Egy orvos írhatta a Shakespeare-nek tulajdonított drámák egy részét, történetesen a kor egyik legkiválóbb orvosa, William Harvey, aki elsőként írta le pontosan és részletesen a vérkeringés rendszerét. Nemes Csaba Az orvoslás és a test újjászületése a reneszánsz korában című tanulmányában William Harvey kapcsán megjegyzi, hogy Shakespeare barátja volt.
„Hiszen minden szó szinte nevemre
vall, mutatva, honnan s
hogy jött, az utat.”
Aki Shakespeare neve alatt írt, korának legmagasabb szintű oktatásában részesült, jól ismerte Angliát, Európát és kedvelte Itáliát. Ennek a tudásnak és műveltségnek a megszerzése csak a leggazdagabbak, a legmagasabb társadalmi körök kiváltsága volt. Felismerte, érezte és át tudta adni a legbonyolultabb vagy a legegyszerűbb gondolatokat is. Aki ezeket a máig idézett sorokat írta, ismerte korát, az élővilágot, a társadalmat, a politikát, a tudományokat és ezek múltját, történetét is. Ismerte a kortárs irodalmat a mondókáktól a mondákig. Ismerte az égitesteket, ezek mozgását. Beszélt latinul, ismerte Róma történetét, a római és a görög mitológiát, írókat és műveiket, de legfőképpen az embert ismerte. Hamlet című drámájában különösen sok orvosi tapasztalást ír le: „Bősz képzeletet szül attól minden agy”; „minden kis inat e testben oly rugós keményre edz, mint a neméai oroszlán idegje”; gépezetnek nevezi a testet: „kedves drága hölgy, míg csak e gépezet az övé leend,”; „ha ezt az orvosának jelentené: mert ha én adnék tisztítót neki, az még inkább epesárba ejtené.”; „idegzeteddel, lágyulj oly puhára, mint a ma-szűlt csecsemő inai”; „E gyógyszer nyújtja csak beteg napod.”; „Érzésed, az van, mert hogy mozognál másképp”; „Erem, mint a tiéd ütemre ver”; „csak behegeszti hámmal a fekélyt”; „mert mint tüdőbaj dúl véremben az”; „Megválva ép eszétől, mely ha nincs, Az ember írott kép, avagy barom.”. A Hamletben írja le a világ tudományos megfigyelésének legjellemzőbb megállapítását is: „Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek Álmodni képes.” A fizikai létezésről, az életről ebben a művében is elmélkedik, kérdéseket tesz fel. Itt említeném a II. Richard című művében leírt sorokat is: „De akárhol is leszek, én sem, és egyetlen olyan sem, aki nem több mint ember, nem lesz elégedett semmivel, ameddig nem könnyebbedik meg azáltal, hogy semmi lesz”. Vagy: „Az idő tág teátrumában” (Téli rege) filozófiai, de ugyanakkor természettudományos megállapítást is. Az időről a mai napig keveset tudunk és vezető fizikusaink, tudósaink szerint nagy meglepetéseket tartogat számunkra.
A Hamletben számomra érthetetlen az a kíméletlen, kegyetlen hang, maró gúny és igazságtalanság, sőt durvaság, amivel az édesanyját, Gertrudot, Opheliát és annak apját, Poloniust sokszor bántja. Aztán rájöttem: nagyon fiatal volt, amikor ezt a drámát írta. A könnyed, ironikus szójátékok, a sziporkázó gúnyolódás és szópárbajok, de ugyanakkor az indulatok fékezhetetlen hevessége és csapongása, néhol a logikátlan, a hetet-havat összehordó beszéd, a teljesen ki- és felforgatott szokások, a rend, amiben kedvét leli, mind arra utal, hogy fiatal a szerző. Ebben a művében sok, az életben fontos történésről elmélkedik, de az útra indulások, a megérkezések és a visszatérések is fontos szerepet kapnak a darabban. A Hamlet 1602-ben jelent meg, ebben az évben tért haza William Harvey Itáliából, 24 évesen.
Számos orvosi ismereteken alapuló szövegrészt találhatunk a drámákban. Például a Machbeth-ben azt írja, hogy bordák védik a szívet, és arra az orvosi eljárásra utal, amit ma császármetszésnek hívunk. A 147. szonettben: „Lázra gyúlt szívem folyton arra vágyik, amitől szenved, mindig betegebben, habzsolja kórja fenntartó csíráit, hogy bágyadt étvágyának hízelegjen.” A VI. Henrikben: „Több életét oltom ki, Plantagenet! / Mint menyi vércsepp volt atyám szívében.” A Julius Caesarban: „Még nincsenek rém- s ábránd-képeid, / Miket az őrgond emberagyba vet”, „Oly drága, mint véremnek cseppjei, / Melyek setét szívemhez ömlenek.”, „Kifejtem előtted minden célomat, / Bús homlokomnak minden képjelét.”
„Uram, figyelj, az óra egyre lüktet, Az inga leng, veri a szívfalam” – olvashatjuk a II. Richard című drámában.
„Hogyha adni tudtok szájára színt, szemébe fényt, kívül hőt, s ájert belül, szolgállak titeket, mint Az isteneket.” – írja a Téli regében.
Ezek nemcsak tökéletes költői, de egyben orvosi leírások is. A tüneteket, kórképeket az orvosi hivatkozások pontosan írják le minden művében. Az akkori orvostudomány egyik tévedése is árulkodó: „Már lég nyomult halálos sebeimbe, S a sok kifolyt vér bágyadttá teszen.” – olvassuk a VI. Henrikben, de ma már tudjuk, hogy nem nyomul levegő a vér helyére.
Sokan fordították ezeket a műveket magyarra, és a sok remek változatból mindenki kiválaszthatja a kedvencét. A fordításnál a szerzővel kell vetekedni és megpróbálni pontosan átadni, amit a szerző írt és érzett. Három példát hozok arra, amikor a szószerinti fordítás talán közelebb vitt volna a szerzőhöz.
A Hamlet, dán királyfi című drámában, ahol Arany János végetlen birodalomról ír, ott az eredeti szövegben infinite space szerepel, vagyis végtelen tér, űr. A végtelen tér fogalma ma egyáltalán nem számít különlegességnek (bár a mai napig vitatott), de a Hamlet megírása idején ez több mint szokatlan.
A Romeo és Júlia című tragédiából ismert „Aprócska, kis könnyű fogatba hajt át” sor eredetije „Drawn with a team of little atomies”, vagyis kis atomok csoportjairól van szó az eredeti szövegben – természetesen a Démokritosz által megfogalmazott atomok értelmében, nem a mai atomelmélet szerint. Szintén a Romeo és Júliában olvashatjuk: „Hideg borzongás fut az ereimben” – „I have a faint cold fear thrills through my veins.” A veins vénákat is jelent, több fordító az erek és vénák helyett szívet írt.
William Shakespeare nagyon szegény családból származott, egyetlen kézírása se maradt ránk, még az aláírása se, pontosabban egy dokumentumon láthatók az aláírásai, melyek nem egyformák. Csupán 14 éves koráig járt az 1570-es évek Angliájának egyik vidéki iskolájába. Valószínű, hogy nem tudott helyesen írni. Végakaratában, amelyben Shakespeare összes holmijáról gondos, háromoldalas lista készült és bizonyos tárgyakról (például az ágyról) egyenként rendelkezik, egyáltalán nem történik említés a neki tulajdonított könyvekről vagy kéziratokról, versekről, drámákról, színművekről. Egyetlen eredeti kéziratáról sem tudunk, amely fennmaradt volna.
Darabjaiban olyan nagy számban jelennek meg az orvoslással, a gyógyítással kapcsolatos leírások (gyógynövények ismerete, ezekből párlatok készítése, amit az ő korában az orvosoknak tanítottak), hogy azt kell feltételeznem, komoly orvosi tanulmányokat folytatott. Athéni Timon című darabjában például a szifilisz tüneteit sorolja fel orvosi pontossággal. Elemzők szerint biztosan szifiliszben szenvedett, azért tudta leírni a betegséget. Véleményem szerint viszont azért tudta leírni, mert orvos volt.
A Lear királyban ez áll „Azután boncoljátok fel Regant; nézzétek meg, mi forog szíve körül.” Az V. Henrik drámájában nem hétköznapi, sokszori megfigyelésen alapuló leírását adja egy haldoklónak. A Romeo és Júliában megjegyzi: a lehelet és a testhő jelzi az életet. Egyik szonettjében pedig azt írja: a hévizek sok kínra adnak gyógyulást, és a testet itt is egy gépezethez hasonlítja (1580-as évek!), az agy szüli a képzeletet, az inakat rugós, keményre edzük – állítja. Honnan tudta volna mindezt egy színész? Aki Shakespeare neve alatt írt, valószínűleg orvos volt. Úgy vélem, azért írt le ennyi orvoslással kapcsolatos tényt a műveiben, mert ez egy jel, útmutatás, hogy felfedje önmagát, azt a zsenit, aki ő valójában volt.
„Shakespeare azon felfogását, hogy az érzékelés eltompulása vagy felfokozódása hátterében pszichológiai ok állhat, úgy tűnik, nem osztották kortársai” – összegezte Kenneth Heaton, a Bristoli Egyetem orvoskutatója és szenvedélyes Shakespeare-rajongó, aki a mester 42 művét elemezte és vetette össze 46, kortársaitól származó művel. A Medical Humanities című brit szakfolyóiratban közölt tanulmányában rámutatott, hogy Shakespeare kortársaihoz képest szembetűnően gyakran rendkívül pontos képet fest azzal, hogy fizikai tünetek alapján jellemezi a szereplők érzelmi állapotát, olyan pszichoszomatikus tüneteket ír le megfelelő összefüggésben, mint a szédülés, gyengeség, ájulás, az érintésre vagy fájdalomra adott tompult vagy éppen túlzott érzékenység. Bennem mindez megerősíti a korábbi feltételezésemet, miszerint egy orvos írhatta a Shakespeare-nek tulajdonított drámák egy részét, történetesen a kor egyik legkiválóbb orvosa, William Harvey, aki elsőként írta le pontosan és részletesen a vérkeringés rendszerét. Nemes Csaba Az orvoslás és a test újjászületése a reneszánsz korában című tanulmányában William Harvey kapcsán megjegyzi, hogy Shakespeare barátja volt.
A Szonettekkel kapcsolatban több titok vár megfejtésre. Az első: ki írt Shakespeare neve alatt? A második: kibe volt szerelmes? És/vagy kit rejt a Mr. W. H. monogram? Miért kellett eltitkolni a költő és szerelmese kilétét?
Igazat kell adnom Oscar Wilde-nak, hogy valószínűleg egy színészbe, (színésznőbe) lehetett szerelmes. Tudjuk, hogy abban az időben férfiak vagy fiúk játszották a női szerepeket is, azonban adnék egy esélyt annak a filmben is megörökített feltevésnek is, hogy egy fiúnak álcázott tehetséges fiatal lány játszhatott női főszerepeket a londoni Globe Színházban.
„Millió különböző árnyképed van, Holott minden embernek csak egy árnyképe van, És te, ki egyetlen vagy, magadban foglalsz minden árnyképet?” – ezek a sorok is arra engednek következtetni, hogy színész volt szerelmének, csodálatának tárgya, hiszen a Szentivánéji álomban szintén árnyéknak nevezi a színészeket. Ami azonban igazán meggyőz, az az, hogy a színész volt, aki közvetítette – és mindig közvetíteni fogja – a költő gondolatait a hallgatóságnak, aki elvarázsolja a közönséget: „Téged őriznek szívek és szemek. / Versem lesz síremléked, amelyet még / Most nem lévő szemek olvasnak el, / S nyelvek hirdetnek, most még nem születvék, / Ha sírba lesz mind, aki most leszel.”; „Egész seregnyi ármány élt szívében, / Mely csalni száz alakba öltözék; / Most könnyek árja csillanik szemében, / Majd sápad ájulón, vagy arca ég, / amint javára ép kívántaték, / Pirul ledér szavaknál, szíve fájul, / elsápad a gyászképeken, s elájul.” „A nevető sír, a síró nevet; / Tökélyi néki oly hatalmat adnak, / Hogy ő parancsol minden indulatnak.” Ez a színészet tökéletes leírása. Az író odaadó rajongása ez, amit a darabját megelevenítő színész iránt érez. Ámulat, tisztelet és köszönet, amiért életre kelti az általa leírt sorokat.
Az öregedést, az elmúlást egy orvosnál senki sem ismeri jobban: „ha vére szárad, s arcára kemény ráncsort gyűjt sok év”, „fürge erein nem süt át, hisz pang a vér”, „csak beesett szemed kihamvadt mécsét” – máris három orvosi leírás a szonettekből kiragadott költői sorokban. Szerinte az egyetlen megoldás az öregedés ellen, hogy utódod legyen és ez a gondolat olyan fontos számára, hogy nemcsak a szonettjeiben, de majd’ minden művében megfogalmazza.
Titokzatos és szép szavak: „Nem fejtem a csillagok titkait, / de, úgy tetszik, asztrológus vagyok, / bár nem tudom, mi sors következik, / ragály, éhínség, s zord vagy szép napok, / s percre nem jóslok, kijelölve / mindnek a maga dühét, záporát, szelét, / vagy hogy mi éri fejedelmeinket, / noha gyakran elém tárja az ég”. Királyi családok orvosa volt, minden fontos, az országát, az akkori világot érintő eseményről tudhatott.
Számomra teljesen nyilvánvaló, hogy a színművek között több is van, melyeket más vagy mások írtak. Nyelvezetük, szóhasználatuk, a kifejező erő hiánya, de a cselekményük, a tartalmuk is sekélyes. Ma már komoly szoftverek állnak rendelkezésre szövegek, írások tanulmányozására, jogi viták eldöntésére, bűnesetek feltárására. Ezekkel az összehasonlító vizsgálatokkal csoportokra lehetne osztani a Shakespeare neve alatt megjelent színműveket, mert úgy gondolom, nem az az ember írta A vihart, mint a Hamletet vagy a Romeo és Júliát. Rembrandtnak és Caravaggiónak, ennek a két festőóriásnak is vannak megdöbbentően újszerű, a korukat jóval meghaladó festményei a hagyományosak mellett. Ezeknél a daraboknál nem erről van szó, de arról sem, hogy rossz napja volt a szerzőnek. Az elemzők szerint A vihar abszurd, és még nagyon sok fura elnevezést aggatnak rá, miközben Freudot (!) emlegetik. Nyögve nyelős, átgondolatlan, mintha valaki vért izzadva szeretne hasonlót írni, mint a nagy költő, de nem sikerül neki. Az általa írt remekművek mindegyikébe belecsempészi tudását a világról, a természetről, az orvostudományról. Úgy gondolom, orvos volt, és bizonyíték az állításom mellett a pszichológusi tudása is, ahogy orvosi precizitással jellemzi szereplőit, megalkotva karaktereiket, vagy leírja helyzetüket és az ezt követő cselekedeteiket, hiszen sokat tudott az emberi pszichéről és annak betegségeiről, torzulásairól is.
William Harvey-ról a nagyvérkör, a vérkeringés és ebben a szív szerepét először feltáró tudós orvosról annyit tudunk, hogy az angliai Folkestone-ban (Kent grófságban) született egy jómódú középbirtokos család fiaként. Tanulmányait az alábbi iskolákban végezte: The King’s School Canterbury és Caius College Cambridge, ahol 1597-ben baccalaureusként végzett, majd 1602-ig Hieronymus Fabriciusnál tanult a padovai egyetemen. Miután visszatért Angliába, feleségül vette Elisabeth Brownt, I. Erzsébet királynő udvari orvosának a lányát. 1609-ben a londoni Szent Bertalan kórház orvosa, a Royal College of Physicians professzora, majd 1627-ben egyik elnöke volt. Királyok (I. Jakab, majd I. Károly) udvari orvosa lett. 1629-ben I. Károly utasítására csatlakozott Lennox hercegéhez, elkísérve őt európai utazásaira, így Itáliába is. Járhatott Dániában, saját szemével láthatta a Kronborg-kastélyt. Shakespeare viszont soha nem hagyta el Angliát. Az angol polgári forradalomban követte Károlyt Oxfordba, ahol a Merton College rektorának nevezték ki. 1654-ben is a Royal College of Physicians elnökévé választották, de a felkérést az egészségére való hivatkozással elutasította. 1657-ben agyvérzésben hunyt el.
Hogy miért kellett eltitkolnia nevét irodalmi alkotásairól, nem tudjuk pontosan, de feltételezem azért, mert az első, a legfontosabb volt számára a gyógyítás és az orvosi kutatás, amit mindenáron folytatni akart és nem lehetett biztos I. Erzsébet támogatásában, ha feltárja irodalmi ambícióit. I. Erzsébet nagy birodalmat hozott létre, de kiszámíthatatlan és kegyetlen uralkodó volt, hogy mennyire, ezt Harvey pontosan tudta. VIII. Henrik elválasztotta az anglikán egyházat a katolikus egyháztól, üldözte a katolikusokat, elvette vagy elpusztította a tulajdonukat. Lánya, Véres Mária a protestánsokat irtotta, I. Erzsébet újra a katolikusokat. I. Jakab vallási toleranciát hirdetett, de további rendeletekkel sújtotta a katolikusokat és a lőporos összeesküvés után az egész országban megtorlások folytak. Elég volt félrészegen egy kocsmában bírálni a királyt ahhoz, hogy az elkövetőt megkínozzák és kivégezzék a családjával együtt. Különös óvatosságra késztethetett mindez egy olyan embert, aki az egész életét a gyógyításnak, mások megmentésének szentelte.
William Harvey-t szakmai körökben – a nagyvérkör, a vérkeringés és ebben a szív szerepének felfedezéséért – sokan támadták, nem fogadták el az állításait és általánosan csak a XVII. század végére ismerték el felfedezése helyességét. Mercello Malpighi 1661-ben (Harvey halála után) békák tüdejének mikroszkópos vizsgálata során felfedezte a kapilláris vérkeringést. Megtalálta tehát a vér körforgásának William Harvey-től származó leírásából hiányzó láncszemét, azt a kapcsolatot, amelynek létezését Harvey ugyan sejtette, de a rendelkezésére álló eszközök segítségével nem tudta bizonyítani. Viszont – mint korábban is idéztük – a Lear királyban ezt találjuk: „Azután boncoljátok fel Regant; nézzétek meg, mi forog szíve körül.”
Hasonlóan nagy – ha nem nagyobb – orvosi felfedezést tett elméletével az embriológia területén. Támogatta az arisztotelészi elméletet, miszerint az embrió fokozatosan alakul ki, és a korai stádiumban nem rendelkezik a kifejlett egyed jellemzőivel. Tyúktojásokon és szarvason végzett kísérleteket. Feltételezte egy emlőstojás meglétét is, és őzek tucatjait boncolta fel a Hampton Court-i királyi vadászparkban, abban a hiábavaló reményben, hogy sikerül találnia egyet. Ezen lehet mosolyogni, de a megtermékenyített petesejt, a zigóta mikroszkópos felvétele előtt jóval azon a véleményen volt, hogy az egész emberi szervezet előképe már megtalálható a tojásban és a magban (későbbi nevén a pete-, illetve ondósejtben). Ezzel a felfedezésével a modern epigenetikus felfogás megalapítójának mondható az 1600-as években. „S érzéd a kínt, mit én szenvedtem érte, / S tápláltad őt, mint envéremmel én” – mondja Margit királyné arra utalva, hogy az anya vérrel táplálja a magzatot az anyaméhben. Ezeket a mondatokat nem Shakespeare írta, ezeket a mondatokat William Harvey írta, úgy gondolom.
Az orvos halála után ismeretlen eredetű tűz gyulladt a házában és a kortársak sajnálkozása szerint felbecsülhetetlen mennyiségű és értékű kézirata semmisült meg, szinte lehetetlenné téve kilétének, halhatatlan gondolatainak megfejtését és a még közzé nem tett felfedezéseinek, írásainak megismerését, emiatt nem láthatjuk teljességében azt az embert, akihez mérhető író kevés született eddig még a földön.
(A Shakespeare-nek tulajdonított művekből vett idézeteket Arany János, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc és Győry Vilmos fordításaiban közöljük.)
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. november 14-i számában.)