Fejünk felett lángnyelv nőtt,
aztán megjöttek az igazi szarvasok is,
sokan,
valószerűtlenül és valóságosan,
mint a felhők
Szarvasbogarak és szarvasok
A szarvasbogarak egy tölgyfa sebe
körül gyülekeztek,
csupa koronás,
pünkösdi király, és a fa lombja
széllel telt meg,
zúgott a van és a volna,
a létezés feltételes módja,
s a bogarakat nézte a gyermek,
a gyerekünk, amíg fújt tovább
pünkösd szele,
ahogy ilyenkor szokás,
azt súgta, hogy „gyere!”,
és visszafújt a gyerekkorig.
Fejünk felett lángnyelv nőtt,
aztán megjöttek az igazi szarvasok is,
sokan,
valószerűtlenül és valóságosan,
mint a felhők,
amíg álltunk a tölgyfa alatt,
és tudtuk, hogy az idő olyan
gyorsan rohan,
amilyen lassúak ezek a bogarak,
amiket egyszerre nézett bennünk
a gyermek és a felnőtt
néhány percig, aztán továbbmentünk.
Mini
Egyik legelső emlékem: Mini
őszes bundáján a csillagalakú hópehely.
Mini a kutyánk volt. Nem túl csili-vili.
„Csak” egy keverék. Most felemel,
ami lehullott, a hó.
A jelenbe múltat kever,
ha ez így mondható,
és Miniből nagy lesz, szinte már Maxi.
Azóta a kutyamennyben lakó,
régen más lett neki a gazdi,
és hogy Minire még
emlékszem annyi
év után is, nem sok, nem kevés:
ez a minimum.
Csak becsukom a szemem és…
Mielőtt minden hócsillag kihuny,
a bújócskában vajon ki keres, ki huny?
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. október 24-i számában.)