Antalovics Péter | Versek

Antalovics Péter 2020. október 18., 09:37

körvonalak tűntek el. szilánkok
határai, mozgó létek bizonyossága.
eleven körforgásból holt anyaggá
olvasztottalak, külvilág.
majd a színek fakultak
napról napra. ázott álmok
derengő emléke lett az aktuális
most. fényfehér festékek
hatoltak a testbe, áttetsző szívizom,
mosódó márványkamra

Gulyás Andrea: Feszültség (akril, vászon, 100 × 50 cm, 2020)

Visszavonulás
lassan elvesztem
látásom. először az éles
körvonalak tűntek el. szilánkok
határai, mozgó létek bizonyossága.
eleven körforgásból holt anyaggá
olvasztottalak, külvilág.
majd a színek fakultak
napról napra. ázott álmok
derengő emléke lett az aktuális
most. fényfehér festékek
hatoltak a testbe, áttetsző szívizom,
mosódó márványkamra.
végül szemeim is feleslegessé
váltak, az érzékelés új útjai
nyíltak a képzelt horizonton.
tapintottam zengő hangokat,
ízleltem fémek csengését,
gejzírek forróságát láttam.
kívül nyüzsög a belső nyomor,
hát halkan, a tükörnek mondom.
biztonságban vagy a látszattól,
biztonságban énölő élvezettől,
hamis illúzióktól,
békés vakságban.


Gyönyörű metafizika
beleolvadt arcom a napba.
távoli zúgás a gépezet,
az áldozatot a tűzgömb
szenvtelenül fogadta.


közelről még jobban égetett.
szemmélyben csillogó
vakság, szemben a fehér
fénnyel és elsodort életek


beláthatatlanul, némán.
a mindenek színe előtt
múló sors-semmiségek,
szenteket vitt a vénám


egyenesen a tág halálba.
eleven, nyüzsgő testek,
ficánkoló, élveteg végtagok,
látszatba kábulás inhalálva.


a kéjencek gyorsan haltak,
gyönyörű metafizika.
gránitba öntött képek,
mohón mannát faltak,


s megtalált a biztos szikra,
hogy most senki sem él.
belekortyoltam a jövőbe,
és halandóként bort öntöttem


velem vegyült hamvaikra.

 

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2020. szeptember 19-i számában)