Kassay Sára | Versek

Pontosan, mint az előző elmúláskor, talán épp a megállóban.
Bár a rajtam lévő karcos szemüveg alól szebbnek látszott,
Mint egy hirtelennek tűnő változás egy arcvonáson.
Minden elmúlás piros és sárga, talán a keveréke.
Néha kicsit savanyú és elég pikáns.
Mindig akad kivétel,
Ettől szép, igaz?

Múló

Ez az elmúlás marad a kedvencem az összes közül.
Keveredett minden, mint eltévedt festékfoltok a padlón.
És már-már teljesen törött ablakok mögül hangtalan kiáltja,
Hogy minden változás ilyen,
Csak a kekszmorzsák és a félig fogyott cigarettacsikkek nem.
Pontosan, mint az előző elmúláskor, talán épp a megállóban.
Bár a rajtam lévő karcos szemüveg alól szebbnek látszott,
Mint egy hirtelennek tűnő változás egy arcvonáson.
Minden elmúlás piros és sárga, talán a keveréke.
Néha kicsit savanyú és elég pikáns.
Mindig akad kivétel,
Ettől szép, igaz?

Újtavaszt ígérek

Úgy kívántam mosolyod melegét,
Mint ősszel nyíló nárcisz a tavaszi napsütést.
S így a remény vázájában indul testem hervadásnak.
Nem kívántam sorsom, s mégis hibázik.
Mondd: száz
szerelem egybegyúrásából
egy miért nem születik?
S ahogy a fagyos tél belepi a tévedések mezejét,
Nevetésed rügyet bont s hajtásom újra kivirágzik.

Peron

Hárman voltunk: te, én meg a magány.
Egész elviselhetően üldögéltünk azon a kopott padon,
Ahol ezelőtt csak ketten ültünk, veled.
Nem is volt megkopva ennyire akkor talán,
Legalábbis egészen biztosan nem tudtam észrevenni.
Most meg azt is meg tudnám mondani,
Hány belevésett kezdőbetű vár itt ugyanígy a villamosra:
egész pontosan huszonhat.
Napok, hetek, évek óta nem viszi el egy járat sem,
Pedig utána rohannának,
Pont mint te aznap reggel, amikor tőlem indultál haza.
Majd visszaszaladtál, együtt téptük ketté a jegyed.
Most felszállsz.
Huszonnyolcan maradtunk.