A filmelbeszélés egészét meghatározó kábítószeresfilmek több csoportra oszthatóak, aszerint, hogy a szer mint dramaturgiai, filmszervező narratív elem milyen módon jelenik meg bennük. Csoportosításomban három fő lényegi karakterisztikumot különböztetek meg, ezek a következők: az életforma, az anyag, és a karrier.
Az életformafilmek struktúrája és tematikája a kábítószer-fogyasztás és a függőség mindennapi létezésre tett hatására, a kábítószeres életformára hegyeződnek ki. Ebben az életformában az anyag beszerzése, elfogyasztása – és ennek következményei, előzményei – azok a kulcsmomentumok, amelyek a főszereplő karakterek mindennapjait meghatározzák, és gyakorlatilag az összes filmbeli történés, cselekményelem ezeknek a rendelődik alá. Hozadékként a morális hozzáállástól kezdve a jellemábrázoláson át a kábítószeres szubkultúrára jellemző rítusokig sok minden jellemző erre a filmtípusra. Ide tartoznak még az olyan életrajzi filmek, amelyekben a kábítószer végig jelen lévő, a szereplő egzisztenciáját és sorsát befolyásoló elem, de nem ez határozza meg a film egészét, hanem az ezen felül álló sors, aminek a drog csupán a része, de nem formáló és meghatározó eleme.
Az anyagfilmekben a voltaképpeni főszereplő, dramaturgiai fő karakter valamilyen kábítószer – a megjelenő figurák és események, epizódok az adott szer társadalmi/szociológiai/kulturális jellemzői köré csoportosulnak.
A karrierfilmekben ezzel szemben a főszereplő az emberi személyiség, egy gondosan felépített és bemutatott jellem, ami a droggal való találkozás, majd a szerhasználat következményeként drámai változáson megy keresztül. A drogkarrier bemutatása során a személyiségváltozás és a függőség okozta belső és külső körülmények bemutatása a legfontosabb intenciója ezeknek az alkotásoknak. Természetesen elsősorban a heroinos, vagyis a keménydrogfilmek korpuszára alkalmazható ez a csoportosítás, de szinte mindegyik szerről van olyan film, ami beilleszthető ebbe a megközelítési sémába.
Az életforma-, az anyag- és a karrierfilm
A függőségi állapot generálta szociális hatások filmen az általam életformafilmnek nevezett altípusban mutatkoznak meg legrelevánsabban. Ezeknek a filmeknek a központi témája az, hogy egy (vagy több) karakter mindennapi életét hogyan befolyásolja a szerrel való kapcsolat, illetve a szertől való függőség. Ez megjelenhet mind szociológiai, mind társadalmi, mind mikrokulturális szinten. Az ilyen típusú filmek a drogos életmód hétköznapinak számító – de a néző számára kalandosnak tűnő, sőt olykor romantizált vagy épp szürrealisztikus – aktusaira koncentrálnak, különösebb oknyomozásba vagy mély elemzésbe nem mennek bele, de látleletük ennek ellenére plasztikusnak mondható. Az életforma elengedhetetlen velejárója a megélhetési bűnözés, amit semmi más nem generál, mint a kábítószerre való anyagi keretek megszerzése – ilyen értelemben a bűnözői toposzok itt morálisan kevésbé elítélhetők, hisz az elkövetőket semmilyen rosszindulat nem vezérli a bűn elkövetésekor (lásd A gyógyszertári cowboy betöréseit, vagy a Trainspotting felvillanó lopásjeleneteit). A tökéletes morálnéküliség, illetve az, hogy a hagyományos morál kategóriái tökéletesen alkalmatlanok az ilyen szituációk leírására, a Trainspotting azon jelenetében válik a legérthetőbbé, amikor a Beteg Srác, Renton és Begbie esznek, és Renton tévéjének hűlt helyét bámulják közben. Ebben a jelenetben a párbeszédből látszik, hogy a tévét eladó Beteg Srác nemhogy lelkiismeret-furdalást érezne az eset miatt, de őszintén csodálkozik, hogy Rentonnak bármiféle negatív érzést okozott az ügy. Bár ebben a jelenetben a pénz nem drogra kellett, de a hozzáállás – tipikus amorális drogos működés, amit a hosszú ideje tartó szerhasználat idéz elő).
„Ez az életforma huszonnégy órás munka”, hangzik el a Trainspottingban, és ez meghatározottság az, ami az életformafilmek dinamikáját megadja. A függőséget kiváltó szerből soha nincs elég, az élet huszonnégy órája arról szól, hogy az anyag meglegyen. Ez az ördögi mókuskerék meglehetősen unalmas lenne (mint ahogy a valóságban az is), ha ezenközben nem keverednének a szereplők vagy hátborzongató, aggresszív, erőszakos, ijesztő szituációkba (A gyógyszertári cowboy, Még egy nap a paradicsomban – lásd mint a keménydrogos/professzionális bűnözői rétegek keverése), vagy épp abszurdabbnál abszurdabb kalandokba. Ez utóbbira épül a Trainspotting, a máig legnépszerűbb drogos életformafilm esztétikája: poénos, szellemes, szarkasztikus epizódokat látunk egy anyagos társaság mindennapi életéből, tele burleszk- és vígjátéki elemekkel. Az emberi kapcsolatok ironizált bemutatása, a munkanélküliség és a megélhetési bűnözés, valamint a folyamatos küzdelem az elvonással. A Trainspotting nihilista lazaságában még a halál is ironikus-szarkasztikus felhanggal jelenik meg, ami bármikor benne van a pakliban – lásd a toxoplazmózist okozó cica és a HIV-pozitív Tommy esetét.
Narrációs szempontból az anyag köré strukturálódó filmnek azt nevezhetjük, ahol az adott szer szociológiai, társadalmi hatásait vizsgálja a mű, illetve az élmény mibenlétét kutatja. Előbbieknél a bázisszer egyértelműen a keménydrog, utóbbi esetben pedig szinte kizárólag az LSD (lásd azokat a hallucinogénfilmeket, ahol a voltaképpeni főszereplő maga a szer, minden más neki van alárendelve – ennek tipikus alkotása Roger Corman The Tripje és a Beatles játékos LSD-klipje, a játékfilm hosszúságú Sárga tengeralattjáró. Az anyagfilmek közé tartoznak olyan független filmes alkotások, mint Jonas Akerlund klipesztétikára épülő amfetaminfilmje, A por, és Steven Soderbergh gigantikus drogtársadalmi tablója, a Traffic. Ez utóbbi film a heroint globális szemüvegen keresztül vizsgálja, a drogpiramis terjesztői, fogyasztói, üldözői és társadalmi megjelenési attitűdjét, a filmbeli karakterek a heroinháló csomópontjain vergődő, a szer által ilyen-olyan függőségi fokon rángatott bábuk.
A személyiség, az individuum – vagyis a „hős” – felől közelítik meg a kábítószer-használatot az általam karrierfilmeknek nevezett alkotások. A személyes történeteket egzisztenciálisan meghatározó drogfogyasztási szokások, azok okai, változásai, és következményei strukturálják a film narratívájának egészét, a főszereplő a drogkarrier és a főhős leépülése. A drogkarrier és a függőség egyik legfontosabb jellemzője, hogy függővé válni gyakorlatilag egy tanulási folyamat. Minden karrierfilm legfőbb narrációs jellemzője, hogy valahonnan valahová tart: a kipróbálástól a boldog eufórián át a függőség mókuskerekén keresztül egészen az anyagos apokalipszisig. Persze innen is van tovább: vagy a leállás felé, rosszabb esetben a megsemmisülés és a halál irányába (az előbbire az Egy kosaras naplója, míg az utóbbira a Rekviem egy álomért a legtipikusabb példa). Egy biztos: egy jól felépített drogkarrier a személyiség pokoljárása önnön bugyraiban, és ilyen értelemben a legkevésbé romantikus történet, ami elképzelhető a vásznon.
„A bűnük az volt, hogy játszottak.” (Kamera által homályosan)
Drog és kultuszfilm – a cikksorozatban megpróbáltunk képet adni erről a kimeríthetetlenül gazdag témáról, bemutatni hogy a különböző illegális kábítószerek milyen mélyen végigkísérik, átszövik, meghatározzák és megtermékenyítik a film médiumát a kezdetektől egészen máig. Úgy vélem, sikerült őket csoportosítani, a téma megközelítési lehetőségeit bemutatni, elemezni a kábítószerek fogyasztásának és hatásainak ábrázolását a kultuszfilmekben, bemutatni a drogok legjellemzőbb filmes funkcióit és az elbeszélés strukturálásában betöltött szerepeit.
A kérdés, hogy az illegális kábítószerek ábrázolása, a drogok használata a filmekben milyen üzenetet, értéket közvetít kulturálisan a nézőnek/befogadónak – nincs megnyugtató módon megválaszolva. Ami bebizonyosodott, hogy a drogok és azok használatának és hatásainak ábrázolásában a kultuszfilmek igen sokféle üzenetet és értéket közvetíthetnek a nézőnek/befogadónak. Negatívat és pozitívat, példát és ellenpéldát – ami biztos, hogy a filmekből nincs egységesen kiolvasható üzenet. Ilyen értelemben végszóként kijelenthető, hogy a kábítószer a filmekben – maga az üzenet. Rólunk, és nekünk.
*
Filmográfia
Kínai ópiumbarlang (Chinese Opium Den, 1894)
rendező: T. A. Edison
szer: ópium
Az ugróhal rejtélye (The Mystery of the Leaping Fish, 1916)
rendező: John Emerson
szer: kokain
Kokósok (The Pace that Kills, 1935)
rendező: William O’Connor
szer: kokain
Marihuánaőrület (Reefer Madness, 1936)
rendező: Louis J. Gasnier
szer: Marihuána
Az aranykezű férfi (The Man with the Golden Arm, 1955)
rendező: Otto Preminger
szer: heroin
Chelsea-lányok (Chelsea Girls, 1966)
rendező: Andy Warhol, Paul Morrissey
szer: LSD, heroin
Az utazás (The Trip, 1967)
rendező: Roger Corman
szer: LSD
Sárga tengeralattjáró (Yellow Submarine, 1968)
rendező: George Dunning
szer: LSD
Szelíd motorosok (Easy Rider, 1969)
rendező: Dennis Hopper
szer: marihuána, LSD, kokain
Zabriskie Point (Zabriskie Point, 1970)
rendező: Michelangelo Antonioni
szer: LSD
A francia kapcsolat (The French Connection, 1971)
rendező: William Friedkin
szer: heroin, kokain
Mechanikus narancs (A Clockwork Orange, 1971)
rendező: Stanley Kubrick
szer: fikciós drogok (moloko vellocet, moloko synthem)
Szemét (Trash, 1971)
rendező: Paul Morrissey
szer: heroin
Fritz, a macska (Fritz the Cat, 1972)
Rendezte: Ralph Bakshi
szer: marihuána, amfetaminok, heroin
Keresztapa (The Godfather, 1972)
rendező: Francis Ford Coppola
szer: kokain, heroin
Hair (Hair, 1979)
rendező: Milos Forman
szer: marihuána, LSD
Éjféli expressz (Midnight Express, 1978)
rendező: Alan Parker
szer: hasis
Kvadrofónia (Quadrophenia, 1979)
rendező: Franc Roddam
szer: amfetaminok
Ahol a bölény dübörög (Where the Buffalo Roam, 1980)
rendező: Art Linson
szer: LSD, marihuána, amfetamin, kokain
A sebhelyesarcú (Scarface, 1983)
rendező: Brian de Palma
szer: kokain, heroin
Volt egyszer egy Amerika (Once Upon a Time in America, 1984)
rendező: Sergio Leone
szer: ópium
Dűne (Dune, 1984)
rendező: David Lynch
szer: fikciós drog (spice/melange)
Sid és Nancy (Sid and Nancy, 1986)
rendező: Alex Cox
szer: heroin
A gyógyszertári cowboy (Drugstore Cowboy, 1989)
rendező: Gus Van Sant
szer: ópiátok
Meztelen ebéd (Naked Lunch, 1991)
rendező: David Cronenberg
szer: fikciós drogok (rovarpor/fekete húspor/Mugwump szirup)
New Jack City (New Jack City, 1991)
rendező: Mario Van Peebles
szer: kokain, crack
Tiszta románc (True Romance, 1993)
rendező: Tony Scott
szer: kokain, marihuána
Kölykök (Kids, 1995)
rendező: Larry Clark
szer: marihuána, partidrogok
Egy kosaras naplója (The Basketball Diaries, 1995)
rendező: Scott Calvert
szer: heroin, amfetamin, marihuána
Trainspotting (Trainspotting, 1996)
rendező: Danny Boyle
szer: heroin, opiátok
A graffiti királya (Basquiat, 1996)
rendező: Julian Schnabel
szer: heroin
Extrémek (Wasted, 1996)
rendező: Ian Kerkhof
szer: LSD és partidrogok
Az utolsó belövés (Gridlock’d, 1997)
rendező: Vondie Curtiss-Hall
szer: heroin
Még egy nap a paradicsomban (Another day in Paradise, 1998)
rendező: Larry Clark
szer: heroin
Félelem és Rreszketés Las Vegasban (Fear and Loathing in Las Vegas, 1998)
rendező: Terry Gilliam
szer: marihuána, LSD, partidrogok, heroin, kokain, egyéb szerek
A part (The Beach, 2000)
rendező: Danny Boyle
szer: marihuána
Fűbenjáró bűn (Saving Grace, 2000)
rendező: Nigel Cole
szer: marihuána
Rekviem egy álomért (Requiem for a Dream, 2000)
rendező: Darren Aronofsky
szer: heroin, amfetaminok
Trend (Groove, 2000)
rendező: Greg Harrison
szer: amfetamin és partidrogok
Traffic (Traffic, 2000)
rendező: Steven Sodebergh
szer: heroin
Betépve (Blow, 2001)
rendező: Ted Demme
szer: kokain
Equilibrium (Euquilibrium, 2002)
rendező: Kurt Wimmer
szer: fikciós drog (Prózium)
A por (Spun, 2002)
rendező: Jonas Åkerlund
szer: metamfetamin
Drogtanya (Wonderland, 2003)
rendező: James Cox
szer: kokain
Candy (Candy, 2006)
rendező: Neil Armfield
szer: heroin
Kamera által homályosan (A Scanner Darkly, 2006)
rendező: Richard Linklater
szer: fikciós drog (Substance D/H-anyag)
Berlin calling (Berlin Calling, 2008)
rendező: Hannes Stöhr
szer: kokain, partidrogok