónak olvasása.

Könyvbőségben is jó újra kézbe venni régi olvasmányokat. Közülük Nikosz Kazantzakisz két könyvének olvasását vagy újraolvasását ajánlom. Ezek a Zorbász, a görög és a Jelentés Grecónak. Mi késztet arra, hogy a Zorbász és a Jelentés olvasására bíztassam remélt olvasótársaimat? Úgy vélem, sokan lehetnek, akik csak a filmet ismerik, és az alapjául szolgáló könyvet nem. Ezentúl pedig azt gondolom, hogy a regény adta élményt is elmélyíti, vagy éppen megalapozza az önéletrajz, azaz a Jelentés Grecónak olvasása.

Kazantzakisz majdnem akkora utat tesz meg valós életében, a Zorbásszal való találkozásig, mint Ádám Az ember tragédiájában az álombeli vándorlás során. A Jelentés Grecónakban pontosan beszámol arról, miért indul a nagy útra: „…gyógyíthatatlan sebet ejtett rajtam a vérző nyíl, melyet jobb híján szellemnek mondunk”. Ahhoz, hogy találat érje, a legjobb helyen született. Krétán, ahol több kultúra volt jelen születésekor, de azt megelőző évszázadokban is. Neki sorstársaival szemben megadatott a tanulás lehetősége, de hamar igénye támadt a tananyagon túli igazságokra és azok teljes megismerésére. A hagyományok erős, sőt könyörtelen szabályozó erejének szemlélete őt az ősök tisztelete mellett az okok keresésére indította.

Az athéni tanulmányok után visszatért Krétára. Itt újabb benyomásokat szerzett. Tartós hatással voltak rá a falfestmények repülő halai, amik akárcsak röpke időre is, de képesek kitörni ősi közegükből. Ez a kép számára jelkép és késztetés lett, elkísérte kereső útjai során. Az út hosszú volt, és eszmetörténeti sorrendben következtek a földrajzi állomásai. Az ókori hellén világ csodái után a keleti kereszténység szent helyeivel ismerkedett. Jeruzsálem és a Sínai-hegy kolostorai mindig az eszme, és az arra épülő rendszerek ellentmondásait tárták fel előtte. A könyvjelzőmre tett jelek könnyen visszavezettek a jellemző mondatokhoz: „Órákig barangoltam a sivatagban, a klastrom környékén, és az Isten lassan kezdett kibontakozni, megszabadulni a papoktól.” Hamar felismerte, hogy a cselekvés hiányában meddő minden szellemi törekvés, de ő mégis szellemvezérelt ember maradt.

A nyugati kultúra világában is ugyanazt kereste, mint Keleten. Látta, hogy az eszmék rendre eltorzulnak, a terjesztés során kiürülnek, az idő haladtával szubkultúrává alakulnak. Rosszabb esetben megélhetési meggyőződéssé válnak, sőt hatalmi eszközzé lesznek. Újabb útjain a társadalmi igazságtalanságok hatására eljut a tizenkilencedik század végének később végzetessé vált eszméiig is, de végül, ahogy megfogalmazta: „A tékozló fiú hazatér.”

És eredeti kultúrájában találkozott Zorbásszal, aki nem az eszmék világában élt, hanem látszólag ösztönösen viszonyult a világhoz. A regényben az író szereplőnek társul főhőséhez. Ellentétben az íróval Zorbász gyakorlati ember. Tettre tudja váltani azokat a mély bölcsességeket, amiket az írónak más tanítók nem tudtak hiteles cselekvésben megmutatni. Erről az író a Jelentés Grecónakban keserűen ezt állapította meg: „Ha végiggondolom, milyen papival etették annyi esztendeig a könyvek meg a tanítók éhező lelkemet, és milyen oroszlánvelővel táplált Zorbász alig néhány hónap leforgása alatt, akkor szavamra, nehezen bírom magamba fojtani keserűségemet.” Zorbász teremtő erejével és eltökélt tettvágyával szemben találkozunk a regényben egy öreg szerzetessel, mint a szellem világának képviselőjével. Ő megelégedéssel mondja, hogy a kolostor kódexeit másolja, és hamarosan végez az egyház által Mária nevéhez valaha kapcsolt összes jelző összegyűjtésével.

Zorbászt megbotránkoztatja ez az életcél, de ez nem jelenti azt, hogy világképe eredendően a lelkilét tagadásán alapulna. Még istenképe is van, bár az nem vallási tételekből eredt, és nem a fogalmi gondolkodás szabályai szerint formálódott. Zorbász számára egy keresztény lakókörnyezetben megöregedett, öregasszonyok békés társaságát kedvelő török aga fogalmazta meg és bízta rá a tudást, miszerint: „…az Istent nem tudjuk hová tenni, nem fér el sem az ég hét emeletében, sem a föld hét emeletében, ám elfér az emberi szívben.”

A munka, amibe a szigeten az író és Zorbász belefogtak, csak ürügy és alkalom volt annak bizonyítására, hogy a két ember által hordozott szemlélet nem kibékíthetetlen, hanem egymásért van.

A két ember barátsága annak igazolása, hogy a szellem embere nem ellenfele a gyakorlat emberének. Útjaik elváltak, de magukkal vitték a másik megbecsülését. Zorbász a földet ostromolta és családot alapított. Az író a szellem világával küzdött. Írt és tovább kereste a nagy megoldást, a megváltást, az új embert. A Jelentés Grecónak végén olvashatjuk: „Nem lett belőlem a tettek harcos embere; apámtól való félelmemben kénytelen voltam megírni mindazt, amit tenni szerettem volna.” Amikor ezt írta, még maga sem tudta milyen, csak kritikával szemlélhető szellemi kalandokba is belevág.

Sokan és sokat írtak a szemlélődés és cselekvés viszonyáról. Ez a két könyv a téma fontos darabjai közé tartozik.

 

Fűrész István nyugalmazott középiskolai tanár, Székesfehérvár

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. október 17-i számában.)