A gyermek József Attilát ábrázoló szobrot avattak tanévkezdéskor a csíkszeredai József Attila Általános Iskola udvarán. Berze Imre székelyudvarhelyi szobrászművész alkotása az iskola lépcsőjén kapott helyet, a kisiskolás Attila egyik kezében egy könyvet tart, a másikban egy szélforgót. Mi is mellé ülhetünk.
1990-ben otthont keresett egy kis magyar iskolai közösség. Iskolát alapított, családias környezetet teremtett minden szabadságra vágyó gyermeknek, és a nemzet árváját választotta névadóként – mutatott rá Ferencz-Salamon Alpár, az iskola igazgatója. „Ezáltal, jelképesen, iskolánk otthona lett József Attilának, a felnőttnek, de a gyermeknek is. És általa minden, szeretetre, tudásra, kreativitásra és törődő, befogadó közösségre éhező kisgyermeknek.”
Nővére, József Jolán A város peremén című regényéből inspirálódva gondoltak arra, hogy szobrot állítsanak annak a tizenéves kisfi únak, aki Budapesten forgóárusítás közepette, kezében kedvenc regényével, valahol a Népligetben egy ódon épület lépcsőjén pihen ábrándozva, s vágyait, álmait, szívhangdobbanásait verssé formálja. „Ma méginkább itt van közöttünk József Attila, a lépcsőkre ül, velünk és értünk álmodik egy jobb életről, egy szebb korról, egy gyermekközpontúbb oktatási rendszerről, a befogadó iskolákról, ahol a terebélyes vadalmafák árnyékában »jóllakhat minden éhező kis gyermek, árnyaival betakarva.«”
Az alkotás Berze Imre szobrászművész, Sántha Csaba szovátai öntőmester, a névtábla pedig Dóczy András kőfaragó mester munkáját dicséri. A szobor a Bethlen Gábor Alap Zrt. és Csíkszereda Megyei Jogú Város polgármesteri hivatalának és önkormányzatának támogatásával valósulhatott meg.
Szobor az iskola lépcsőjén
A szobor alkotója, Berze Imre lapunknak elmondta, sokat vívódott, a költő melyik arcát formálja meg:
– Van egy nagyon markáns szobra József Attilának, a Duna-parton ül. Ettől nem lehet elvonatkoztatni. Az iskola igazgatója konkrét tervvel érkezett, én is jónak és megvalósíthatónak tartottam az elképzelést, amint József Attila ül az iskola előtt. Mégis volt vívódás bennem, hogy József Attila költészetét és a hangulatot, ami körbeveszi az alkotó által hátrahagyott verseket, a nagyon nehéz gyereksorsot, a szakadt ruhás, sovány gyermeket mintázzam-e meg, vagy, mivel odakerül egy iskola lépcsőjére és számtalan gyerek látja, példakép legyen és pozitívumot sugározzon. Úgy döntöttem, hogy a „jólfésült” – ahogy az igazgató által hozott fotón is ábrázolják – állapotát ragadom meg. A másik megoldandó, technikai probléma az, ha egy élettelen anyagban fogalmazunk egy antropomorf, humánus figurát, akkor, ha a valós emberi arányok szerint készítjük el, sokkal kisebbnek hat az alkotás. Emiatt egy picit növelni kellett a méreteket. Minél természetesebben igyekeztem megfogalmazni a beállítást, a mozdulatot, de úgy, hogy azért legyen tartása is, mégiscsak az iskola névadójáról és az egyik nagy költőnkről van szó – avatott be a részletekbe a szobrászművész.
Mint mondta, bizonyára egy irodalmár, költő másképp látja József Attila élettörténetét és munkásságát, ő szobrászként merült el a témában:
– Amikor mélyebben utánanéztem a gyerekkorának, három napig nem voltam jól. Hogyan lehet megközelíteni, hogy például Pistának csúfolták, mondván, az a név, hogy Attila, nincs is? Az alkotás során felvételeket hallgattam, amelyeken színészek József Attila verseit szavalták. Egy jól előadott versnek nagy hatása van, még ad is egyfajta többletet, akár még zenei aláfestéssel is fokozva. Lehetett volna plasztikailag is egy borzoltabb felületet elérni, de meg kellett nézni, hogy milyen közösségnek készült. Nem egy kiállítótérben működő, szabad, autonóm plasztikáról van szó. A köztéri szobrászatnak egyfajta didaktikai része is kell, hogy legyen – magyarázta Berze Imre.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. októberi számában)