Acsai Roland | Versek

Acsai Roland 2020. október 27., 02:20

Fejünk felett lángnyelv nőtt,
aztán megjöttek az igazi szarvasok is,

sokan,
valószerűtlenül és valóságosan,
mint a felhők

Kelety Gusztáv: Őserdő szarvasokkal (olaj, vászon, 1868, Kelet-Szlovákiai Galéria) – Forrás: Wikimedia Commons

Szarvasbogarak és szarvasok

A szarvasbogarak egy tölgyfa sebe
körül gyülekeztek,
csupa koronás,

pünkösdi király, és a fa lombja
széllel telt meg,
zúgott a van és a volna,

a létezés feltételes módja,
s a bogarakat nézte a gyermek,
a gyerekünk, amíg fújt tovább

pünkösd szele,
ahogy ilyenkor szokás,
azt súgta, hogy „gyere!”,

és visszafújt a gyerekkorig.
Fejünk felett lángnyelv nőtt,
aztán megjöttek az igazi szarvasok is,

sokan,
valószerűtlenül és valóságosan,
mint a felhők,

amíg álltunk a tölgyfa alatt,
és tudtuk, hogy az idő olyan
gyorsan rohan,

amilyen lassúak ezek a bogarak,
amiket egyszerre nézett bennünk
a gyermek és a felnőtt

néhány percig, aztán továbbmentünk.

Mini

Egyik legelső emlékem: Mini
őszes bundáján a csillagalakú hópehely.
Mini a kutyánk volt. Nem túl csili-vili.

„Csak” egy keverék. Most felemel,
ami lehullott, a hó.
A jelenbe múltat kever,

ha ez így mondható,
és Miniből nagy lesz, szinte már Maxi.
Azóta a kutyamennyben lakó,

régen más lett neki a gazdi,
és hogy Minire még
emlékszem annyi

év után is, nem sok, nem kevés:
ez a minimum.
Csak becsukom a szemem és…

Mielőtt minden hócsillag kihuny,
a bújócskában vajon ki keres, ki huny?

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. október 24-i számában.)