A jövő évben ünnepeljük Mészöly Miklós író születésének századik évfordulóját. A tervezett programokról Szkárosi Endrét, a Mészöly Miklós Egyesület ügyvezető alelnökét kérdezte Kelemen Pál a Műút folyóirat oldalán.
– Beszélgetésünknek kettős apropója van. Az egyik az, hogy július elején gyors egymásutánban két rendezvényt is tartott az egyesület. A másik az, hogy 2021-ben ünnepeljük Mészöly Miklós 100. születésnapját. Milyen jellegű rendezvények voltak a júliusi események, és van-e közük a centenáriumi készülődéshez?
– Természetesen mindkét eseménynek van köze a közeledő emlékévhez. Az első, a Mészöly életében — Szekszárd és a Városmajor utca mellett – legfontosabb helyszínt jelentő Kisorosziban rendszeresített, A hely szelleme című rendezvénysorozatunk 7. darabja, egyrészt a mészölyi szellemiségnek a félig-meddig magánkommunikációkban felvillanó aspektusait, másrészt a sziget-térségnek (konkrétan a Szentendrei-szigetnek és környékének) magán- és közegzisztenciális folytonosságát, s egyben változásait járta körül – meglepő érdeklődés mellett. A második, a Petőfi Irodalmi Múzeumba allokált, de videócseten Szegeden és Nyíregyházán át Marosvásárhelyig kiterjesztett munkaértekezlet, amelyen elsősorban Mészöly-díjat nyert íróbarátainkat szólítottuk meg, és amely a centenáriumi év lehetséges céljait tárgyalta, valamint az ehhez kapcsolódó feladatok kiosztását kezdte meg. A két eseményről egyébként tudósított a Litera.hu is egy írásos beszámoló (Gregor Lilla: Ő a fehér papírt szerette, 2020. 08. 30.), valamint egy podcast (Mészöly, Kisoroszi, a víz és a homok régen és ma, 2020. 07. 24.) formájában.
– De kezdjük mégiscsak az elején: mióta dolgozol a Mészöly Miklós Egyesület elnökségi tagjaként? Melyek voltak azóta a legfontosabb feladatok és kihívások, amelyeket el kellett végezni, illetve amelyekkel szembesült a vezetőség vagy szembesültél személy szerint te?
– 2012 januárjában, a mindig az író születésnapjához időzített szekszárdi Mészöly-napon részesültem Mészöly-díjban, melyet 2011-ben megjelent, Egy másik ember című „eszmélkedéstörténeti emlékiratomért” (Orpheusz, 2011) kaptam. Ekkor kerültem szorosabb kapcsolatba a Mészöly-hagyatékot gondozó egyesülettel, és figyeltem fel arra, milyen irgalmatlanul nagy, többnyire kihasználatlan szellemi és szervezeti potenciál van a Mészöly-örökség kezelésében. Miután Mészöly munkássága a 20. század második felének talán legmeghatározóbb írói életművét hozta létre, amely az új magyar irodalom alakulásában és további kibontakozásában is döntő szerepet játszott, a legtágasabb nyelvi, történeti, poétikai kontextusainak a felmérése, elemzése és továbbgondolása a mai magyar irodalom egészére nézve meghatározó jelentőségű lehet. Ezért egyrészt az egyesületnek az ígéretes indulás évei után kissé szétesett szervezeti életét kellett rendbe tenni, felfuttatni, a működés fenntartható folyamatait kidolgozni és képviselni, továbbá fokozni a Mészöly-hagyomány aktív jelenlétét, és támogatni annak különböző újraértéseit az irodalmi élet gyakorlatában. Ezekben az összefüggésekben rengeteg dolog történt: például a legkiválóbb Mészöly-kutatók bevonásával elindítottuk a Miklós-nap körüli Mészöly-konferenciákat a Petőfi Irodalmi Múzeumban, szekszárdi barátainkkal – Szekszárd és a Pad Egyesület támogatásával – pedig útnak indítottuk a Szekszárdi Magasiskola Íróakadémiát és Írótábort. Erre azért vagyok különösen büszke, mert remek infrastruktúrával, ugyanakkor a legkiválóbb írók, költők, irodalomtörténészek, szerkesztők és irodalomszervezők bevonásával az íróképzés-túltermelés közepette is valóban iskolát teremtettünk. Olyan ifjú írók indultak itt útnak, mint Harag Anita, Vonnák Diána, a kiemelkedően tehetséges – de mostanában sajnos ritkábban jelentkező Jobb Boróka –, továbbá Rédl Zóra, Halász Rita és mások. Nagy munkával létrehoztuk a Mészölymiklós.hu honlapot, amelyen végre összefutnak az életművel kapcsolatos információk, adatsorok, szereplők és kutatások. Kisorosziban is gondunk volt a hetvenes–nyolcvanas évek nagy, Mészöly körüli irodalmi rajzásának újragondolására A hely szelleme című, egy tavaszi és egy őszi alkalommal megrendezett szimpozion keretében. Mindezekben kollégáim mellett főleg több évtizedes irodalom- és kultúraszervezői tapasztalataimra és kapcsolatteremtő képességeimre támaszkodhattam. Meg persze – és alapvetően – a mészölyi hagyaték irgalmatlan súlyára és kivételes (nem feltétlenül hivatalos) elismertségére, továbbá a mészölyi magatartásminta nem szűnő vonzására.
– Változott az utóbbi időben az Egyesület profilja és/vagy tevékenységi köre? Vannak egyelőre meg nem valósult terveid vagy álmaid az Egyesülettel kapcsolatban, amelyekről nem szívesen mondanál le?
– Nem, a profilunk és ebből fakadó tevékenységünk ugyanaz: a Mészöly-hagyaték gondozása, és ennek szellemében a Mészöly-kultusz ápolása, amelyet viszont a Mészöly után kibontakozott, kortárs magyar irodalom kontextusainak vizsgálatával, olykor ébresztésével teszünk. Vagyis az egészet esélynek tekintjük a komplex irodalmi–szellemi autonómia megvédésére és fejlesztésére, valamint társadalmi hatékonyságának újraélesztésére. Nem álom, hanem terv a Mészöly-centenárium méltó megünneplése, lehetőleg állami emlékév keretében. Az ünneplés nem üres és formális ceremónia-sorozatot, hanem folyamatos, kemény munkát jelent: a közelmúlt és a mai magyar irodalom állandó és változó kérdéseinek, működési modelljeinek, poétikáinak és szakmai–közéleti felelősségvállalásának vizsgálatát és megismertetését.
– Miből tartja fenn magát az egyesület? Kik támogatják és milyen eszközökkel? Kik és milyen státuszban látják el az alapvető egyesületi feladatokat?
– Az egyesületet Polcz Alaine rendkívül gondos és okos, egyben módszeres előkészítő munkája hívta életre nem sokkal Mészöly halála után. Olyan segítőtársai voltak, mint Dornbach Alajos ügyvéd, volt országgyűlési képviselő vagy Pócs Margit Szekszárd önkormányzatánál, a jól ismert és sokoldalú irodalomtörténész, Szörényi László, aki ma az egyesület elnöke, vagy a néhai Fogarasi Miklós. Polcz Alaine gondoskodott arról is, hogy nem nagy, de érdemi tőkével induljon az egyesület tevékenysége, amely — ha fel nem éljük – a hosszú távú működés garanciája lehet. Azt, hogy ne éljük fel, a folyamatos szakmai tevékenységekhez kapcsolódó bevételek és a jogdíjak biztosíthatják, persze megfelelő gazdálkodás mellett. Minél állandóbb és intenzívebb egy egyesület tevékenysége, annál jobban képes bizonyos – természetesen kicsi – bevételeket generálni, a mi esetünkben a megfelelő kultuszápolás és hagyatékgondozás esetén a jogdíjak is jobban csordogálnak, mintha csak ülnénk ölbe tett kézzel. Ez az aktivizmus segít bennünket abban is, hogy egyes projektjeinkhez pályázati támogatást is találjunk, elsősorban természetesen az NKA-ét. Egyesületünk elnöke Szörényi László, tiszteletbeli elnöke Jankovics József, én ügyvezető alelnök vagyok. Van egy háromtagú elnökségünk: Nagy Boglárka, aki a Jelenkor Kiadónál a Mészöly-életmű kiadását gondozza, Ódor János, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum igazgatója (s egyébként a Mészöly-hagyaték tárgyi része itt, az Irodalom Háza – Mészöly Miklós Múzeumban található), valamint az egyesület egyik alapító tagja, Baranyai László író. Munkánkat megkönnyíti és lelkesíti, hogy az utóbbi időben olyan kiváló fiatal írók, kutatók és irodalomszervezők kapcsolódtak be munkánkba, mint Szolláth Dávid, Márjánovics Diána, H. Nagy Boglárka vagy Vásári Melinda, akik új lendületet adtak munkánknak, különös tekintettel a centenáriumi évre. Velük, de már korábban is kialakult egy jól működő, eseményenként összehívható csapat, amelynek magját a Mészöly-díjas írók adják (lásd az említett honlapot), vagy az olyan régi barátok – és kiemelkedő írók –, mint Kukorelly Endre vagy Tóth Krisztina, és ne feledkezzünk meg a kiváló fotóriporterekről, T. Balogh Lászlóról és Teknős Miklósról sem. További nyereség, hogy Szekszárd városa, vagyis az önkormányzat, valamint a már említett Pad Egyesületben tömörülő barátaink régóta tevékeny részesei sikereinknek, amiként a Kisorosziban több éve folyó rendezvénysorozat is a községi önkormányzat, a mindenkori polgármester és Futaki (Horog) József helytörténész támogatásával lehet eredményes. A mészölyi életmű zseniális megnyilatkozása korunk egyik kulcskérdésének, az úgynevezett glokalitásnak, vagyis az egyetemes összefüggéseiben látott helyi jelleg megélésének, megőrzésének és alakításának. Ebben a hagyatékhagyományban az említettek mellett kiemelkedő jelentőséggel bír Pécs is, az írót elindító „pannon” város, amely mindig egyfajta aktív szellemi menedéket jelentett Mészöly számára. Pécs városa, a Jelenkor folyóirat, a Thomka Beáta által alapított irodalomtudományi doktori műhely és más fontos szellemi pontok bizonyosan a főszereplők között lesznek a centenáriumi évben.
A teljes interjú a Műút folyóirat oldalán olvasható.