Ha a szerelemért könyv járna, sokkal okosabbak lennénk. Illetve ki tudja… Annyi bizonyos, hogy jelenlegi lexikális agyállományomért felelősek a szüleim, én, na meg egy kisvárosi szerelmes könyvárus. Az iskola nem annyira, azt kellő óvatossággal elkerültem.
Ha elmúltál negyven, s netán a bibliofilek világához vonzódsz egy keveset, tudod: aranyröptű romániai diktatúránkban, 1990 előtt könyvet is alig lehetett találni. Vagyis lehetett, ha azon szerencsések közé tartoztál, akiknek „pilája”, azaz ismeretsége volt a sarki könyvüzletben, és hajlandó voltál két kiló fagyasztott, mégis megrohadt halat vásárolni a kétszáz méterrel odébb található mészárszékben.
Édesanyám okosan megoldotta ezt (is, mert akkoriban a kiló szalámitól a tojáson át a lisztig, olajig, tetrabugyiig mindent meg kellett), igaz, Ámor nyílvesszője is segítette könyvkalandjaiban, hiszen a könyves üzlet egyik eladója olyan szerelmes volt belé, hogy Shakespeare is könnyekre fakadt volna tőle, és bizonyára újraírja Rómeó és Júlia történetét. Nyilván e szerelem beteljesületlen maradt, de ahhoz éppen elég volt, hogy anyum minden újonnan megjelent Kriterion-könyvhöz hozzájusson a fagyasztott hal megvásárlása nélkül, és az eladó is agglegény maradjon egy életen át. Summa summarum, az egészből a legjobban én jöttem ki, mert így már ötödikes koromban olvashattam a Pillangót, Charriére nagyszerű könyvét, s kérdezhettem: anyu, mi az a kübli? És mit jelent valaki köcsögje lenni? (A kübli a prózai nyelvben biliként szokott szerepelni, a köcsögöt – szíves engedelmükkel – itt nem tárgyaljuk a szemérmesség okán.) Anyum még sokszor sápadt, vörösödött az ilyen és ehhez hasonló kérdések hallatán, melyeket föltettem akár a lakodalmas tömeg közepén is, de szerintem titokban büszke volt arra, hogy olyan kérdésekre keresem a választ, melyekre a környezetemben lévő felnőttek többsége nem tudott válaszolni (lett is kellő zűrzavar a fejemben).
Ha volt annak a borzalmas rendszernek valami pozitív hozadéka is, az a Kriterion Könyvkiadó volt. 25 milliónál is több példányban mintegy 3 ezer cím jelent meg a romániai kisebbségek nyelvén, különféle irodalmi remekművek, könnyedén lehet erről dokumentálódni (habár a Kriterion történetét tudomásom szerint még nem írta meg senki – nagy adósság!). A kiadó 1970-ben alakult Domokos Géza vezetésével, Ceaușescu meg kirakatként használta a Nyugat előtt, bizonyítandó, hogy a kisebbségeknek milyen jó sorsuk van az aranykorszak Romániájában. Domokos Géza viszont kitűnő érzékkel igazgatta az intézményt, egészen 1990-ig. Húszéves pályafutása alatt a kiadó gyakorlatilag az összes fontosabb irodalmi remekművet megjelentette, sorozatok formájában. Igaz, arról is szól a fáma, hogy némely művet a diktatúra kegyeskedése miatt meg kellett húzni, nem is beszélve a romániai szerzők munkáiról, ahol kötelező volt a cenzúra, a pártot éltető munkák megírása, különben az adott könyv nem jelenhetett volna meg.
Napjaink könyvesboltjaiban a bőség (és a drágaság) zavarával küzdünk, ezért nehéz elképzelni, hogy alig 30 évvel ezelőtt egy kiadó herkulesi munkát végzett azért, hogy meglegyen a romániai kisebbségek szellemi tápláléka. Túlzó, szirupos szavaknak tűnhetnek ezek, holott nem azok: bízvást állítom, hogy a Kriterion Könyvkiadó nélkül a magyarság sorsa nem úgy alakul, ahogy. Arra is emlékszem, akkoriban alig volt ház, ahol a Kriterion néhány könyve ne lett volna a polcokon…
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. novemberi számában)