Z. Németh István | „Lépteid nyomán só marad”

Z. Németh István 2020. november 18., 01:20

Érdekes módon eddig sosem vágytam arra, hogy lássam a tengert. Hagytam magam elbűvölni a kisebb állóvizektől, ahol mindig közel tudtam a túlpartot. Megelégedtem a Duna tengerével, Csallóköz szigetével, a Vág fodros hullámaival. De azt hiszem, A tenger sós kenete című antológia végleg megváltoztatott bennem valamit. Álmomban kagylót szorítok a fülemhez, és hallgatom benne a morajlást. A verseket. A Kanári-szigetek költői szólalnak meg benne.

Érdekes módon eddig sosem vágytam arra, hogy lássam a tengert. Hagytam magam elbűvölni a kisebb állóvizektől, ahol mindig közel tudtam a túlpartot. Megelégedtem a Duna tengerével, Csallóköz szigetével, a Vág fodros hullámaival. De azt hiszem, A tenger sós kenete című antológia végleg megváltoztatott bennem valamit. Álmomban kagylót szorítok a fülemhez, és hallgatom benne a morajlást. A verseket. A Kanári-szigetek költői szólalnak meg benne.

„A tenger nem ismer időt / maga a boldogság” – csábít Aquiles García Brito (Gran Canaria sziget) egyik versében. Költészete úgy villan fel előttem, mint fényes hátú hal a hálóban. Még alig merítkezem meg ebben a csodálatos kivitelezésű antológiában, és már abszolút igaznak érzem a Kanári-szigeteken őshonos mondást: „Egy szigetlakó tekintetében mindig látod a tengert”. Cecilia Domíngez Luis (Tenerife sziget) szerint az elmúlás „csúnya ügy, jobb elfelejteni”. Verseiben az örökkévalóság egy-egy pillanatát ragadja meg, képkockái hullámzóak, egybeolvadnak egy végtelen óceánban. Pedro Flores (Fuerteventura sziget) szerint minden csak kölcsönben van, nem tudunk újat kitalálni, „minden átvarrott, toldozottfoldozott. / Ezeket a verseket / már mind használta valaki”. A költészet mégsem értelmetlen dolog, inkább „olyan, mint egy csillag; / talán évekig nem látjuk, / míg egyszer csak elér hozzánk a fénye”. A szerelmet pedig egy trükknek látja, amit egy kozmikus szemfényvesztő talált ki. Silvia Rodríguez (Lanzarote sziget) szerint a tengerparton állva, a végtelen erővel és nagysággal szemben elfelejthetjük, hogy az életünk véges. Santiago Gil (Gomera sziget) múltjának elveszett paradicsomába kívánkozik vissza: „bőrömön mindenhová viszem a gyermekkor sóját”. Lucía Rosa González (La Palma sziget) szerint a por megőrzi a bútorok emlékeit. Ha ujjunkat végighúzzuk a felületükön, részesülhetünk belőlük. Jesús Díaz Armas (El Hierro sziget) verseiben a tenger visszaadja a szavakat a költőnek, hogy az elmondhassa, kiváltságos: „haszontalan dolgok elmélyedt és hű szemlélője / szikrák és csicsergés / finom fények visszasugárzások megfejtője / melyek rejtett világok selyemsuhogásai / mikor belebotlanak a láthatóba.”

Hét sziget, hét költő, aki nem tud és nem is akar szabadulni a tenger hatása alól. A valóságot izgalmas, eredeti képekkel ragadják meg, tolmácsolják az olvasó felé. Bár költői eszközeik, gondolkodásuk, és mint az életrajzi jegyzetek közt a kötet végén olvashatjuk, sorsuk, pályafutásuk is jócskán különbözik egymástól, abban mindenképpen hasonlóak, hogy költészetük egzotikusan gazdag, nyitott a világra, őszinte, közvetlen. Külön öröm, hogy a hét költő egy-egy versét spanyol eredetiben is megtalálhatjuk.

Végh Zsoldos Péter mesteri fordításai arra késztetnek, hogy állandóan vissza- és visszalapozzunk egy-egy kedvenc vershez, verssorhoz. Az én kötetem például gyakran a 40. oldalon nyílik ki, A Titanic hegedűse című versnél, amit a szerző, Pedro Flores egy bizonyos Silviának ajánl, máskor Silvia Rodríguez sorai visszhangoznak az elképzelt tengeri kagylóban: „az újjászületésben az a rossz / hogy megint meg kell halni.”

A versek most jelennek meg először magyarul, olvasásuk közben a szigetek régi térképeiben gyönyörködhetünk. A kötet utószava rengeteg érdekességgel szolgál a szigetek irodalmáról 1447-től napjainkig, nem csak a szigetcsoport legjelentősebb költőit mutatja be röviden, de egy érdekes magyar vonatkozást is megemlít.

Nem tudom, hogy meglátom-e valaha a tengert, de ez a gyönyörű kivitelezésű, értékes gyűjtemény biztos, hogy gyakran lekerül majd a könyvespolcról, további tanulmányozás céljából.

 

A tenger sós kenete, Kanári-szigeteki költők antológiája, válogatta és fordította Végh Zsoldos Péter, Vámbéry Polgári Társulás, 2020

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. novemberi számában.)