A Tíztőlmese egy, a tavaszi veszélyhelyzet idején indult mesefelolvasós oldal, ami azóta is működik, sok mesével, ajánlókkal és egyéb, mesékhez kapcsolódó tartalmakkal. Huzella Júlia színművésszel, az oldal gazdájával Varga Zsófia beszélgetett a Kultúra.hu oldalon.
– Az első kérdés nagyon kézenfekvő: hogy született a Tíztőlmese?
– Van két lányom – ezzel kezdődött a dolog. Sok mesekönyvünk van, gyakran olvasok nekik, és nagyon szeretem a gyerekirodalmat, a kortárs magyar és külföldi művek különösen közel állnak hozzám. Amikor már lehetett tudni, hogy az iskola átköltözik az online térbe, megijedtem, hogy túl sokat nézik majd a gyerekek a képernyőt. Szerettem volna valamilyen egyensúlyt találni ebben a helyzetben, ezért kitaláltam, hogy minden nap lesz egy időpont az esti mesén kívül, amikor olvasok nekik. Erre kérdezte a férjem, hogy miért nem olvasok mindenkinek. Azt gondoltam, ez úgysem érdekel majd senkit, de egy anyacsoportban a Facebookon, ahol tag vagyok, kiírtam, hogy „holnap élőben fogok olvasni 10-től gyerekeknek, ha van kedvetek, gyertek”. Ezt aztán mindenfelé elkezdték megosztani, hirtelen több száz komment, kedvelés érkezett, láthatóan nagy volt az öröm és az érdeklődés. Másnap már több ezren nézték meg a videót egy karanténos oldalon keresztül, ahol megosztottuk, így igazából rögtön sorozat lett. A férjem csinált neki egy oldalt a Facebookon, és elnevezte Tíztőlmesének, innentől pedig száz napig tartott.
– Nem is láttál külföldi példákat? A hazaiak közül Halász Judit jut eszembe mint mesélő.
– Nem, egyáltalán nem láttam. De más is volt, aki Halász Judithoz hasonlított; én nem emlékeztem rá mesemondóként, de nagyon jólesett a hasonlítás.
– A gyerekeid hogy fogadták?
– Először fura volt nekik és zavarogtak is, ment még közben a játék, a színezés. Aztán észrevették, hogy nem csak ők vannak, hogy ez tulajdonképpen „műsor”. Amikor a nagyobbiknak elkezdődött az iskola, sajnálta, hogy csak hétvégén tud ott lenni, aztán volt egy olyan fázis is, amikor a kisebbik azt mondta, most már ne meséljek másoknak, csak neki. Meg aztán volt, amikor már nem annyira érdekelte őket és oda sem jöttek. Ez nekem arra volt jó, hogy nem kellett közben váratlan helyzeteket megoldanom, mint a „pisilnem kell” vagy a „kérek kekszet”, és tudtam nyugodtan olvasni.
– Mennyire készülsz rá egy felolvasásra? Elolvasod a meséket előtte?
– Eleinte rengeteg kedvencet olvastam, amiket már jól ismertem, hiszen saját könyvtárból válogattam. Aztán jelentkeztek könyvkiadók is, hogy támogatnának, és küldtek könyveket. De bevallom, nagyon sokat blattoltam, és sokat is fejlődtem ez alatt a száz nap alatt.
– És most mi alapján választod ki a meséket?
– Igazából az ízlésem szabja meg, mit olvasok. Volt olyan mesekönyv, amit felkérésre olvastam barátságból, mert megkeresett az író, hogy nézzem meg, és tényleg nagyon vicces volt, ezért csináltam neki egy délelőttöt. Amióta hivatalos alapokra került a dolog a tiztolmese.hu-val, már máshogy kell azért alakítanom a dolgokat. Figyelem, kik fizetnek elő, milyen korosztályból valók a gyerekek. A Facebookon sok mesét olvastam Roald Dahltól, ezek inkább nagyobbaknak valók. A weboldalon lévő mesecsomagokba ilyet már nem teszek bele, mert főleg a 3–7 évesek „érintettek” és ezt kell figyelembe vennem.
– Saját kis vállalkozássá nőtte ki magát a Tíztőlmese, ez kívülállóként minimum egy fél-, de akár teljes állásnak tűnik. Mennyi időt szántok rá?
– Rengeteg időnk van benne, mindent ketten csinálunk a férjemmel, és egy része teljesen új terep nekünk, hiszen nem sok tapasztalatunk van mondjuk a marketinggel. Ő egyébként motion designerként végzett a MOME-n, szerencsére ért ezekhez a dolgokhoz, az oldalt is ő csinálta. Jól kommunikál, sokszor segített, mikor azt gondoltam, hogy nekem ez nem megy. Valószínűleg több idő is lenne, mint amennyit most beleteszünk, mert olykor még csak kapkodjuk a fejünket, hogy mennyi mindent kellene és lehetne még csinálnunk. Ez így nulláról egy kicsit nehéz, pláne úgy, hogy nincsen előttünk példa. Persze jó is, hogy nincs konkurencia, de közben az a helyzet, hogy mi ezt most tényleg élesben tanuljuk és csináljuk egyszerre.
A teljes interjú a Kultúra oldalán olvasható.